A fotózás úttörője

Talbot kétszázhuszonöt éve, 1800. február 11-én született a délnyugat-angliai Melbury Abbas falucskában. Cambridge-ben tanult matematikát, fizikát. Járta Európát, és úti élményeit rajzokban akarta megörökíteni, de nem volt kiemelkedő tehetsége ezen a téren, ezért a fény segítségével akarta valósághűen „megrajzoltatni” a képet, majd rögzíteni. Mindezért 1833-ban Olaszországban egy tó partján ca­me­ra obscura (doboz, amelybe a fény egy lyukon keresztül hatol be) segítségével próbálta meg hűen visszaadni az eléje táruló látványt, de az eredménnyel nem volt elégedett. Kétévi kísérletezést követően különböző tárgyakat (leveleket, növényeket, metszeteket és csipkét) ezüst-nitrát sóoldatba mártott, majd ezek árnyékát napfény segítségével papíron rögzítette. Ezeket a fo­­to­genikus rajzokat – melyeket ő nevezett el így – konyhasóoldatban fixálta.

A világ első ilyen negatívja 1835 augusztusában keletkezett. Még ugyanabban az évben a klorid-só, majd ezüst-nitrát oldatával kezelt papírt camera obscurába helyezte és tűző napfényben tíz percet exponált, a klórezüst anyag közvetlenül a fény hatására sötétedett, majd erősen sós oldatban fixálta. Talbot a kísérleti képeit kisméretű, saját készítésű, felesége által „egércsapdáknak” nevezett camera obscurákkal készítette. 

Ebben az időszakban, pon­to­sabban 1832-ben parlamenti képviselőnek választották, de 1836-ban visszavonult a politikától, és minden idejét a fényképezéssel kapcsolatos további kutatásainak szentelte. 

A XIX. század elején már minden technikai és kémiai anyag rendelkezésre állt, ami a fényképezés feltalálásához szükséges volt. A technikai feltételeken kívül az emberi kíváncsiság és szándék is megvolt az iránt, hogy bemutassa és megörökítse a természetet és az embereket. A fényképezés feltalálását három személyhez kötik: a francia Joseph Nicéphore Niépce az 1820-as években készítette a világ első fényképeit a héliográfiának nevezett eljárással: legkorábbi képein fényre keményedő bitumennel bevont ónlap segítségével örökített meg egy baromfiudvart. Az ő eredményeit felhasználva dolgozta ki 1839-re az eredetileg csendéletfestő, ugyancsak francia Louis-Jacques-Man­dé Daguerre az első, gyakorlatilag használható fotográfiai eljárást: ezüstlemezt jódgőzzel tett fényérzékennyé, a hosszan exponált lemezt higanygőzben előhívta, majd sóval rögzítette. Talbot a ma is használatos negatív-pozitív eljárást dolgozta ki. A papírra való fényképezés technikáját és a papírnegatívok számára alkalmas elő­hívót, képeit sóoldattal vagy nátrium-tioszulfáttal sikerült rögzítenie. A sokféle hasonló találmány miatt Talbot 1839 januárjában Londonban a Királyi Társaság előtt felolvasta a Beszámolót a fo­togenetikus rajz művészetéről, vagyis egy olyan eljárásról, amelynek segítségével természeti tárgyak kirajzolhatók a művész ceruzájának segítsége nélkül. Még abban az évben rájött, hogy a brómezüst fényérzékenysége nagyobb a klórezüsténél, s 1840-ben tovább fejlesztette módszerét: az eredetinél sokkal rövidebb expozíciót alkalmazott (egy óra helyett fél percet), majd galluszsav és ezüst-nitrát keverékével előhívta a képet. Eljárását 1841-ben szabadalmaztatta, s 1842-ben megkapta érte a Royal Society Rumford érmét. 

A Talbot által „fényrajzolatoknak” nevezett művek papírra készültek, s a papírképek felvették a versenyt a dagerrotípiákkal. Talbot a módosított negatív eljárását kalotípiának nevezte el, a görög kalos (gyönyörű, illetve szép) és a kép szavak nyomán. 1843-ban készítette az első fényképnagyításokat, fotográfiai kutatásainak eredményeiről 1844 és 1846 között hat kötetben számolt be A természet ceruzája sorozatcímmel. 

Az albumok épületeket, műemlékeket, városképeket, tájakat, csendéleteket, növényeket, szobrokat, s figyelemre méltóan egyszerű, hétköznapi motívumokat, istállóajtót, szénakazalt ábrázoló képekkel jelentek meg. A könyvbe a kedvenc fotói és fotográfiai témáit gyűjtötte össze. Rövid idő alatt ez a könyv nagyon népszerűvé válik Párizsban, így a kortárs festők figyelmét sem kerülheti el. Talbot több képet is készített a párizsi körutakról, és ez az impresszionistáknál is gyakori téma lesz. A szénakazal volt az egyik kedvenc témája: azzal tudta megmutatni, hogyan lehet a vonalakat, mintákat és textúrát, valamint a jó megvilágítást úgy alkalmazni, hogy hangsúlyt adjon a rögzített motívumnak. A szénakazalról Monet-nak például egy teljes sorozata született. 

A fotográfia úttörőjének számító Talbotnak nemcsak egyes képei vallanak tudatos fényképi látásmódjáról, hanem a fény és az árnyék képalakító szerepét hangsúlyozó megjegyzése is: „A festő szeme gyakran megakad ott, ahol közönséges ember nem lát semmi figyelemre méltót. A napsugár pillanatnyi ragyogása, egy árnyék, mely az utat keresztezi, egy idő­marta tölgy vagy egy mohalepte kő képes megindítani a gondolatok és érzések sorozatát, fölébreszteni a festő képzeletét.” 

William Henry Fox Talbot 1851-ben elsőként használt elektromos villanófényt, és készített mozgásbefagyasztó, ultrarövid expozíciójú villanófényes felvételt. Talbot érdeklődött a régészet iránt is, az 1850-es években az elsők között fejtette meg a Ninive romjai közül kiásott ékírásos táblákat.