Elment a legismertebb magyar

A régi barát, az Aranycsapat jobbhátvédje, Buzánszky Jenő mondta: "Bárhol a világban, ha valaki meghallotta a Puskás nevet, rávágta: Magyarország. És ha meghallotta, hogy Magyarország, rávágta: Puskás."
Tényleg egészen kivételes, hogy egy országot így összekapcsoljon a világ egyetlen névvel. Az édesapja révén sváb családban, Purczeld Ferenc néven született Puskás Öcsi sohasem szerette a szabályokat, mindig igyekezett az elvárttól egy picit eltérően élni. Már az első igazolása is botrányt kavarhatott volna, hiszen hamis papírokkal, egy évvel idősebbnek kiadva magát, Kovács Miklós néven igazolt le a Budapesti Honvéd jogelődjének számító Kispesti AC-ba. Pályafutására nyilván erősen hatott, hogy a kispesti Sárkány utcában (ma ez a pályához vezető Ady Endre út) egy házban lakott Bozsik Józseffel, illetve, ahogy mindenki ismerte, Cucuval. A két fiatal hamar összebarátkozott, mindennap együtt villamosoztak edzésre. Puskás tizenhat évesen, a háború alatt mutatkozott be a KAC-ban, és olyan szorgosan kezdte el rugdosni a gólokat, hogy rövid idő alatt országos ismertségre tett szert. Egyre többet játszott a válogatottban, és néhány éven belül már kihagyhatatlan lett a csapatból. Mindez persze felkeltette az új hatalom figyelmét is: Puskás - természetesen a szintén zseninek tartott Bozsikkal együtt - az újonnan megalakuló budapesti Honvéd erőssége lett, mégpedig hamarosan őrnagyi rangfokozatban. Mivel a Honvéd katonacsapat volt, megúszta a valódi hadkötelezettséget, és néhány trükkel (a pályán és persze a pályán kívül) sikerült elérnie, hogy laktanya helyett otthonában élhessen. A helsinki olimpián, 1952-ben természetesen tagja volt a győztes magyar válogatottnak, majd egy évvel később két gólt rúgott az évszázad meccsén Angliának (6-3). Sajnos, az 1954-es világbajnoki döntőt elbukta az Aranycsapat (2-3 a németek ellen), Puskás második gólját les címén nem adta meg a bíró.
Két évvel később kitört a forradalom. Szerte a világban elterjedt a hír, hogy a magyar futballista is elesett a harcokban, nagyot néztek a határőrök, amikor novemberben meglátták őt a külföldi túrára induló Honvéd autóbuszán. (Egyébként az ő már akkor is eleven legendájához kapcsolódik az a forradalmi anekdota, mely szerint egyértelműen Magyarországnak volt a legjobb csapata, hiszen minden utcasarkon egy - puskás öcsi állt.)
Puskás Ferencnek elege lett a szovjethatalomból: a túráról nem tért haza, családjával Nyugaton maradt. Itthon rögvest hazaárulóvá kiáltották ki, és az MLSZ nyomására a FIFA két évre eltiltotta a játéktól. (A hazai újságok a későbbiekben sem írhattak róla, a Real Madrid vagy a spanyol válogatott összeállítását némely lap csak tíz emberrel hozta, mások pedig nem létező játékost írtak Puskás helyére.)
A kiváló, Panchónak becézett csatár Spanyolországban telepedett le: bár volt rajta jó néhány kiló és már elmúlt harmincéves, szerződtette a Real. Itt élte másodvirágzását: négy gólt rúgott az Eintracht Frankfurt elleni BEK-döntőben (7-3), majd hármat a Benfica ellen; igaz, akkor a királyi gárda vereséget szenvedett. Negyvenévesen, 1967-ben fejezte be játékosi pályafutását: később több országban edzősködött, a legnagyobb sikerét a Panathinaikosszal érte el, 1971-ben BEK-döntőig vezette a görög csapatot.
Bár Magyarországra mindig haza akart térni, a hatalom félt beengedni - de félt kizárni is. Így, hosszas egyeztetések után, 1981-ben látogatott Budapestre egy filmforgatás miatt. Nyolcvanezren ünnepelték a Népstadionban. Bő évtizeddel később, 1992-ben települt végleg haza. Négy meccsen volt szövetségi kapitánya a válogatottnak, mielőtt betegsége miatt kórházba került. Hat évig volt a Kútvölgyi kórház lakója, és már csak ott értesülhetett arról, hogy a spanyol szurkolók a Real valaha volt legjobb játékosává választották. Idehaza ő lett az évszázad sportolója, a magyar kormány pedig a Nemzet Sportolójának jelölte. Minden idők legjobb magyar futballistája és talán legismertebb magyar embere évekig ellenállt az Alzheimer-kór pusztításának, de november 17-én, hetvenkilenc éves korában elhunyt. Búcsúztatása napját, december 9-ét a kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította.
Nemcsak egy ember, hanem egy futballtörténeti korszak távozott.

Így emlékeztek
Buzánszky Jenő, az Aranycsapat jobbhátvédje:
"Óriási tragédia ez az országnak, és nekünk, barátoknak különösen. Az ország legnagyobb sportolója ment el."

Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa:
"Éveken keresztül együtt játszottam vele a Honvédban és a válogatottban, így mondhatom, hogy egy jó barátom távozott. Nagyon nehéz megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy nincs többé."

Sándor Károly, korábbi játékostárs:
"Hat-hét éve Szepesi Gyuri kérdésére, hogy ki a legismertebb magyar ember, csak annyit feleltem, egy labdarúgó. Egy labdarúgó, akinek nem kell kimondani a nevét, mert nincs olyan ember, aki ne ismerné."

Bozsik Péter, a játékostárs és barát, Bozsik József fia:
"Édesapámmal egymás mellett nőttek fel. Harminc éven át, amíg Puskás külföldre ment, napi barátságban álltak. Csak egy fal választotta el őket, és ha grundra akartak menni, csupán be kellett kopogniuk a másik lakásba. Testvérként kezelték egymást. A történelem választotta szét őket."

Joseph Blatter, a FIFA elnöke:
"Puskás Ferenc volt a legjobb futballista, akit valaha láttam játszani. Aki nyolcvanöt válogatott mérkőzésén nyolcvannégy gólt lő, az nem lehet más, csak zseni."

Alfredo Di Stefano, a nagy barát:
"Csodálatos barátot veszítettem a személyében, a világ pedig egy zseniális futballistát. Mert Pancho embernek és játékosnak is a legnagyobb volt."

Fabio Capello, a Real edzője:
"A foci egyik legnagyobb alakja. Ha a kaputól húsz méterre labdához jutott, lőtt, és általában gól is lett belőle. Amikor helyzetbe került, egyedülállóan és hatásosan döntött bal lábával."

Horst Eckel, a 1954-ben világbajnok német válogatott játékosa:
"Nemcsak az ötvenes évek, hanem minden idők egyik legjobb futballistája volt. Egy nagyszerű csapatban játszott, amely évekig veretlen volt."

Álomkép élőben
Még nem volt feltalálva itthon a tévé, így este villanyoltás után a kollégiumi szobában a fantáziánk szivárványos képernyőjén jelentek meg a kor mesehősei. Közülük is ketten voltak állandó szereplők: Papp Laci és Puskás Öcsi. Nemrég nőttünk ki a gyerekkorból, közel volt még a Fanyűvő meg a Fehérlófia. Elalvás előtt egy-egy történetet kellett kiötleni valamelyikükről. Ilyeneket: "Lacit tízen támadták meg az utcán, de végül leverte valamennyi támadóját." "Öcsi meg a saját tizenhatosáról lőtt gólt az ellenfélnek, de úgy, hogy a kapust bevitte a labda a hálóba." Elhittük egymásnak a kegyes hazugságokat, és álmunkban szőttük tovább a mesét. A fejünk alatt, maszatosan, levelezőlap az Aranycsapat tagjainak fényképével. Képesek voltunk végignézni egy négyórás kínai filmet, ha a híradóban volt néhány villanás Puskásékról.
Aztán egyszer csak ott ültünk (én, te, ő) a Népstadion lelátóján - merthogy volt olyan kor, amikor minden út, zarándoklatként, oda vezetett.  És a játékoskijáróban feltűntek a fiúk. Élőben, a maguk valóságában, nem visszajátszva, kimerevítve, elektromos impulzussá és vissza, képpé alakítva, nem. Na, amit akkor éreztél, amikor Öcsi elkezdett dekázni a kezdőkörben, életedben először csak neked, hát azt leírni nem lehet! A meccs, amelyen először láttam őt, a Honvéd-Csepel összecsapás volt. Czibor Zoli már a Honvédban játszott, ám előtte a Csepelben volt a szurkolók kedvence. A lelátón néhány csalódott híve be is kiabált neki: "Mi van, Rongylábú, ott jobb neked?" Ezt aligha kellett volna, mert ettől elkezdtek villogni a srácok: Puskás, Kocsis, Budai II, Bozsik, aztán a végállomás rendre Czibor volt, aki rúgta a gólokat. Megnézhetném bármelyik almanachban a végeredményt, de nem teszem, maradjon meg nekem úgy ez a meccs, ahogy az emlékeimben él. A Honvéd 6-1-re győzött, Cziborral öt gólt rúgattak Puskásék.
Jött aztán a televízió, és álmodik helyettünk. Színesben szürkét, laposat, unalmasat. Odalett a hősök varázsa, műsor lett belőlük, a konnektorból kihúzható elektronikus jelenséggé váltak. Nem érint már meg a személyes jelenlétük. Amikor hazatért Spanyolországból Öcsi bácsiként, gyakran találkoztam vele. Hallgattam az élménybeszámolóit, ültem vele egy vacsoraasztalnál, koccintottunk kisfröccsel. A csoda azonban elmaradt: egy lett ő is a médiaszereplők közül. Az a Puskás, aki az álmainkban él, ott is marad örökre. Száguldó őrnagyként is és Panchóként is.
Jó korban élt Öcsi bácsi. Még éppen elérte a halhatatlanságot!