Ritmus

White Stripes: Get Behind Me Satan
(EMI/XL)
Elváltak útjaik, mégis együtt vannak. A White házaspár kapcsolatának vége, de szakmai vonatkozásban nincs változás. Pedig azt pletykálták, hogy nincs tovább, a White Stripes nevű formációnak befellegzett. Ám a fiatal detroiti muzsikusok bámulatos módon viselkednek: nem keverik össze a privát életüket a művészi karrierrel. Az exnej, Meg, még azt is emelt fővel viselte, hogy Jack, az exférj ötheti ismeretség után elvett egy fiatal hölgyikét. Ez persze jó reklám a duó legújabb, második albumának. Az anyag populárisabb az előzőnél, sokféle íz megtalálható rajta, az egyik dal például countryhangulatban készült. Pedig a White Stripes igen kemény alternatív zenekarként mutatkozott be. Elephant című korongjukat a Q Magazin az év lemezévé választotta, és nem mellékesen két Grammy-díjat söpörtek be vele a legjobb alternatív albumért és a legjobb rockdalért. És a folytatás: megmaradt a piros-fekete imázs, a keményebb zenei vonal viszont enyhült, nyilván azért, hogy szélesebb körben fogyaszthatóvá váljanak.

UB40: Who You Fighting For?
(EMI/Virgin)
Lassan három évtizede játszik együtt a UB40. Az egykor munkanélküli birminghami fiúk a segélyűrlap kódját választották nevüknek. A nyolctagú csapat vezéregyénisége Ali Campbell, aki jellegzetes hangjával nem egy nótából varázsolt már slágert. Amúgy a számok többsége tucattermék és hézagpótló a lemezen. Eddig kilenc albumot készítettek, koncertjeikből és kísérleti próbálkozásaikból is összedobtak egy-két hanghordozót. Három daluk listavezető volt, leginkább feldolgozásokkal hódítottak, például Elvis Presley Can't Help Fallin' In Love kezdetű örökzöldjével. Egyébként a UB40 kezdettől fogva a reggae híve, noha zenészei soha nem mondták ki magukról, hogy ezt az autentikus műfajt favorizálják. Jócskán elhaladt az idő, ők pedig ugyanott tartanak, ahol az elején. Mármint a stílust illetően: legújabb lemezükön is végig reggae szól, de hiába, nem kelt különösebb izgalmat. Pedig az új évezredben élénkebb színeket is megmutathatnának végre a fiúk.

Sinéad O'Connor: Collaborations
(EMI)
Hát mégis itt van! A világ egyik legjobb hangú énekesnője, Sinéad O'Connor 2003-ban azt hangoztatta, hogy végleg visszavonul. Csinált egy-két búcsúzásnak is felfogható lemezt. Jó ok volt ez a különböző válogatások piacra dobásához - és, ahogy sejthettük, a kopasz ír művésznő nem vonult vissza. Nem vadonatúj dalokat rakott össze, hanem korábbról már ismert duetteket. Tudtuk róla, hogy szívesen társul nagynevű kollégáival, de hogy ilyen sok mindenkivel alkotott együtt, az meglepetésként hat. A Collaborations című gyűjteményben ugyanis fölöttébb hosszú a közreműködők névsora. A kísérletező kedvéről (is) elhíresült énekesnő remek becsű felvételeket jegyez például az Asian Dub Foundation, a Ghostland, az Afro Celt Sound System nevű csapatokkal, vagy a közismertebb U2-val és Edge nevű gitárosával, illetve Moby és Peter Gabriel előadókkal. Káprázatosak a dalok, érdemes volt egy lemezre tenni őket. Attól függetlenül, hogy eltérő korszakok és stílusok termékei, a végeredmény nagyon is egységes.