Rántottából nem lesz csirke

- Lényegében kétféle forgatókönyvet, egy bizakodót és egy borúlátót vázoltunk a kormányzatnak, illetve maguknak a gazdálkodóknak. Előzetes hatástanulmányokat 1999 óta készítettünk a magyar élelmiszer-gazdaságnak az unióban várható pozíciójáról - tekint vissza Udovecz fél évtizednyit. - A pesszimista változat valósult meg. Örökös késésben vagyunk, meglehetősen nagy a kapkodás, a körmünkre égnek a tennivalók. Hiába volt minden előzetes figyelmeztetés. Az utóbbi évtizedben regnáló kormányoknak nem volt elég erejük a cselekvésre. Ez ugyan nem tragédia, csupán azt jelenti, hogy a magyar mezőgazdaság megint nem képes élni lehetőségeivel, s ez beárnyékolja tagságunk kezdeti éveit. A csatlakozás egyébiránt, előrejelzéseinkkel összhangban, nem váltott ki ugrásszerű fogyasztói áremelkedést, s az üzleteket sem árasztották el az olcsó, külföldi élelmiszer-ipari termékek.
Másfél éves - a kisgazda vezetésű FVM idejére tehető -, kényszerű szünetet leszámítva Udovecz Gábor 1997 óta főigazgatója a minisztérium háttérszervezeteként működő Agrárgazdasági Kutatóintézetnek. Az idén ötvenéves intézmény elemzései kritikusak, nem kozmetikázzák a valóságot: a tavaszi agrárdemonstrációk idején a tüntetők és a kormányzat egyaránt az AKI tényeivel és adataival érvelt, közli mosolyogva a főigazgató, akivel alig fél évvel uniós csatlakozásunkat követően az agrárgazdaságról beszélgettünk.
- Az idén mintha a bőség bajaival, a nagy termés gondjaival küzdene az ágazat.
- Az utolsó aszálymentes "békeévhez", 2002-höz viszonyítva várhatóan tíz százalékkal nő ebben az esztendőben a mezőgazdaság termelése. Hála a kivételesen jó időjárásnak és az unió gabonaközpontú támogatási rendszerének, a növekedés teljes mértékben a növénytermesztésből származik. Állattenyésztésünk viszont tovább csúszik lefelé a lejtőn, az állomány és a termelés egyaránt csökken 2004-ben is. Egyszerű az ok: kontinensünk fogyó és öregedő népességének kegyeiért öldöklő a verseny, sertésből, baromfiból, tejből és termékeiből dugig telített az európai piac. Mindez a magyar mezőgazdaság termelési szerkezetének végzetes megbomlásához vezethet, egyre több az egyoldalúan növénytermesztő üzem. A fenntartható gazdálkodás elve, a nagy gabonafelesleg, a mind kevesebb szerves trágya és egész sor más tényező miatt ez igencsak aggasztó. Ezzel együtt a termelők összes megtermelt jövedelme százmilliárd forinttal nőhet a két évvel korábbihoz képest.
- Némelyek úgy érvelnek, hogy a harmonikus vidékfejlesztés húzza majd ki a csávából a gazdálkodókat. Utóbbiak viszont a hangzatos szólamokon kívül még kevés pénzt láttak annak a vidéknek a fejlesztésére, ahol történetesen ők élnek.
- A vidékfejlesztés fogalma megtévesztő. Azt a látszatot kelti, mintha az erre szánt pénzből kellene felzárkóztatni a nagyvárosokon kívüli egész Magyarországot. Ez képtelenség. Az Európai Unió gyakorlatában a rurális térségek fogalma egyértelműen az agrárvidék fejlesztésével egyenlő. A jövőben mi a kiadványainkban ezért következetesen agrárvidék-fejlesztést használunk. Például az erdőtelepítés, az agrárkörnyezet-védelmi programok tartoznak ide. Olyan tevékenységek tehát, amelyek a termeléshez, a feldolgozáshoz, a mezőgazdaságból élőkhöz kapcsolódnak, nem valamiféle rezervátum létesítését irányozzák elő. Amelyek munkát és jövedelmet adnak a vidéki embereknek. Az országot járva sok elnéptelenedő falvat, elvadult legelőt, gaz felverte szántót látok. A hasznosítás nélküli földek, az emberek és állatok nélküli határ nem lehet cél, s nem állítható be a vidékfejlesztés "eredményeként". Félreértés ne essék, magam is a fenntarthatóbb, a mostaninál jobban egyensúlyban lévő, de megélhetést nyújtó mezőgazdaságot tartom kívánatosnak, s ezt még a "nagyon zöld" szervezetek sem téveszthetik szem elől. Tény, hogy minden olyan program - a SAPARD, az AVOP, az agrárkörnyezet-védelmi - késik, amelyekhez már az idén is pénz járna.
{p}
- Sok emiatt a türelmetlenség, az elégedetlenség, a lemondó legyintés.
- Pedig az agrárvidék-fejlesztési programokhoz megvannak a brüsszeli pénzösszegek, és a hozzájuk kapcsolódó magyar önrész is rendelkezésre áll. Inkább amiatt aggódom, hogy jó ötletek és eredményes pályázatok híján nem tudjuk elkölteni mindet.
- Megtesznek-e mindent érdekeik érvényesítéséért a magyar gazdálkodók?
- Nem. Sajnos nem, noha el kell ismerni, csak csekély segítséget kapnak. Kevés a civil kurázsi, a gazdák saját ügyeiket lassan és nehézkesen veszik kézbe. Hiába van például a zöldség-gyümölcs ágazatban már száz termelői értékesítő szervezet, ha a forgalomnak mindössze 15 százalékát koordinálják, és egyetlenegy tész beszállítója az áruházi láncoknak. A globalizációt én sem szeretem, de muszáj hozzá alkalmazkodni, ami sokszor az önállóság feladásával jár.
- A nyugat-európai farmereket szaktanácsadók hada veszi körül, a termelőknek nincs más dolguk, "csak" az általuk javasolt módszerek, technológiák megtartása.
- A nemrég zárult agrár-kerekasztal tárgyalásai egyik legnagyobb jelentőségű javaslatának tartom, hogy állami pénzből ingyenes országos és térségi szaktanácsadó hálózatot kell létrehozni. Tudomásom szerint az erről szóló előterjesztés már elkészült a kormány számára.
- Az unió 450 millió fős piaca nekünk nyújt lehetőségeket, vagy a tízmilliónyi magyar fogyasztót akarja megszerezni a közösség túltermeléssel küzdő agrárgazdasága?
- Mindkét állításban van igazság. Bizonyos termékekből a magyar export növekszik, s az idén várhatóan eléri a három és fél milliárd dollárt. De az élénkülő kereskedelmi forgalomból adódóan több lesz a behozatal is. Három-öt éven belül a magyar élelmiszerpiac 10-12 százalékát megszerzik. Eközben nekünk a velünk együtt csatlakozó kilenc országban, de másutt is jók a terjeszkedési esélyeink. A hazai élelmiszer-gazdaság export-import egyenlege a jövőben is 1,3 milliárd dollár körüli lesz. Többletünk a tíz frissen csatlakozott ország közül egyedül nekünk van. Mellesleg ez jár nekünk.
- Némelyek szerint több is járna!
- Adottságaink alapján valóban nagyobb is lehetne a kivitel, ám vele párhuzamosan az import is növekedne. Ne feledjük: a nagy nyugati befektetők építették ki az élelmiszer-kereskedelem infrastruktúráját, logisztikai rendszerét, az áruházi láncokat, amelyek már a kiskereskedelmi forgalom több mint hatvan százalékát megszerezték.
- A hazai élelmiszeripar nagyobb része is külföldi tulajdonban van, az elkeseredett gazdálkodók olykor mégis felvetik: a magyar termelőknek kellene birtokolniuk a feldolgozókat.
- Az érvelés a kilencvenes évek elején jogos volt, de, mint tudjuk, a magánosítás másként alakult. A rántottát már nem lehet napos csibére változtatni.
- Sok gazdálkodótól hallani: mi nem ilyen uniót akartunk. Többnyire az értékesítési gondok és az alacsony árak miatt háborognak.
- A következő öt-tíz évben kevesebb embert foglalkoztató, professzionális, versenyképes mezőgazdaság jön létre. Akik megkapaszkodnak, azok jövedelmezően gazdálkodhatnak majd. Jelenleg 1,3 millió embert érint valamilyen módon a mezőgazdaság, 974 ezren őstermelőként vannak bejegyezve. Ugyanakkor a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál 210 ezer gazdaság jegyeztette be magát, zömük árutermelő üzem. Az önellátó, illetve az alkalmanként piacra termelő gazdaságok körében lehet a legnagyobb a szociális feszültségekkel is járó lemorzsolódás. Kétszázezer körüli egyéni gazdaság és társas vállalkozás erősödhet meg, amelyek igen távol lesznek az egykori, romantikába hajló paraszti emlékképektől. A csak saját szükségletre termelőket ez a kíméletlen rostálódás természetesen nem érinti.