Alkotmánybíróság kezében az agrárvilág

Az állattenyésztés jelentős része teljesen leépülhet 2010-2012 között, ennek hatására a mezőgazdasági egésze válságos helyzetbe kerül, ami a hazai gazdaságot és a lakosság élelmiszerellátását veszélyezteti. Ez a tétje annak, miként és mikor dönt az Alkotmánybíróság az úgynevezett SPS-törvényről – állítja Forgács Barna, a Magyar Agrárkamara elnöke.

ForrásvidékO. Horváth György2009. 02. 09. hétfő2009. 02. 09.
Alkotmánybíróság kezében az agrárvilág

Annak ellenére, hogy tavaly október végén az Országgyűlés elfogadta az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről szóló törvényt – röviden ezt nevezzük SPS-törvénynek -, azt Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá, s normakontrollt kérve 2008. november 14-én átadta az Alkotmánybíróságnak.

- Azóta csak várunk, előbb úgy volt, hogy január végén kerül a taláros testület elő a jogszabály, most viszont már lassan február közepét éljük. Holott az SPS gyors bevezetése az egész ország érdeke – szögezte le Forgács Barna a Magyar Agrárkamara elnöke.

De miért is kért alkotmányossági vizsgálatot a köztársasági elnök?
Azért, mert szerinte az új támogatások kiszámításának alapjául szolgáló 2006. év kijelölése sérti az Alkotmányt, vagyis a visszaható hatályú jogalkotás tilalmára vonatkozó alkotmányossági elveket. Emellett Sólyom László szerint sérülnek a földtulajdonosok jogai, a szerzett jogok védelmének elve. A köztársasági elnök felteszi a kérdést, hogy vajon indokolja-e kellő közérdek, hogy a törvény a 2006. évet jelöli meg történelmi bázisként a támogatások kiszámításának alapjául?

A Magyar Agrárkamara szerint több indokot is lehet említeni, s ezeket részletesen kifejtve – tucatnál több agrárérdek-képviselethez hasonlóan – megküldte az Alkotmánybíróság elnökének, Paczolay Péternek. A kamara álláspontja szerint Magyarország érdeke, hogy az EU agrárpolitikáját meghatározó 15 régi tagországhoz hasonló támogatási rendszer működjön nálunk is. Ennek átalakításába – erre 2013-ban kerül sor – csak úgy szólhatunk bele érdemben, ha magunk is az EU régi tagországai szerinti rezsimet követjük. Ez önmagában kellő közérdeknek tekinthető, de talán ennél is erősebb érv az SPS idei bevezetése mellett, hogy a mostani támogatási rendszer – SAPS – alkalmazása miatt a következő négy évben csak a szarvasmarha, juh és dohány ágazat 130-140 milliárd forint támogatást vesztene el. Ez lényegében ezen ágazatok teljes leépülését jelentené.

A kamara szerint nemzeti érdek – és ezzel senki nem tud vitatkozni -, hogy a hazai termőföld árak növekedjenek, tartós, kiszámítható kapcsolat jöjjön létre földtulajdonos és a mezőgazdasági termelés java részét végző bérlők között. A SPS bevezetése egyértelműen felfelé húzza a földek értékét. Márpedig nem mindegy, hogy a 2011-től hatályát vesztő földértékesítési moratórium után milyen áron lehet értékesíteni itthon a földet. Ha hozzá történelmi bázis alapján számított támogatási jogosultság kötődik, akkor a külföldi magánszemélyek, cégek, vagy hazai vállalkozások nem viszonylag olcsón, hanem már az uniós szinthez közelítő árakon vásárolnak földet. Mi ez, ha nem kellő közérdek? - teszi fel a költői kérdést Forgács Barna.

-    A köztársasági elnök úr a visszamenőleges hatályú jogszabályalkotás tilalmára is hivatkozik, amikor sérelmezi a 2006. év, mint történelmi bázis kijelölését. Az Európai Unió azonban, amikor 2003-ban döntött az SPS bevezetéséről, maga is visszaható hatállyal 2001-2002-t jelölte meg. S önmagában az a tény, hogy történelmi bázisidőszakról beszélünk azt jelenti, hogy csak a múltban tudunk kijelölni valamiféle viszonyítási pontot – szögezte le a Magyar Agrárkamara elnöke, aki szerint a múltbéli bázis biztosítja, hogy a támogatási jogosultságok leosztása méltányos legyen, preferálja a múltbéli termelést és termelési szerkezetet, ugyanakkor biztosítson lehetőséget arra is, hogy a termelési szerkezet, illetve a földhasználati viszonyok a jövőben a szabályozás céljával összhangban alakuljanak.

S hogy miért pont 2006 a bázis év? Azért, mert a 2007-2013 közötti uniós költségvetési és agrártámogatási időszak alapja is ez. Magyarország most is a 2006. évi alapon számolja ki a SAPS-rendszer – ezen belül a nemzeti rész - támogatásait. A gazdálkodók, földtulajdonosok és bérlők elfogadták ezt, természetes számukra.

Nemzeti érdek – tehát közérdek – a földhasználat stabilitásának megőrzése, az agrárgazdaság termelési biztonságának fenntartása. Márpedig a jelenlegi támogatási rendszer 2006. évi bázison preferálta az állattenyésztési ágazatot, s némely növény termesztését is. Amennyiben nem az SPS-t alkalmazzuk, úgy a jövőben ezek a jogok e területen teljesen elvesznek. A következő négy évben csak ez önmagában 130-140 milliárd forintot tesz ki a tejtermelés, juhágazat és néhány speciális növényi termék előállítói számára, ami nagyjából a teljes leépülését jelentené e területeknek. Ezt pedig az egész mezőgazdaság, azzal együtt a vidéki foglalkoztatás, s így – a mélyülő gazdasági világválság közepette - az egész ország megsínylené – állítja Forgács Barna.

Ezért a Magyar Agrárkamara arra számít, hogy az Alkotmánybíróság figyelembe veszi az ország érdekeit, s mihamarabb pozitív döntést hoz az SPS-törvényről, s az mielőbb hatályba léphet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek