Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Most már elmondhatjuk, mert a két szemünkkel látjuk (ha egyáltalán hiszünk mi, magyar szurkolók, a két szemünknek...), hogy a király meztelen. Válogatott labdarúgócsapatunk nemcsak hogy nem jutott ki a világbajnokságra, de még egy emlékezetes búcsúra sem futotta.
A bolgárok elleni idegenbeli mérkőzésen olyan gyatra teljesítményt nyújtottak a mieink, hogy a jobb érzésű szurkolók egyszerűen kikapcsolták a televíziót a meccs első harmadában. A horvátokkal való remi pedig annyira békésre sikeredett, hogy inkább barátságos meccsnek tűnt, semmint tétmérkőzésnek. Igaz, a magyarok számára már nem is volt semmi tétje...
Hát ennyi. Mint már annyiszor, nagy hűhó semmiért. El lehetne most itt azon meditálni, hogy Lothar Matthäus a játékos korában összegyűjtött reputációjából meddig tud még megélni edzőként, de nincs értelme. Tőle a magyar foci nem lett rosszabb (jobb sem), ám ha a pályán nem is, de azon kívül a jelenléte óta mindig történik valami "izgi". Most éppen hátba szúrták, amit ő nem vett jó néven, nyilván jön a válasz, a viszontválasz, mi pedig mindezen igen jól szórakozunk. Emlékezzünk csak vissza, mennyire lehangolóan unalmas volt, amikor Józsi bácsi, Sanyi bácsi, Gyuri bácsi magyarázta, csak magyarázta a megmagyarázhatatlant. Biztos, hogy kommunikációban a német toronymagasan veri valamennyiüket. Hát ez jutott nekünk.
Most, hogy véget értek a csoportküzdelmek és kialakult a végső sorrend a selejtezőkben, nem is értem, hogy mi miben reménykedtünk? Az első helytől, ami a biztos továbbjutást jelentette volna, több mint tízpontnyira vagyunk. Ez azért nem kevés, egy program készítésekor ekkorát nem szokás tévedni. (Talán utoljára a Marx téri felüljáró két ívének a találkozásánál adódott ilyen differencia.) A második hely is elérhetetlen távolságra került, jóllehet mi valójában azt céloztuk meg. Tegyük fel, hogy valami csoda folytán mégiscsak odaérünk, ahol aztán a továbblépéshez szükséges pontokat osztogatják. Akkor viszont ott vár bennünket, teszem azt, Spanyolország, Norvégia, Csehország vagy Törökország. Mennyivel rosszabb lett volna "felturbózott" hangulatban búcsút mondani a németországi világversenynek. Így viszont csendben távoztunk a balfenéken, csak ahogy megszoktuk...
Egyszóval, ha innen nézem, még jól is jártunk, ám csak nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy így, tíz mérkőzésből álló sorozat végeztével is, mennyire nincs csapatunk. Király Gábor nem volt jó választás. Túl sokat vállalt magára, és ez megbosszulta magát. A védelmünk elbalettozgatott, mindig akadt benne valaki, aki a soron következő durva hibát elkövette. A középpályás sort nem tudtuk betanulni, mert mire megjegyeztünk egy formációt, jött a másik. A tétmeccseken is szemrebbenés nélkül kísérletezett a szövetségi kapitány, gondolván, hátha "elsül" egyszer valakinek a lába, és dicsérheti majd a saját zsenialitását. A bolgárok ellen Kovács Zoli a tizenegyes ponton mellel levette a labdát, és ballal úgy zúdította a kapu fölé, ahogy szokta. Még haragudni sem lehetett érte, ezt tudja, pechjére a lövés nem csúszott le... A Gera-hisztériának is a tanácstalanság volt a magyarázata: ha már nem tudok semmit felmutatni, legalább elmondhatom, hogy összeesküdött ellenünk a szigetországtól a FIFA-n át a szerb Dejan Delevics bíróig mindenki.
Ott vagyunk, ahonnan elindultunk. Nincs sanszunk, nincs csapatunk, de veszekszünk váltig, ahogy szoktuk. Most már csak arra vagyok kíváncsi, hol van az a szabóinas, aki elkiáltja magát: "Emberek, figyeljetek, a király meztelen!"
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu