Elveszett az amerikai álom

A napokban egy ciabatta kenyérről készült számla robbantotta fel a közösségi mé­­diát.­ A vita Donald Trump megválasztása kapcsán robbant ki, mire az egyik kom­­mentelő befotózta aznapi bevásárlását, amin a félkilós ciabatta körülbelül 1600 forintnak megfelelő összegért szerepelt. Utána sorjázni kezdtek hozzászólások, amelyekben az emberek arról írnak, mennyit hagynak ott egy bevásárlás alkalmával, és ez mennyivel több, mint amit a Covid előtt költöttek. 

Elemzők is megerősítik, hogy a kukoricapehely (amely klasszikus amerikai reggelinek számít) több mint 25 százalékkal nőtt a pan­démia óta, a tojás ára ma duplája, mint 2019-ben. Számos vásárló ezért rászokott a konzerves ételekre. A gyártási költség növekedése ezek árában is tetten érhető, de még mindig kevesebbet kell fizetni a fémdobozba csomagolt verzióért, mint a frissért. Ez azonban újabb problémát vet fel: az ultrafeldolgozott élelmiszerek minden kimutatás szerint rendkívül egészségtelenek, tehát a spórolás hosszabb távon további veszteséget termel, hiszen orvosi számlák formájában kell megfizetni a pillanatnyi alacsonyabb ár ellenértékét. A fehérgallérosok sem érzik jól magukat: a Covid és az energiaválság előtt a modern élethez tartozó megosztásos gazdasági szolgáltatások, mint az Uber vagy az Airbnb olcsó volt, az étel-házhozszállítás szintén, most viszont az üzemanyag-, illetve az energiaárak emelkedése miatt mindegyik többszörösére drágult. 

Elszegényedő generáció 

Szakértők szerint nem csoda, hogy a CBS News által készített felmérés szerint tíz emberből hatan meglehetősen rossznak vagy nagyon rossznak ítélik meg a gazdaság helyzetüket. Azonban az érzet és a makrogazdasági helyzet különbsége érdekes: a hivatalos gazdasági adatok szerint az amerikai gazdaság túl van a pandémia okozta visszaesésen, a tőzsde már tavaly fellendült, a legtöbb, munkát kereső ember el tud helyezkedni, és a bérek is meghaladják az inflációt. 

A probléma összetett. Egyrészt hiába van túl Amerika az inflációs mélyponton, az nem jelenti, hogy megszűnt volna a pénzromlás, csak lassult a további leértékelődés, így a drágulás. Az árak nem lettek kisebbek, csak nem nőnek tovább olyan gyorsan. Ehhez járul hozzá az a pszichológiai jelenség, hogy a világban tapasztalható fegyveres konfliktusokkal (elsősorban a gázai és az ukrán helyzettel), illetve a társadalmi elszigeteltséggel való elégedetlenség is rontja a gazdaságról alkotott képet. 

Az XIX. és XX. századi nagy kivándorlási hullámokat az amerikai álom éltette, amely szerint kemény munkával bárkiből lehet bármi. Ennek alapja, hogy az amerikai felfogás szerint nem az állam feladata ellátni az állampolgárokat, hanem mindenkinek saját felelőssége megteremteni azt a színvonalat, amelyen élni szeretne. Ez vezet aztán a nyolcvanórás munkahetekhez, az évi két hét fizetett szabadsághoz, illetve a szülés után pár nappal már ismét dolgozó anyukák társadalmilag teljesen elfogadott képéhez. A pandémia alatt kötelező távolságtartási végzések, a vakciná­ció is azért váltott ki hatalmas ellenállást az amerikaiakból, mivel évszázadok óta arra trenírozták őket, hogy az állam nem szólhat bele a mindennapi életükbe. 

A valamit valamiért társadalmi szerződése azonban egyre inkább felborul, ugyanis évről évre jelentősen csökken a társadalmi mobilitás, az amerikai álom pedig megszűnik létezni. Egyre inkább az határozza meg egy ember lehetőségeit, hogy milyen családba születik. A mai Z és alfa generáció az első a modern kori történelemben, amely szegényebb a szüleinél. Tehát, ha a szülőknek megfelelő az anyagi helyzetük, jobb iskolákba tudják íratni a gyerekeiket, akik így magasabb kezdőfizetéssel indulhatnak felnőtt­életükben. Angliai felmérések már régóta ugyanezt a trendet mutatják: miközben a gyerekek egyharmada a szegénységi küszöb alatt él (a kékgalléros családok 67 százaléka), addig az ország vezetőinek, képviselőinek, bíróinak fele drága magániskolákban tanult. 

Küzdelem a számlákkal

Az egyenlőtlenség történelmi gyökerei a XX. század gazdaságpolitikai döntéseire vezethetők vissza. A keynesiánus gazdaságpolitika jól működött a II. világháború utáni fellendülés éveiben, mivel az újjáépítés fiskális ösztönzése megnövelte az amerikai áruk iránti keresletet Európából és Japánból. Ahogy azonban az öreg kontinens és a Távol-Kelet is magára talált, az Egyesült Államok hanyatló növekedéssel és növekvő inflációval találta szemben magát a hidegháború és a vietnámi konfliktus idején. A baby boomer generáció magasabb életszínvonali követeléseire az 1971-es ingyenes hitel bevezetése volt a válasz. Az emberek így kezdtek el egyetemre, új házra, autóra költeni hitelből. Később a hitelkártya olyan csodaeszköz lett, amely a ruházkodástól kezdve a háztartási cikkekig mindenre használható volt. Még a kilencvenes évek kultsorozatában, a Szex és New Yorkban is levezetik, hogy megéri dizájner­cipőkre költeni, majd kilencven nap elteltével éppen csak annyit visszafizetni, hogy a kamatok ne okozzanak gondot. 

A felépített rendszer a 2008-as pénzügyi válságig működött, amikor a kormányzat csökkentette az oktatásra szánt támogatási összeget, amelyet az egyetemek a tandíjak növelésével igyekeztek ellensúlyozni, így a diákkölcsönök jelentősen nőni kezdtek. Harmincéves összehasonlításban a kilencvenes évek elejétől számítva mind az állami, mind a magánintézményeknél duplájára nőtt a tandíj (az állami egyetemeknél 4160 dollárról 10 740-re, a magánoknál 19 360 dollárról 38 070-re), exponenciális növekedéssel 2010-től. A huszonévesek ezért többnyire jelentős tartozással kezdik meg felnőttéletüket. 

Ehhez az amerikai elképzelések szerint hozzátartozna a saját autó és a saját lakás vásárlása, amelyeket sokan a diákhitel miatt nem engedhetnek meg maguknak. Hiába nőnek a bérek, több millió amerikai állítja, hogy küzd számlái rendszeres kifizetésével. Még az egykor megfizethető városok árai is megsokszorozódtak. Az Amerikai Központi Bank kimutatása szerint a nagyvárosokban legalább százezer dolláros bevételre van szükség a lakásvásárláshoz. Egy ingatlanadat-szolgáltató múlt őszi jelentése szerint a lakásárak az Egyesült Államok 575 megyéjének 99 százalékában megfizethetetlenek az átlagos jövedelműek számára, akik évente körülbelül 71 ezer dollárt keresnek. 

Segíthet az adócsökkentés 

A fiatal felnőttek helyzete még rosszabb: a Gallup 2023-as kimutatása szerint míg a diplomások ötvenezres kezdőfizetéssel indulnak, a nem diplomás álláshelyeknél nem ritka ennek fele. Ebből a pénzből lehetetlen egzisztenciát teremteni, aminek okán a fiatalok igyekeznek mindenen spórolni, nem járnak társaságba, így elvesznek valódi kapcsolataik, nincsenek barátaik, nem házasodnak, az elmagányosodás pedig végső soron depresszióhoz vezet. 

A drága tej- és kenyérárak tehát jól mutatják az amerikai társadalom rossz helyzetét. Ha valaki elfogadható életszínvonalon szeretne élni, havi kétezer dollárt költ számlákra, ételre, albérletre. Ez számos fizetésből aligha finanszírozható. Nem csoda, hogy az ameri­kaiak 49 százalékának ugyanúgy görgetett havi hitelkártya-adóssága van, mint aminek többek között a 2008-as válság is köszönhető volt. 

A választások éjszakáján azonban egy elemző úgy nyilatkozott, hogy az általuk készített reprezentatív kutatásból az látszott, az átlag amerikai mégsem azért szavazott úgy, ahogy, mert sokat fizet a hipermarketben, hanem azért, mert nem hallják a hangjukat. A kormány egyrészt nem foglalkozik kiemelten a mindennapi emberek szintjén a gazdasági nehézségekkel, másrészt olyan problémák köszönnek vissza folyamatosan a médiában (a különféle társadalmi csoportok, faji és szexuális kisebbségek megkülönböztetése), amelyek ezt a kérdést aligha befolyásolják. 

A kérdés, hogy az új kormányzat mennyire tud majd az emberek szintjén tenni a gazdasági egyenlőtlenségek javításán. Az ígért adócsökkentés segíthet, hiszen több pénz maradhat a zsebekben, illetve támogatja az alapvető amerikai elképzelést, hogy az állam nem szól bele polgárai életébe.