Május 1. megközelítései

Az ünnep előzményei az ipari forradalomig nyúlnak vissza. Az utópista szocialista brit gyáros, Robert Owen 1817-ben már javasolta a munkások addig 10-14 órás munkaidejének nyolcórásra csökkentését. A követelés érvényre juttatása végett több kisebb tüntetést, illetve sztrájkot is tartottak, azonban a mozgalom hamar kifulladt, mert törvényi szabályozás híján ezeket az alkalmazottakat hamar elbocsátották, és más gyárak sem voltak hajlandóak felvenni őket. Habár 1847-ben a nők és gyerekek munkaidejét 10 órában maximálták Nagy-Britanniában és gyarmatain, egészen 1856. április 21-ig a kérdésben nem történt előrelépés. Ezen a napon léptek sztrájkba az ausztráliai Melbourne városában a kőművesek és építőmunkások, hogy követeljék a 8 órás munkaidő bevezetését a kontinensen. Akciójuk sikerrel zárult, még csak a fizetésük sem lett kevesebb a rövidebb munkaidő ellenére, így egyben a világon első alkalommal sikerült egy szervezett munkáscsoportnak (későbbi nevén szakszervezetnek) bármiféle sikert is elérni retorziók nélkül. Ez a siker is nagyban inspirálta a munka ünnepének ötletét, illetve a majálisok megszületését. 1886. május 1-jén a chicagói munkásszakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolcórás munkaidő bevezetéséért. A többnapos tüntetéssorozaton és a sztrájkokban 350 ezer munkás vett részt. Az esemény negyedik napján, azaz a helyi anarchista vezetők a Haymarket Square-re tiltakozó nagygyűlést hívtak össze, ekkor azonban a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a kivezényelt rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak. Több tucat sebesült maradt a helyszínen, akik félve a letartóztatástól, nem mentek kórházba. A történelemben haymarketi zavargás néven bevonult esemény során összesen 11 ember (7 rendőr és 4 tüntető) vesztette életét, a későbbi perek során pedig nyolc szocialista anarchistát állítottak bíróság elé egy rendőr meggyilkolásának vádjával. Öt személy halálos ítéletet kapott, míg másik két társuk életfogytiglani, illetve egy személy 15 éves börtönbüntetést kapott. Utóbbi három kormányzói kegyelem útján 1893-ban kiszabadult.

Párizsban 1889. június 14-én megalakult a II. Internacionálé, amely 1916-ig működött (a munkásság szervezeteinek nemzetközi egyesülése volt), s melyen úgy határoztak, hogy a három évvel korábbi chicagói tüntetés kezdetének negyedik évfordulóján, 1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonuljanak fel országszerte a nyolcórás munkaidő bevezetéséért. 
A tüntetések az USA-ban olyan jól sikerültek, hogy a II. kongresszuson, 1891-ben május 1-jét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították. Az amszterdami kongresszuson, 1904-ben ismét egy felhívást adtak ki, miszerint „Minden ország összes szociáldemokrata pártja és hasonló kötődésű bármilyen szervezete nagy erőkkel demonstráljon május 1-jén a nyolc­órás munkaidő bevezetéséért, a proletariátus osztály szükségleteiért és az egyetemes békéért”. Mivel a legkézenfekvőbbnek erre a sztrájk ígérkezett, kihirdettek egy felszólítást is, melyben kijelentették, hogy „a Föld összes országában kötelező minden munkás-proletár szervezetnek május 1-jén felfüggeszteni a munkát mindenhol, ahol az a munkások testi épségének veszélyeztetése nélkül csak lehetséges”. 

A nemzetközi munkásmozgalmak térnyerésével és növekedésével együtt bővültek a munkások jogai és lehetőségei is, mely során a hagyományos munkásünnep fokozatosan nemzeti ünneppé nőtte ki magát a világ számos országában.

Az Egyesült Államokban már 1894 óta nemzeti ünnep a munka ünnepe, de a más országokban szokásostól eltérően szeptember első hétfőjén tartják. Franciaországban 1919 óta, Svédországban 1939 óta, Brazíliában 1924 óta nemzeti ünnep a munka ünnepe. Napjainkban a világ több mint 160 országában ünnepnap május 1-je. A diktatúrák eltérően viszonyultak a munka ünnepéhez. Németországban Hitler 1933-ban hatalomra jutva fizetett nemzeti ünneppé nyilvánította május 1-jét. Spanyolországban, ahol május 1-je 1931-től nemzeti ünnep volt, Franco diktatúrájának idején a munka ünnepéről való megemlékezés előbb a tiltott, később a megtűrt kategóriába esett, és csak a hetvenes évektől lehetett újra szabadon ünnepelni május 1-jén. Olaszországban, Mussolini diktatúrájában eltörölték a munka ünnepét (amit már a XIX. század vége óta tartottak), és csak 1945-től lehetett ismét emlékezni május 1-jéről. 

A kommunista rendszerek – melyeknek ideológiájában központi szerepet játszott a dolgozó nép – kiemelt ünnepként kezelték május 1-jét. A kommunista hatalomátvétel nyomán politikai megfontolásból az eredetileg a „munkások ünnepének” hívott napot a munkások, parasztok és értelmiségiek ünnepévé, a „munka ünnepévé” változtatták a keleti blokkot alkotó országokban. Ugyanakkor a kilencvenes évektől, a kommunista rendszerek bukása után május 1-je a munkavállalók szolidaritási napja lett, számos helyen majálisokat rendeznek továbbra is. A világ nagyvárosaiban a szakszervezeti szövetségek szerveznek megmozdulásokat, amelyeken főként a munkavállalói jogok védelme, érvényesítése, méltó bér és nyugdíj, a munkahelyek megőrzése szerepel követelésként.