Futballkikelet elnapolva

De a lelkendezés a magyar labdarúgás szurkolóinak már nem szokása. Nem véletlen, hogy soha ilyen csendben nem folyt még magyar futballbajnokság. Az újságok többsége néhány soros hírben emlékezett meg a tavaszi rajtról, a tévék jó esetben bemondták az eredményeket, a valamikori aktív drukkerek pedig jórészt elborzadtak a gondolatra, hogy esetleg újra meccsre kellene menniük. "Futballozzatok!" - áll a sportlap főcímében, de ez az egy szó csak látszólag fejez ki buzdítást, sokkal inkább kiábrándulás, kín és nélkülözés van benne. És persze könyörgés.
Na de futballt várni ebben a közegben?! Adott például két csapat, amelyből az egyik remekül erősített a télen, s tavasszal olyan együttest akar felépíteni, amely jövőre harcban lesz a bajnoki címért (ez a Vasas), a másik pedig most is aranyesélyes, játékosai a legjobban fizetettek ebben az országban, valóban csak a játékkal kellene foglalkozniuk (ez meg a Debrecen) - és produkálnak a tévés nyitányon egy olyan kilencven percet, ami után az emberek sikítva dobálják ki a készülékeket az ablakon.
Futballcsalás Angyalföldön, csőd Pakson, letargia Sopronban, szégyen az ETO-nál.
Az egyetlen pozitívum, hogy ma már kisebb a népbutítás, mint korábban. Mert nincs annál röhejesebb, mint amikor egy meccsen a háromméteres körömpassz a legizgalmasabb esemény, ám a végén a két edző hihetetlen küzdelemről, szenzációs nívóról, tökéletes elégedettségről és a magyar labdarúgás feltámadásáról beszél. Ilyesmiből most már szerencsére kevesebb van a futballban, a szakma kicsit (kicsit!) önkritikusabb lett, igenis lehet ostorozó nyilatkozatokat olvasni az újságokban. A szövetségi kapitány, Várhidi Péter is nyugodtan mellébeszélhetett volna, amikor véleményét kérdezték a tavaszi rajtról, ám, becsületére szóljon, nem kertelt: igenis csalódott a színvonalban. Gyenge volt a Debrecen, minősíthetetlen a Győr, túl laza az MTK. Mivel pedig ez a három csapat adja majd itthonról a válogatott keret nagy részét, a tapasztalatok enyhén szólva kellemetlenek...
De egyetlen nézőt sem ért meglepetés, mindenki jól tudta, mit várhat. A szurkolót már tényleg nem lehet becsapni: hitt már a magyar futballban ötször, tízszer, százszor, és eljön a pillanat, amikor már nem hisz. Amikor már nyűg felvenni azt a mezt vagy a sálat, amikor már kényelmesebb a fotelből nézni az angol és német meccseket, amikor már a haveri kör és a sörözés lehetősége sem olyan csábító, hogy ennek fejében még egy magyar bajnokit is be kelljen vállalni.
Az első forduló hét mérkőzésén 13 200 szurkoló hitt abban, hogy igenis megéri meccsre menni. Kis matematikai bravúr árán kitűnik, nem volt meg a mérkőzésenkénti kétezres átlag, és a nézők hiányát nem lehet sem a futballhuliganizmusra (ilyen meccseket látva kinek van kedve még verekedni is?), sem a téli mínuszokra fogni.
Lássuk be: bármennyire is jó mostanában az idő, a magyar labdarúgásban jó ideig nem fog kitavaszodni. Bár, ha jobban belegondolok, csak nem volt szenzáció nélküli ez a nyitó forduló. A Kaposvár és a Vác kiesési rangadóján a magyar futball történetében először fújta női játékvezető a sípot első osztályú férfimérkőzésen. Azért ez nem semmi. Ebből az is kijöhet, hogy a szurkolók valamivel udvariasabbak lesznek a bíróval szemben, ha pedig a mérkőzés a pályán is dögunalomba fulladna, néhány fickósabb játékos akár udvarolni is kezdhet suttyomban a sporinak.
Egyszóval Gaál Györgyi, a 31 esztendős szőke, ajkai bírónő történelmet csinált!