Firenzei mintára

A mai bazilika helyén a XVIII. században a Heccszínház állt, amely állatviadaloknak adott helyet. Az akkoriban kialakult új városrész, a Lipótváros tehetős polgára, Zitterbarth János hamarosan kis ideiglenes templomot építtetett ide. Még 1817-ben mintegy ezer hívővel megalakult a lipótvárosi plébánia, és ezzel felmerült az igény arra, hogy Lipótvárosnak saját, komoly plébániatemploma legyen. Ekkor indult meg a gyűjtés, és több terv is készült a jövőbeni templomról, ám a bazilika tényleges megépítésére az 1838-as nagy árvíz szolgáltatott indokot. A mai Szent István tér közepe egy kis, természetes kiemelkedést képezett a sík pesti területen, amelyen több száz lakos talált menedéket a víz sodrása elől, amíg csónakokkal kimentették őket. Az árvíz túlélői fogadalmi adományokkal támogatták, hogy a csodálatos megmenekülésük helyszínén templom épüljön.

Borosnyay Pál építészmérnök, a bazilika főépítésze mívesen foglalta össze a kezdeteket 1993-ban a Magyar Építőipar című szaklapban. „A kiemelkedő templom építését az átlagosnál viharosabb események tarkították. Hild József (1789–1867) 1845 áprilisában kapott megbízást a lipótvárosi plébániatemplom tervezésére. Más építész nem is jött szóba, mivel az egri székesegyház (1839–1845) Hildnek nagy hírnevet szerzett. Pest lakosainak száma ez időben 60 000 körüli volt, amihez képest a templom programja túlméretezett, túl költséges volt. A megbízók szeme előtt olyan architektonikus hangsúlyt megvalósító alkotás lebegett, mint a firenzei dóm kupolája. Hild első terve kilencosztású teret mutatott, mely monumentális, nagyvonalú és a környezethez jól igazodó klasszicista megoldásával a mester legjelentősebb alkotása lett volna. Sajnos az anyagi nehézségek és az építtető egyházközség polgárainak már a romantika megjelenő divatjának hódoló stílusigénye akadályozta az eredeti koncepció megvalósítását, Hildet újabb tervváltozatok készítésére ösztönözték. Az alapozás az egyszerűsített terv alapján 1847-ben elkezdődött ugyan, de a szabadságharc miatt abbamaradt, és a kőművesmunka csak 1851-ben indult meg. A szinte folyamatos tervmódosítások mellett az építő­bizottság olyan kivitelezési olcsóbbításokhoz folyamodott, mint a kupolatéri pillérek falazásánál alkalmazotthoz, ahol csak a külső réteget készítették téglából, a pillér belsejébe adományként kapott követ falazták be, ezzel – mint később kiderült – a pillérek állékonyságát is kérdésessé téve. Az ez idő tájt már 75 éves Hild nem tudott kellő eréllyel fellépni a beavatkozás ellen. 1867-ben bekövetkezett halála után a templomépítés folytatására Ybl Miklós (1814–1891) kapott megbízást, aki a korának kiemelkedő, nagy tudású és már ez ideig is jelentős alkotásokat felmutató építésze volt. Ybl még 1867 áprilisában átvizsgálta a terveket és a helyszíni munkát, kifaggatva az építésvezetőt. Külföldi tanulmányai és jelentős mérnöki tudása alapján végzett számításai szerint a templom kupolája nem volt állékony, ezért a Hild halálakor 51,50 méter magas kupoladob 3,81 méter magas, már kifaragott párkányát csak az építőbizottság felelősségére építtette fel szeptemberben. Novemberben a pillérek már repedeztek, a katasztrófa elkerülhetetlennek látszott. Ezért Ybl decemberben kiüríttette az építkezés területét, és a további intézkedések megbeszélésére 1868. ja­nuár­ 22-én, délután 4 órára építőbizottsági tárgyalást hívott össze, ami előtt délután 3 óra 10 perckor a kupola óriási robajjal összedőlt. 

Az építkezés folytatását Ybl rendkívül gondosan készítette elő. Évekig csak bontottak, mivel nem bízott az altemplomi pillérekben sem. Az új kupola szerkezetét egy külső és egy belső gyűrűből alakította ki, melyeket 16 pillér köt össze egymással. Ezt a kupoladobot csak 1887-ben, nyolcévi »ülepedési« idő eltelte után kezdte falaztatni.” 

A kupola teljes vasszerkezetét csak 1889-ben tudták felszerelni. A két és fél méter magas keresztet október 20-án tűzték fel a nagykupola csúcsára, a belső kupolaboltozat falazását csak a következő évben fejezték be. Ybl 1891. január 22-én, napra pontosan 23 évvel a kupola beomlása után meghalt, a még hátralévő munkálatokat az ő tervei alapján Kauser József irányította. A templomot 1905. no­vem­ber 9-én szentelte fel Kohl Medárd esztergomi segédpüspök, a zárókövet (amelyben elhelyezték a templom építését leíró okmányt) 1906. december 8-án I. Ferenc József jelenlétében helyezték el. 

Budapest legnagyobb, Magyarország (az esztergomi bazilika után) rangban második temploma 8-10 ezer ember befogadására alkalmas. A görögkereszt alaprajzú, északi és déli kápolnasorral övezett, 4147 négyzetméter alapterületű templomot kettős kupola koronázza. A 22 méter átmérőjű belső kupola magassága 65, a templom teljes magassága 96 méter, a főhomlokzatán két 57 méter magas toronnyal. Érdekesség, hogy a Duna közelsége miatt hatalmas alapokat és három pinceszintet kellett építeni, így majdnem akkora épület van a föld alatt, mint felette. A homlokzati timpanon szoborcsoportját, a toronyfülkék szobrait és a szentély, továbbá a kupola külső szobordíszét Fessler Leó készítette. 

A második világháború végén, Budapest ostroma során megsérültek a tornyok és a külső falak, szükségessé vált a teljes tetőszerkezet cseréje. 1947-ben kezdődött meg a nagykupola fedésének helyreállítása, munkavégzés közben a fa héjszerkezet le is égett. 1982-ben egy vihar az utcára sodorta a nagykupola lemezfedését, a templom ismét életveszélyessé vált, ezért kezdődött el 1983-ban az immár halaszthatatlanná vált teljes rekonstrukció. A 2003-ban befejeződött munkálatok során öt kilogramm aranyat, 250 ezer aranyfüstlemezt és 10 kilogramm féldrágakövet használtak fel, s elkészültek az ólomüveg ablakok is, amelyeket eredetileg az oldalhajókba terveztek. A bazilika 1990-ben német hívők adakozásából új, Szent Istvánról elnevezett harangot kapott a német csapatok által 1944-ben lefoglalt helyébe. A Szent Imre hercegről, Szent Erzsébetről, Szent Henrik császárról és Boldog Gizelláról elnevezett harangokat 1993-ban szentelték fel, a németországi Passau város adományaként. 

Az egykori Szent Lipót, majd 1987 óta Szent Jobb-kápolnában őr­zik az első magyar király, Szent István jobb kézfejét, a kettős ereklyetartót Lippert József építész rajza alapján a bécsi W. Bröse ötvöscég készítette el. A köznyelv által a kezdettől bazilikának nevezett templomot 1931-ben emelte XI. Piusz pápa a Basilica minor rangra, az 1938-as Szent István-emlékév óta hívják Szent István-bazilikának, és 1993-ban Szent II. János Pál pápa a főegyházmegye társszékesegyháza rangjára emelte. 2001. augusztus 16-án, a millenniumi év egyik záró eseményeként a magyar állam ünnepélyes keretek között átadta a budapesti Szent István-bazilika tulajdonjogát a magyar katolikus egyháznak. 

A Szent István-bazilika altemplomában nyugszik Puskás Ferenc, a legendás labdarúgó, és az Aranycsapat tagjai: Grosics Gyula, Kocsis Sándor és Buzánszky Jenő, Lórán Lenke színésznő, Aradszky László és Kóbor János énekesek is.