Jó újra itthon

Négy évvel ezelőtt nagy visszhangot váltott ki az orosz A kihívás című film, amihez a Roszkoszmosz valóban feljuttatott egy színésznőt és egy rendezőt a Nemzetközi Űrállomásra. A döntést akkor sokan kritizálták, mondván, hogy az űrlaboratórium nem nézelődésre vagy filmezésre való, hanem a tudományos munka helyszíne, amihez amúgy is kicsi és túlzsúfolt. A történet szerint egy orvosnő életmentő műtétet hajt végre az űrben az egyik kozmonaután. A mozi azt sugallta, hogy az emberi test és az orvostudomány képes alkalmazkodni a legszélsőségesebb környezethez, így a súlytalansághoz is. 2026 januárja azonban felülírta a fikciót. A NASA nem kockáztatott, hanem hazahozta az egyik megbetegedett űrhajóst, és vele együtt az egész személyzetet. 

Az augusztusban indult és elvileg még egy hónapig az űrben tartózkodó Crew–11 négyfős legénysége nemzetközi összetételű volt az ISS hagyományainak megfelelően. A 38 éves Zena Cardman, a küldetés parancsnoka első űrrepülésén vett részt, ezzel szemben az 58 éves Mike Fincke már a negyediken. Kimiya Yui japán űrhajós és Oleg Platonov orosz kozmonauta alkották még a legénységet. Közülük nem lehet tudni, hogy kinél lépett fel orvosi probléma, a NASA személyiségi jogok miatt­ nem hozta nyilvánosságra. 
Január elején annyit lehetett tudni, hogy a NASA előbb egy tervezett űrséta halasztását jelentette be „orvosi aggály” miatt, majd néhány napon belül az ISS korlátozott diagnosztikai lehetőségei miatt úgy döntöttek, hogy megszakítják a küldetést. A Crew–11 úgy nyilatkozott, hogy „keserédes” érzéseik vannak, ugyanakkor mivel már majdnem a tervezett hat hónap végén jártak, ezért nem okozott igazi problémát a korai visszatérés. A NASA szerint azért volt szükség az evakuálásra, mert az ISS diagnosztikai eszközei nem elegendők egy súlyos, mik­ro­gravitációval összefüggő egészségügyi probléma teljes kivizsgálásához, még úgy sem, hogy az illető űrhajós állapota végig stabil volt. Az ISS-en hordozható ultrahang, defibrillátor, intravénás infúziós eszközök és gyógyszerek állnak rendelkezésre, így körülbelül olyan ellátásra van lehetőség, mint egy mentőautóban a kórház felé. 

Január 15-én ért földet a Dragon kapszula San Diego közelében a Csendes-óceánban, mintegy tízórás ereszkedés után. A négy űrhajós sorban hagyta el az űrkapszulát, hordágyra kellett őket segíteni, de mindannyian mosolyogtak. A hordágy a normál folyamatok része, mivel a mikrogravitációban az emberi test elszokik a Földön uralkodó körülményektől. Zena Cardman rádión közölte, hogy „jó újra itthon lenni”. A csapatot azonnal kórházba szállították megfigyelésre. Másnap Houstonban újra találkozhattak csa­lád­jaik­kal, és megkezdték a szokásos földi rehabilitációt. 

A Crew–11 több tucat tudományos kísérletet végzett: anyagtudományi vizsgálatokat, biológiai mintavételeket, valamint az emberi test változásait követő orvosi méréseket. A visszatérés előtt egy fontos űrséta maradt el, amelynek során új, kitekerhető napelemek előkészítése lett volna a feladat. A távozásuk után az űrállomáson mindössze három fő maradt, ezért átmenetileg minden űrsétát felfüggesztettek. A távozás előtt Fincke minden parancsnoki feladatot átadott a fedélzeten következő legmagasabb rangú legénységi tagnak, Szergej Kod-Szvercskovnak. Az átadás-átvétel meglehetően atipikus volt, mivel Fincke arra számított, hogy az állomás vezetését a Crew–12 leendő parancsnokára, Jessica Meirre hagyja.

Azonban Jared Isaacman, a NASA igazgatója szerint épp azért gyakorolnak annyit, hogy minden vészhelyzetre megfelelően tudjanak reagálni. Így tudták végrehajtani az ISS több mint 25 éves történetének első orvosi evakuálását is. 

Ugyanakkor az űrkutatás történetében nem ez volt az első orvosi eset, illetve a tervezettnél korábbi visszatérés emiatt. 1985-ben a szovjet kozmonauta, Vladimir Vasyutin súlyos betegség miatt volt kénytelen idő előtt elhagyni a Szaljut–7 űrállomást. Olyan pedig már az ISS-en is előfordult, hogy orvosi probléma miatt kellett elhalasztani egy űrsétát. Legutóbb 2021-ben történt, hogy egy űrhajós a becsípődött idege miatt­ nem tudott részt venni a tervezett sétán, ezért azt későbbre ütemezték át. Arról pedig legendák szólnak, hogy Frank Borman, az Apollo–8 parancsnoka 1968-ban a Holdra vezető úton többször hányt. Emiatt akkor nem szakították meg a küldetést, de a későbbi beszámolók szerint a NASA orvosai folyamatosan számoltak a lehetőséggel. 

Az űrutazás ugyanis nagyon komoly egészségügyi próbatétel önmagában is. A mikrogravitáció alapjai­ban változtatja meg az emberi szervezet működését. A csontok terhelés híján kalciumot veszítenek, az izmok sorvadnak, a szív ellustul. A testfolyadékok felfelé áramlanak, ami nyomást gyakorol az agyra és a szemidegre, ezért romlik sok űrhajós látása. Az immunrendszer gyengül, a fertőzések kiszámíthatatlanabbá válnak, a sugárzás pedig hosszú távon növeli a rák és a neurológiai károsodások kockázatát. A pszichés hatások sem elhanyagolhatók: az elszigeteltség, a bezártság és a folyamatos stressz szorongást, alvászavarokat okozhat. Az ISS-en mindezt csak néhány hónapig kell kezelni, a korábbi Hold-küldetések esetén pedig alig két hétig. Egy Mars-misszió azonban évekig tart majd. 

Éppen ezért kulcsfontosságú a Crew–11 esete, amely megmutatta, hogy a jelenlegi orvosi protokollok messze nem biztos, hogy elegendők lesznek bolygóközi utazások során. A NASA vezetése már nyíltan beszél arról, hogy a jövőben speciálisan képzett orvos-űrhajósokra, fejlettebb diagnosztikára és autonóm döntéshozatalra lesz szükség. Többek között ezért is volt fontos Kapu Tibor küldetése, aki többek között a hosszú távú űrutazás problémáit érintő kísérleteket is folytatott.