Pillangó izomszárnyakkal

És akkor Tumpek György... Emlékszem, egyik gimista osztálytársnőm milyen áhítattal nézte a padban a szőke srác fényképét, amint a pillangóúszás 1954-es torinói Európa-bajnokaként éppen kiemelkedik a vízből, mintha valóban fel akarna röpülni, akár egy rakéta. Ott volt az 1956-os melbourne-i olimpián is, ahol bronzérmes lett. Sikeres edzői évek következtek, napjainkban pedig Szigethalmon a kertészet tölti ki napjait. Most éppen tizennégy kilót "dobott le" magáról, alighanem azért, mert az '56-os olimpia helyszínére készül érmes társaival. A villódzó szellemi frissességhez így társul a testi fittség. Merthogy Tumpek György fölött megállt az idő. Csipkelődő csibészsége, a minden poénra lecsapó állandó készenléte feledteti korát. Társaságában szinte rohan az idő.
Egy olyan úszásnemben volt sokáig világelső, melyben vele és Székely Évával kezdődik a hazai időszámítás. 1952-ig a pillangóúszást mellúszásos lábtempóval lehetett művelni, ezután engedélyezték a delfinezést. Fejér Zsoltot, aki megelőzte korát és delfinezett bőszen, addig minden versenyen kizárták. Tumpek pedig tőle leste el a "pároslábú krallt". Egyszer odaállt Sárosi mester elé: "Mester, ezt én tudom!" Úszattak vele egy medencehosszt, és három másodperccel volt gyorsabb, mint addig bárki idehaza! Aztán 1953-ban úszta az első világrekordot. Kezdetben csak 200 méteres versenyeket rendeztek a pillangózóknak, ami nem nagyon feküdt a világcsúcstartónknak. Nagy vágtával kezdett, aztán a negyedik hossznál már csak az ujjai hegye volt ki a vízből. A budapesti főiskolai világbajnokságon, 1954-ben az ellenfelek azt várták, hogy vezetni fog Tumpek, aztán a végén jön a "nagy halál", de nem: egy komótosan kezdő magyar úszóval találták szemben magukat, aki viszont a végén úgy lehajrázta őket, mint a pinty! Ezzel a taktikával utazott ki Torinóba, az Európa-bajnokságra is. Olyan álmosan selejtezett, hogy kis híján kimaradt a döntőből. De aztán ott már megrázta magát, és természetesen nyert. Ilyen stratégiával készült az olimpiára is 1956-ban. Olimpiai csúccsal került a döntőbe, a többieket meg sem várta, hazament pihenni. Pedig jó lett volna, ha megnézi az amerikai William Yorzikot és a japán Isimoto Takasit. Nem látta, így elengedte őket a fináléban. Hiába jött a fergeteges hajrá, a hátrányt nem sikerült ledolgozni. Harmadik lett, de... Idehaza többször kikockázták a döntő filmjét Szepesi Györggyel, és kiderült, hogy a japán fiút beérte, csak hát a kézi időmérők másként látták.
Arra kértem, meséljen, milyen hangulat uralkodott a magyar táborban az olimpia idején, miközben idehaza harcok folytak. Nem emlékszik valami nagy drámára, a sportvezetés nyugtatgatta a versenyzőket, naponta elmondták, hogy a családdal minden rendben van - még annak is ezt mondták, akinek nem volt családja... A vízilabdadöntő a szovjetek ellen kemény volt, de volt már idehaza annál durvább Honvéd-Vasas összecsapás is. A filmen biztosan minden izgalmasabb lesz. A hazatérés... Tumpek Györgynek Szingapúrban volt egy ezerdolláros szerződése, így nem is akart hazajönni. Hazaüzent a felségének, hogy a fiával jöjjenek ki Bécsbe, de a család nem indult el, így ő is hazatért. A fiú azóta Torontóban él, ami a feleségét illeti, a dolognak válás lett a vége. Edzősködött ezután a Honvédban, később a Ferencvárosban. Kérdeztem tőle, az idők során ki volt a legtehetségesebb tanítványa? "Bohanek Miki - vágta rá szinte gondolkodás nélkül lapunk fotóriportere nevét. - Ha nem hagyja abba a fiú, sokra vitte volna..." Nézegetjük a korabeli újságokat, egy Ország-Világ megsárgult fotóján ott áll egymással szemben a mester és a tanítvány: Gyuri bá' és a kisiskolás Miki. Mesteréről e cikkhez a képet most ő készítette. Akkor, a hatvanas évek elején kettejüket az a Tichy Lajos kapta lencsevégre, aki a foci után az újságírószakmával kacérkodott. Milyen kicsi a világ: mennyi elfér belőle egy szigethalmi családi ház kertjében!