Véget ért a fapados hoki

Az orosz Omszk 6-2-re, a fehérorosz Minszk 5-2-re, a finn Tampere pedig 5-1-re verte a székesfehérvári együttest. Nem nagyon lenne semmi keresnivalója a Kontinentális Kupa döntőjében, évről évre csak a házigazda jogán indulhat, önerőből nyilvánvalóan képtelen lenne kiharcolni a szereplést. Igaz, első látásra ez a Kontinentális Kupa sem tűnik valami komoly rendezvénynek, hiszen a négycsapatos fináléból három hely eleve kiadó: a Volán rendezőként, az Omszk és a Tampere kiemeltként várta a tornát, csupán szegény fehéroroszok játszottak néhány meccset a döntőbe jutáshoz. Ez a lebonyolítás igencsak kínos egy olyan sorozatra nézve, amely elvileg jégkorongban a második számú kupa. (Nagy versengés folyik, vajon hokiban vagy asztaliteniszben nagyobb a felfordulás. Emlékezhetünk, a Statisztika pingpongosainak vissza kellett lépniük az ETTU-kupától, mert a sorsolás után néhány nappal az Oroszország túlfelén fekvő Vlagyivosztokban lett volna meccsük - repülőre nem volt pénz, az egész Szibériát átszelő vonatút pedig legalább egyhetesnek ígérkezett. Amikor a magyar sztárcsapat vezetői kérdőre vonták a nemzetközi szövetség illetékeseit, hogy miképp tudták ilyen nevetséges módon megszervezni a sorsolást, határozott válasz érkezett: minden rendben a lebonyolítás körül, épp csak arra az apróságra nem számítottak, hogy a Vlagyivosztok is bejut a legjobb nyolc közé...)
Ugyanakkor lehet ünnepelni is ezt a fehérvári hétvégét. Bár a Volánnak valóban nem volt sok esélye a pontszerzésre, nem szabad elfelejteni: mindhárom rivális hokis elitországból érkezett, jóval több pénzből gazdálkodhat, mint a magyar klub (az omszkiak tulajdonosa például bizonyos Roman Abramovics, aki az év végi adóbevallásában néhány magánrepülőn, dubai nyaralón és londoni villán kívül az angol focibajnok Chelsea-t is vagyontárgyai közé sorolhatta). Másfél évtizede még egyik fellépését sem tudta volna megúszni két számjegyű vereség nélkül a magyar csapat, most azonban valamennyi ellenfél dicsérte a fehérváriak játékát. És mindennek ellenére jelez valamit, hogy a nemzetközi szövetség rendre Fehérvárra bízza a rendezést. Minőségi szervezésű tornát kap, állandó telt házzal. Most is kint volt mindennap legalább háromezer ember, az érdeklődés jelzi, hogy igény van Magyarországon a jó hokira. A külföldi csapatok pedig szívesen utaznak ide, hiszen már egyáltalán nem fapados körülmények várják őket. A nem is olyan régi hőskorban a játékosok még simán csépelhették botjukkal a nekik nem tetsző nézőket, akik válaszként belevizeltek a rivális gárda ásványvizes palackjaiba, a harmadik harmadot pedig a tizedik percben térfélcsere miatt állandóan meg kellett szakítani, hogy - a tető hiánya miatt - mindkét együttes legalább nagyjából egyforma feltételekkel játsszon. Ehhez képest ma van az országban tíz fedett pálya és három-négy olyan csapat, amelyből már egy erős, a B csoportos mezőnyben vitézkedő válogatott is kitelik. Aligha véletlen, hogy a svédek is úgy döntöttek: a tavaszi világbajnokság előtti edzőmeccsek során éppen Magyarország lesz az egyik ellenfél. És bár a papírforma szerint három-négy góllal biztosan kikapunk, a nyolcezer nézővel és a parázs hangulattal inkább sikernek, semmint kudarcnak lesz elkönyvelhető az a meccs...