Teret nyert az önkiszolgálás

A magyar sajtó már 1955 tavaszán cikkekben és képekben számolt be arról, hogy Leningrádban (ma Szentpétervár) megnyílt az első önkiszolgáló élelmiszer-áruház. Az üzlet személyzete egy pénztárosból, egy csomagolóból és két ellenőrből állt – ismertették a mintát a lapok. Pápa Miklós és dr. Villányi Ferenc, az Élelmiszer-kereskedelmi Iroda két munkatársa a Belkereskedelem című szakmai folyóiratban írta: 

„Mi is régebben foglalkozunk azzal a gondolattal, hogy helyes lenne egyelőre kísérletképpen egy önkiszolgáló boltot létrehozni. Ha ez az egy kísérleti bolt beválna, akkor lehetőség nyílna arra, hogy a fővárosban minden kerületben és a nagyobb vidéki városokban is felállítsunk egy-egy önkiszolgáló boltot. Az önkiszolgáló bolt a szovjet példa nyomán hosszúkás alakú bolthelyiségből állana, amelynek egyik végen a bejárat, a másik végen pedig a kijárati ajtó. Ennek a rendszernek egyik nagy előnye a teljes áttekinthetőség. A bejárati ajtónál egy asztalon dróthálóból készült kosarak állanának, a vevő ezekből egyet magához vesz és megindul a kijelölt úton az árúval rakott polcok között. A polcokról leemeli azt az árút, amire szüksége van, és miután befejezte a vásárlást, a ki­járatnál levő csomagolónak adja át a megvásárolt terméket. A cso­magolóasztal mellett helyezkedik el a pénztáros. A csomagoló állítja ki a blokkot, amelyet a vevő, miután kifizetett, a kijáratnál felmutat, ­ezzel igazolva, hogy az árút kifi­zette.” 

Magyarországon a két világháború között a kereskedelem jellemzője az elaprózottság volt, a kereskedők száma fokozatosan nőtt, de legtöbbjük alkalmazottak nélkül dolgozott. Az ötvenes években aztán a szocialista kereskedelem az úgynevezett „koncentráció” jegyében tömegesen államosította a magánszatócsboltokat, mészárszékeket, valamint mindennemű iparcikk-­kereskedést. A megtizedelt üzlet­hálózat fejlesztéséről az akkori ­gazdaságpolitikai viszonyok mellett szó sem lehetett, a megmaradó élelmiszerboltoknak is mintegy fele csak egy dolgozóval működött. Az 1950-es évek elejétől új, a fejlett országokban már elterjedt, de Magyarországon addig ismeretlen kereskedelmi formák törtek utat maguknak. Az első önkiszolgáló élelmiszerbolt Magyarországon végül 1955. augusztus 27-én nyílt meg Budán, a Bem József utca és a Mártírok útja (ma Margit körút) sarkán. Az üzlet előtt valóságos tömeg várta az ünnepélyes megnyitót, amelyet Bognár József belkereskedelmi miniszter tartott. A pultból árusítás és a segédek által előhozott áruk világában felnőtt embereknek szokatlan újítást jelentett az új bolttípus. Az emberek csodálkozva nézték, hogy az új üzletben minden a falakra szerelt polcokon és tárolókban kapott helyet, és az ajtó mellett egyenkosarak sorakoznak. Az önkiszolgálás módszerét is meg kellett ismertetni a vevőkkel, amely szerint: „A vásárló a bejárati ajtónál magához vesz egy kosarat, majd a bolt középső polcait megkerülve, az általa kiválasztott árukat a kosárba helyezi. Amennyiben szeletelt vagy olyan árut kíván vásárolni, amit nehéz becsomagolni, azt a csemegerészlegnél kérheti a vevő. Az árut a kijárati ajtó előtt elhelyezett pénztárnál kell fizetni.” 

Eleinte az önkiszolgáló boltokban a pénztáros mellett egy csomagoló is dolgozott, aki ellenőrizte, hogy minden termék felkerült-e a blokkra, becsomagolta a kívánt árukat és beletette őket az otthonról hozott szatyorba vagy táskába. A nézelődéssel együtt a korábbinál sokkal hamarabb végeztek a vevők a bevásárlással. Magyarországon a hatvanas években a háztartások gazdálkodásának alapja egyre inkább a szoros beosztást igénylő pénzjövedelem lett, a városokban tömegesen jellemzővé váló lakástípusok, panelházas lakások pedig széles rétegek számára nem tették lehetővé a nagyobb készletek otthoni raktározását. Így az emberek az alkalmilag és nagy tételben történő vásárlás helyett sokféle árucikk heti vagy napi beszerzésére tértek át. A választékot az állandó vásárlásra ingerlés egyre tudatosabb módszereivel tárták a vevők elé. Mivel a nők ekkor egyre nagyobb számban álltak munkába, a cél az volt, hogy csökkenjen a bevásárlásra fordítandó idő, amit az is elősegített, hogy az áruk zömét előre becsomagolva helyezik ki a pultokra. Az önkiszolgáló boltok elterjedése a csomagolás fejlődését is magával hozta, mivel nem volt személyzet, aki kimérte volna az árukat, így a liszt, a rizs és a cukor ekkor került először kisebb-nagyobb papírzacskókba. A fejlődésnek nem lehetett útját állni, az önkiszolgáló üzletek gyorsan terjedtek, az első ilyen vidéki boltot Debrecenben hozták létre, néhány éven belül pedig már a falvakban is sorra nyíltak az önkiszolgáló egységek. 

Bevált az önkiszolgálás címmel jelent meg írás a budapesti önkiszolgáló boltok háromnegyed éves működéséről a Gazdasági Figyelőben. Az önkiszolgálási rendszer Magyarországon 1955 végén kezdődött, amikor Budapest négy különböző pontján Közért-üzleteket alakítottak át erre a célra. A Belkereskedelmi Minisztérium Kereskedelemfejlesztési és Technikai Igazgatósága egy most megjelent érdekes kiadványban feldolgozta az élelmiszer-kereskedelmi önkiszolgálás tanulságait 1956 októberéig. Az adatokat részben az üzleti statisztikából, részben pedig közvélemény-kutatással gyűjtötték. A négy boltban összesen 804 vásárlót interjúvoltak meg, bolt körzetében 150-200 családhoz juttattak el kérdőívet. A válaszok tanúsága szerint a fogyasztók többsége megkedvelte az önkiszolgálást, mert gyorsabb bevásárlási lehetőséget, időmegtakarítást, a sorban állás elkerülését jelenti. A vevők véleményének helyességét a Közért időméréssel is ellenőrizte. A kiadványban közölt sok adat közül csak egyet – nagyon jellemzőt – emelünk ki: öt-hat tételből álló vásárlás lebonyolítása önkiszolgáló boltban 100 másodpercbe, pénztárral működő boltban csendes időben 250, forgalmas időben 400 másodpercbe kerül. Olyan boltban, ahol az árukiadó egyben pénztáros is, ugyanez a vásárlás csendes időben 280, forgalmas időben 500 másodpercig tart. 

„Az önkiszolgálás döntő tényezője az előrecsomagolás és a kiszerelés. Jelenlegi adottságaink mellett megfelelő csomagolóanyag nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségben, és az ára is magas. Ez megdrágítja az előrecsomagolást, és ezért csak lassan növekszik a kiszerelt áruk köre. Sajnos, az októberi események miatt nem folytatható az önkiszolgáló-hálózat tervezett növelése, amely 1957-re 400 budapesti és 100 vidéki bolt berendezését irányozta elő. A fejlesztés most csak szerény keretek között mozoghat: Budapesten a közeljövőben öt további önkiszolgáló boltot rendeznek be. De végeredményben Magyarország sem maradhat el ebben a fejlődéstől. Hamarosan sorát kell ejteni, hogy sorozatban meginduljon az önkiszolgáló boltba való állványok és tolókocsik olcsó gyártása sarokvasból, vaslemezből és fémdrótból, és jó típusterveket kell készíteni, hogy minél több önkiszolgáló bolt kezdhesse meg működését Budapesten és a vidéki városokban." 

1970-re már több mint 6000 önkiszolgáló bolt volt az országban. És ha valaki ma, negyvenöt évvel később egy nagyobb bevásárlóközpontban az élelmiszerboltok önkiszolgáló pénztáraihoz beáll, láthatja, mi lett ebből. Ma már a fizetés is egyedül történik, s a blokk vonalkódjával lehet felnyitni az üzletből távozni engedő sorompót. Már nincs szükség se pénztárosra, se csomagolóra.