Van remény a felejtésre

Az RTL Klub közvetítette az összecsapást, stúdiójában Kovács István beszélgetett Nagy Lacival, mint szakkommentátorral. Kokó megkérte beszélgetőtársát, ugyan mondaná el, mitől van különleges pikantériája egy-egy Fradi-Újpest derbinek. Az egykori újpesti csatár azt válaszolta: talán azért, mert mindkét együttesben neves játékosok szerepeltek az idők során... Nagy Lacit őszinte embernek ismerem, azt hiszem, ezúttal is azt mondta, amit gondolt. És ha így van, akkor ez biztató...
Szerintem ugyanis a két klub ellentéte a távoli múltban gyökerezik. Oda nyúlik vissza, amikor a "Franzstadt", a Mária Valéria-telep, valahogy nem illett bele az ötvenes évek politikai palettájába. Minden "menő" egyesületnek volt "felsőbb kapcsolata": a budapesti Honvédot Farkas Mihály kedvelte különösen. A Vasas meccsein gyakori vendég volt Kádár János, az Újpesti Torna Egyletből Dózsa néven a Belügyminisztérium csapata lett, és Csáki Sándor vált a lilák nagy hatalmú irányítójává. "Sínen voltak" a vasutas csapatok, Csepel is elég "vörös" volt, nem volt gond a Bányász klubokkal sem, csak a Fradi sápadozott zöld-fehér színeivel. Meg is próbálták "átszabni" az egyesület fazonját: lett belőle ÉDOSZ, majd Kinizsi, de az Üllői út csak megmaradt Üllői útnak. Egy kerületet és a lakóit nem lehet leváltani. A Ferencváros szurkolói érezték, hogy mindig valamivel szemben haladnak. Ez a felismerés össze is kovácsolta - és meg is "vadította" őket. Ilyenkor aztán jött a rendcsinálás. Hogy kik személyesítették meg a "nyugalmat teremtő" hatalmat? Hát azok, akik a liláknak szorítottak...
Mára ez a politikai felhang a ködbe veszett. A lovas rendőrök legutóbb már nem a "Dózsának" kardlapoztak. Ha pedig Nagy Laci korosztálya sem emlékszik arra, hogy honnan származtatható a két klub szembenállása, akkor van remény arra, hogy egyszer csak pofonok nélkül is le lehet majd játszani egy Fradi-Újpest derbit. Az ellentétet "békévé oldja az emlékezés". Szerintem addig már csak néhány generációnyit kell aludni...