Vidéki zsidókkal kezdődött

Adolf Hitler eszement elképzelése a Német Birodalom terjeszkedéséről magában foglalta a zsidóság teljes kiirtását is. Magyarország 1944. márciusi német megszállása után először a vidéki magyar zsidóságot fosztották meg vagyonuktól és kényszerítették gyűjtőtáborokba, gettókba. Május 15. és július 9. között, embertelen körülmények közt 437 ezer zsidót deportáltak, többségüket az auschwitzi haláltáborba. Csak minden tizedik ember élte meg a háború végét.

FókuszbanSzijjártó Gabriella2024. 07. 08. hétfő2024. 07. 08.
Vidéki zsidókkal kezdődött

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944. április 16-án kezdődött meg a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján – 2001 óta minden év április 16. a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. A kerek évforduló apropóján hirdették meg tavasszal a Holokauszt 80 emlékévet; ennek keretében a Rubicon Intézet tematikus estjén a vidéki magyar zsidóság elpusztításáról beszélgettek a szakemberek: Klacsmann Borbála, a University College Dublin posztdoktori kutatója; Stark Tamás, a BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója és Szarka László, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa.

Magyarországon a zsidókat már korábban is érték jogfosztások; 1919-től kezdve egészen konkrétan nyomon lehet követni azt a folyamatot, ahogy a politikai elit igyekszik kiszorítani a közéletből a zsidókat. Az 1920-ban életbe lépő numerus clausus (zárt szám) törvény korlátozta a felsőoktatási intézményekbe felvehető zsidó hallgatók arányát. 1938-ban az úgynevezett első zsidótörvény főként a zsidó értelmiség számbeli arányát korlátozta a megnevezett foglalkozásokban (orvos, ügyvéd, mérnök stb.). Ezt követte 1939-ben a második zsidótörvény, amely már nyíltan antiszemita jegyeket hordozott, hiszen arról rendelkezett, hogy kit kell zsidónak tekinteni. Az 1941-ben bevezetett harmadik zsidótörvény értelmében pedig már megtiltották a zsidók és nem zsidók közötti házasságot, illetve intim kapcsolatot.

Fotó: Fortepan/Lili Jacob

Az 1930-as népszámláláskor 440 ezer zsidót regisztráltak, 1941-ben már 825 ezerről beszélnek. Ez a növekedés abból (is) adódott, hogy például már nemcsak azok számítottak zsidónak, akik az izraelita felekezethez tartoztak, hanem a kikeresztelkedett zsidók is. Továbbá a népszámlálás alkalmával már nemcsak a megkérdezett vallását kellett beírni, hanem a felmenőkét is: a zsidótörvények értelmében ugyanis ha valakinek az egyik vagy mindkét nagyszülője zsidó származású volt, akkor ő zsidónak számított. Aki a magyar állampolgárságát nem tudta igazolni, az úgyszintén.

Adolf Hitler elképzelése nemcsak a zsidók fizikai megsemmisítését jelentette, hanem a kultúrájuk eltörlését, a köztudatból való eltüntetését is. Az endlösung, azaz a végső megoldás végrehajtását egyre inkább követelő Führer a megszállásunk után a magyar zsidók deportálását Adolf Eichmannra, az SS alezredesére bízta. A felállított Sztójay Döme-bábkormány Jaross Andor vezette Belügyminisztériuma egymás után bocsátotta ki a zsidók életkörülményeit korlátozó rendeleteket. A magyar zsidókat valamennyi közszolgálati tevékenységtől, foglalkozástól eltiltották, bezárták üzleteiket, elkobozták értékeiket. Kötelezővé tették a sárga csillag viselését: „Minden hatévesnél idősebb, zsidónak minősülő köteles ruhájának bal mellrészén egy 10×10 centiméter nagyságú, hatágú sárga csillagot viselni.”

Fotó: Fortepan/Lili Jacob

Április közepén a keleti határterületeken, Kárpátalján megkezdődött a vidéki zsidóság gettósítása, amellyel a csendőrséget bízták meg, szoros együttműködésben az addigra megbízható híveik irányítása alá helyezett helyi adminisztratív hatóságokkal. A gettókat általában a városok külterületein létesítették; a két nagy Pest megyei gyűjtőtábort, a monorit és a budakalászit téglagyárak területén hozták létre. Ezeket a túlzsúfoltság jellemezte; az említett két gyűjtőtáborban aki nem talált helyet magának a téglaszárítókban, az a szabad ég alatt rekedt – 1944 nyaráról beszélünk, hol tűző napról, hol özönvízszerű záporokról. A monori táborban 9 ezer ember zsúfolódott össze, a budakalásziban valamivel kevesebben, megfelelő élelmiszer-ellátás nélkül, miközben a higiénia legalapvetőbb elvárásait sem biztosították számukra (például eleinte latrina sem volt, a könyörgések után a csendőrség kiásatott egy árkot, ott kellett elvégezni a dolgukat). Gyakorlatilag állatokként kezelték a zsidókat, ezt nagyon sokan nem bírták elviselni, és öngyilkosságot követtek el már a gyűjtőtáborban.

A gettósítás egyszerre jelentette a rablási folyamat kezdetét. Ugyan leltározták az elhurcoltak ingóságait és zárolták otthonaikat, de a kevés számú túlélő hazatérve nemigen talált semmi értéket, addigra minden mozdíthatót elloptak. Nem sokkal később pedig elindult a vidéki zsidóság koncentrációs táborokba szállítása. Alig két hónap alatt, május 15. és július 9. között, embertelen körülmények közt mintegy 437 ezer zsidót de­­portáltak az ország vidéki területeiről. 
Amikor a gettókból elindultak a halálvonatok, ezeken abszolút többségben voltak a nők, a gyermekek és az idősek, merthogy a férfiak zömét vagy már korábban, vagy a gettóból elvitték munkaszolgálatra. (Abszurd módon sokan ennek köszönhetően élték túl a holokauszt borzalmait.) Az elhurcoltak többségét Auschwitzba szállították, de sokakat deportáltak Bergen-Belsenbe vagy Dachauba. A koncentrációs táborokban a nácik szintén kiválogatták a munkára fogható embereket, míg a többiek azonnal mentek a gázkamrába. Csak minden tizedik élte túl a háborút.

Fotó: Fortepan/Lili Jacob

Nyolcvan évvel ezelőtt a holokauszt drámai fejezete zajlott le néhány hét alatt. Azt szoktuk mondani, hogy Auschwitz a legnagyobb magyar temető, ott nyugszik a vidéki magyar zsidóság többsége. És akkor még ezután következett a nyilas rendszer és a budapesti zsidóság megpróbáltatása…

MEGALÁZÓ BELSŐ HADIFOGSÁGBAN. Egy 1939-es törvény alapján már a következő évben felállították az első munkaszolgálatos egységeket. Kezdetben még az volt a cél, hogy a katonai szolgálatra nem alkalmas emberek is vegyék ki részüket a hadi feladatokból, például a termelőüzemekben, gyárakban. Aztán hamarosan ez egyfajta büntető jelleget öltött: a politikai ellenlábasok, a nemzeti kisebbségek képviselői, aztán már kimondottan a zsidó férfiak számára tartogatták, megalázás céljából. Hiába voltak közöttük például sokan, akik már az első világháborúban is szolgálták a hazát, és különböző katonai kitüntetéseket kaptak – ezeket elvették, tulajdonképpen lefokozták őket. A munkaszolgálatos zsidó férfiak először még kaptak rendes egyenruhát, és piros-fehér-zöld karszalaggal kellett dolgozniuk, aztán később már a saját civil ruhájukban és sárga karszalaggal mentek, nem ritkán a frontra. A második magyar hadsereggel mintegy 40 ezer munkaszolgálatos került ki a keleti hadszíntérre, és csak néhány ezren élték túl. A munkaszolgálat nem volt más, mint egy szörnyű, megalázó belső hadifogság.

 

 

Ezek is érdekelhetnek