Számolják a dohányleveleket

Amúgy egészen elfogadható ez a nyár. Az eső mindig akkor esett eddig, amikor kellett, a nap akkor sütött, amikor a legnagyobb szükség volt rá, és elkerülték e tájat a száraz szelek is, melyek kora tavasszal hatalmas porfelhőkben kergetik a homokot. Most azonban nincsen por, és a homok is valamiféle vizes dara inkább. Nem csoda, hiszen az éjjel is rendes zápor volt, s megcsendesedve egészen hajnalig esett. Így aztán a napot kimosdva, felfrissülve várták a mezők szerte Szabolcsban.
A Nyírség közepén, Pócspetriben is, ahol homokdombok végtelen láncolatából áll a határ. A dombok között viszont egészen jó, legalábbis errefelé annak számító, tizennégy-tizenöt aranykoronás földek is vannak, melyeken kiválóan megterem a dohány. Az idén pedig az átlagosnál is szebb termés ígérkezik, hála a jó időnek meg a szorgos munkának. Ez utóbbiból sohasem volt errefelé hiány. S a szaktudásból sem, ami nem is csoda, hiszen ez a vidék mindig is a szabolcsi dohánytermesztés fellegvárának számított.
- Ma is az - mondja a "Petri" Szövetkezet ágazatvezetője, Májer Ferenc, s erősíti meg a szövetkezet elnöke, Bényei Illés, aki egyben a Magyar Dohánytermesztők Országos Szövetségének elnöke is, így nála jobban aligha ismerheti valaki az ágazat jelenét.A szövetkezet egyik húszhektáros dohánytáblája felé tartunk. Fél szemmel a határt, fél füllel a rádió híreit lessük, hátha mond valamit az aktuális dohányhelyzetről. Tegnap, tegnapelőtt épp arról tudósítottak, hogy bajban a magyar dohányipar, egyre több gyár gondolkodik a bezáráson. Vagy már be is zárta éppen a kaput. A dohánytermesztők szempontjából is nyugtalanítóak e hírek, hiszen több száz, ha nem több ezer család sorsa függ e döntésektől. A dohánytermesztők országos szövetsége sem látja még tisztán a helyzetet, pedig annak tagjai, vezetői megértek már néhányszor nehéz időket. Például a kilencvenes évek derekát, amikor évente hatezer tonnára esett viszsza a termelésünk, holott korábban meghaladta a húszezer tonnát is.
{p}- Az volt a mélypont - jegyzi meg Bényei Illés. - A rendszerváltás után a privatizált hazai cigarettagyárak egyre több külföldi alapanyagot használtak fel, a magyar termék aránya rohamosan csökkent. Ám ettől a hatezer tonnától talán maguk a cigarettások is megrémülhettek, mert azóta normalizálódott a helyzet.
- Ez mit jelent a gyakorlatban? - kérdezzük, miközben az ágazatvezető autójával egy nagy tócsát kerülünk ki az egyik dűlőúton.
- Ma már évente tízezer tonna körül stabilizálódott a termelés, bár azt is el kell mondani, hogy például 1999-ben több mint tizenötezer tonna dohány termett az országban - feleli az elnök. - Hála többek között annak a stabilizációs programnak, amelyet az emlékezetes mélypont után az ágazat érintett résztvevői hoztak létre. Ennek eredményeképpen mintegy négymilliárd forintos beruházás valósult meg az ágazatban. Többek között korszerűsítették a fóliasátrakat, a szárítókat, sok helyen ebből teremtették meg az öntözés feltételeit is, amely nélkül ma már a dohány nehezen termeszthető eredményesen.
A dohány ugyan a téma, de az ember természetesen nem állja meg, hogy magára a szövetkezetre rá ne kérdezzen. A földeket persze ők is bérlik, jelenleg mintegy nyolcszázötven hektáron gazdálkodnak. Fele erdő, fele pedig szántó, azon belül - talán nem is csoda - a dohány a meghatározó. A falu határában egyébként úgy száznyolcvan hektáron foglalkoznak vele, s ebből mintegy hetvenöt hektáron a szövetkezet fennhatósága alatt. Ezt az ágazatot vezeti Májer Ferenc, aki hozzáteszi még az iméntiekhez, hogy a szomszédos máriapócsi határban is van huszonnyolc hektár dohány az ő irányításuk alatt. Az ottani önkormányzat a szociális földprogram keretében termeszteti a füstölnivalót, a munkák koordinálását a petri szövetkezetre bízta. Májer tapasztalt szakember, órákat tudna beszélni a dohánytermesztés fortélyairól, de a legszívesebben azért mégis a palántanevelő tevékenységükről beszél. A legkorszerűbb, vízúsztatásos módszerrel állítják elő a dohánypalánták millióit, melyeket szívesen vásárolnak a termelők.
- Ha az átvételnél nem történik valami katasztrófa, akkor szép év elé nézhetünk - mondja. - Nem mondom, hogy rekordtermés lesz, de mi már akkor is örülnénk, ha úgy folytatódna az év, mint eddig. Azaz különösebb megrázkódtatások nélkül.
Két kisebb dohányparcella mellett is elmegyünk, amikor egy nagyobb kukoricás mögött rábukkanunk a keresett dohánytáblára. Gyönyörűen tisztán tartott sorok, most is dolgozik bennük egy gép - ahogy távolról látjuk -, éppen tárcsázza a sorközöket. A növények már kötésig érnek, egyik-másik virágozni készül.
{p}- Milyen termés ígérkezik? - nézünk a két szakemberre, mire Májer Ferenc egy ölelő mozdulattal a törzsre simítja az egyik tő leveleit, s megszámolja őket.
- Tizennyolc levél - mondja. - Ezek szerint tizennyolc mázsára számíthatunk hektáronként. Nem rossz; de hogy aztán mennyi pénzt látunk majd belőle...
Az uniós csatlakozási tárgyalások során a magyaroknak 12 ezer tonna fölé sikerült vinni az éves dohánykvótát, s mint tudjuk, ezt jelenleg ki sem tudjuk használni. A laikus értetlenül áll ez előtt, hiszen más ágazatoknál mást sem hall, csak azt, hogy milyen alacsony a kvóta, hogy mit tegyenek a termékfölösleggel. Bényei Illés szavai azonban némileg világosabbá teszik a helyzetet.
- A magyar paraszt is van olyan okos, mint a görög, a belga vagy a német - állítja. - Ha ráfizet, nem termel. Márpedig sok hazai dohánytermesztő kénytelen veszteséget elkönyvelni. Sajnos a dohány jövedelmezősége évről évre csökken, emiatt nem töltjük ki a kvótát.
- Mire számíthatunk azután, hogy az Európai Unió tagjai lettünk?
- A régi uniós dohánytermesztők igen jelentős támogatásokban részesülnek - feleli az elnök. - Bevételüknek mintegy hetven százalékát ezek adják.
- Mit kapnak a magyarok?
- Tavaly például semmit. Az idén az uniós támogatásoknak mintegy felét kaphatnánk, de hogy aztán mennyi lesz a végén, nem tudni. Egyébként valamikor 2013-ban érjük el az uniós támogatások maximumát. Az első időszakban éveként öt, aztán tíz százalékkal nőhet a segítség mértéke, ami első hallásra szép. Csak hát közben a görög és az olasz dohánytermesztő kapja folyamatosan a mi szempontunkból horribilis támogatást. Kérdés tehát, a magyar gazda állja-e majd a versenyt?
Nem kevés emberről van szó, hiszen Magyarországon mintegy tizenötezer család érintett a dohánytermesztésben. S főleg Szabolcsban, hiszen a magyar dohány nyolcvanöt százaléka a Nyírségben terem. Ott, ahol amúgy is a legkisebb a családok jövedelme. Természetes hát, hogy nagyon sok homoki faluban ma izgatottan számolják a dohánytöveken a leveleket. S feszülten figyelik a dohányipar híreit. Mert a sorsuk jórészt azoktól függ. Sajnos nem a saját munkájuktól.