Két Dobos a kókai határban

A határban szántó traktor hátsó ablakán matrica, rajta felirat: DiszKóka - diszkóklub, Kóka. Ha nem tudnám, melyik falu határában járok, ebből bizonyosan kiderülne - gondolom magamban, miközben intek a gépből kiszálló fiatalembernek.
- Jó ismerősöm a diszkósunk - reagál észrevételemre a jól megtermett legény. - Jöjjön, menjünk egy kört!  - indítványozza a bemutatkozást követően Dobos Gábor.
Felkapaszkodok a korszerű traktorra, mondhatnám, a nyári melegből a klimatizált fülke kellemes hűvösébe. Figyelem, amint a négyvasú váltva forgató eke kormánylemezeitől terelve a magasra hagyott tarló meg a szecskázott szalma a feketeföld barázdáinak aljára kerül.
Olyan huszonegy éves fiatal gazdával hozott össze a sors, aki a váci mezőgazdasági középiskolában nemrég szerezte meg a technikusi oklevelet, s tervezi, hogy a levelező tagozaton elvégzi a gyöngyösi mezőgazdasági főiskolát is. Beszélgetésünk során a kezdetek is szóba kerülnek.
- Megszerettem a mezőgazdasági gépeket, ezért lettem földművelő - hangzik az egymondatos vallomás. - Kilencéves lehettem, amikor apám megvette első traktorunkat, s rendszeresen kivitt magával dolgozni a földekre. Amikor már érezte, hogy rám bízhatja a traktort, magamra hagyott, ő meg elment gombászni a közeli erdőbe. Egyszer édesanyám meglátott egyedül szántani, és nagyon megijedt. Később aztán hozzászokott. Úgy érzem, most már nem tudnék gépek nélkül élni. Egy-egy munka végeztével lemosom, zsírozom, olajozom őket.
Amikor ezt mondja, szabadkozni kezd, mert kedvenc traktora most igencsak sáros. Az esős hétvégén ugyanis motokrosszverseny volt Kókán, amihez a Dobos család azzal járult hozzá, hogy Gábor a versenymotorokat szállító, ám elakadt kamionokat húzta ki a kátyúkból.
Kérdésemre, hogy mire lehet menni a gyakorlatban az iskolában tanultakkal, úgy válaszol: neki szerencséje van. Hiszen vannak földjeik, eszközeik, nem kell a nulláról indulnia. Az a fiatal, aki családi háttér nélkül vág bele a gazdálkodásba, szinte lehetetlen feladatra vállalkozik. Ő sem önálló még, hiszen apja gazdaságában dolgozik. De előbb-utóbb szeretne a saját lábára állni. Néhány hónapja nyújtották be az internetről otthon letöltött AVOP-pályázatra az arasznyi dokumentációt. Ha elfogadják, akkor megkapja a fiatal gazdáknak szánt négymillió forintnyi támogatást. Termőföldet, vetőmagot, műtrágyát, növényvédő szert lehet belőle venni, de gépet sajnos nem - sóhajt a felsorolás végére érve.
{p}
- Milyen jövőt képzel magának? - kérdezem a tervek hallatán.
- Mindenképpen mezőgazdaságból, szántóföldi növénytermesztésből szeretnék megélni, még ha most nehéz is a helyzet - feleli. - Bízom benne, hogy néhány éven belül javulnak majd a feltételek. Annyi föld nekem elég, amiből megélek, és amelyet kényelmesen megművelek. Néhány százhektáros birtok az álmom, amin aztán tudok haladni, fejlődni.
- Mit szólnak a pályaválasztáshoz a barátok, a barátnők?
- Elfogadják. Családjuknak általában csak van pár hektár földjük, az övékét is én művelem.
Közben, szintén traktorral, megérkezik az apa, Dobos József is. A búza után repcét vetnek. Fia szántását azonnal kultivátorozza, lezárja a felszínt, hiszen minden csepp vízre szükség van a talajban. Látom az arcán, hogy büszke a fiára. A jó termést ígérő kukoricatábla mellett beszélgetünk, s menten kiderül: lehet valami a "vér nem válik vízzé" szólásunkban.
- Összes felmenőim gazdálkodtak - kezdi  a gyökereknél. - Ezt a földet, amelyen most állunk, talán még az üknagyapám is művelte. Mindenesetre jól emlékszem nagyapám intésére, aki téesz-kocsisként azt mondta nekem,  végzős gimnazistának: fiam, bárhová menj dolgozni, csak téeszbe ne!
Ehhez képest az unoka csaknem harminc éve elvégezte a gödöllői agráregyetemet, s hová máshová sodorhatta volna az akkori világ, mint termelőszövetkezetbe. A rendszerváltást követően aztán Kóka környékén gyorsan szétestek a nagyüzemek, Dobos József pedig elkezdte építgetni magángazdaságát. Lassabban ment, mint gondolta és szerette volna. Így aztán, mint abból a generációból oly sokan, most több vasat tart a tűzben. Néhány munkatársával kft.-ben művelik a földeket Tápióbicskén, Kókán pedig családi gazdálkodó saját és bérelt területeken.
- Úgy vagyunk vele, hogy megpróbáljuk nagyban is meg kicsiben is a gazdálkodást, aztán amelyik győz, azt folytatjuk - morfondírozik. - Úgy látom azonban, hogy a mai napig sem győzött egyik sem. Mi inkább a magángazdaság mellett köteleztük el magunkat, de máig nem látom tisztán, miféle mezőgazdaságot akarnak "odafönn."
Jó termés volt búzából, az várható napraforgóból meg kukoricából is. Tárolójuk van ugyan, de ennyi termést mégsem győznének magtárral, meg aztán kell a bevétel is.
- Nem rajongtam az EU-tagságunkért, de belátom: ha nincs a novembertől esedékes, tonnánként 25-26 ezer forintos uniós intervenciós ár a gabonára, akkor bizony nem tudtuk volna aratás után 23-24 ezerért eladni a javító minőségű búzánkat.
A nagy termésre hivatkozva, a korábban megszokott forgatókönyv szerint legalább ötezer forinttal kevesebbért vennék a malmok és a kereskedők.
- Abban bízom, hogy a közösségben olyan agrárpiac lesz, amelyben megszűnik a termelők kihasználása. Remélem, a fiam is megtalálja számítását. A földet nem viszik el az országból, mindet meg csak nem veszik meg a pénzes nyugatiak.