Sonkák és tüntetők

Ez már biztos - mondták -, csak az nem, hogy hol, mikor és hány traktorral. E két társaság nem érzi magáénak a megállapodást.
Nem múlt el nyomtalanul az előző másfél évtized: mindig akadnak olyan gazdaképviseletek - most ne boncolgassunk, milyen taglétszámúak -, amelyek nem vesznek részt tárgyaláson, nem fogadják el a másik érdekvédő által kikényszerített-végigtárgyalt paktumot. Nem, most nem az utakra, hanem a Parlament elé akarnak menni, mondván, az ő érdekeik nem érvényesülnek. Még ha igazuk is van e szervezeteknek, akkor sem érthető, miért nem ültek oda a többiek mellé három-négy hete a tárgyalóasztalhoz. Miért nem akkor próbáltak "odahatni"?
Az agrártársadalmat állítólag megközelítően ötven érdekképviselet szolgálja. De csak állítólag! Ugyanis mindössze három-négy az, amely valódi szakmai háttérrel és tagsággal rendelkezik. A többi mögött, kis túlzással, nincs semmi, senki. Ez tény. Mert mit mutat fel ez a négytucatnyi szervezet? Lobbiztak-e valaha Brüsszelben, netán kiépítettek-e tanácsadói hálózatot tagjaik segítésére, hoztak-e nyilvánosságra egyetlen valamirevaló szakmai elemzést? Nem és nem! Arra voltak jók, hogy megosszák a gazdálkodókat, bedőljenek bizonyos politikai céloknak. Arra voltak jók, hogy kijátszható maradjon egymás ellen a kis- és a nagyüzem, az egyéni, a családi és a társas vállalkozás.
És most sem a legnagyobb bajról vitáznak, ahogy a hetekkel előbbi tárgyalások során sem szólította meg senki a magyar fogyasztót. A magyar paraszt ugyanis itthon veszíti el legnagyobb fogyasztói táborát. Egyik gazdaszervezet sem követelte: edd a magyar disznót, edd a magyar konzervet, sonkát, idd a magyar tejet, sört! Kormány, adj pénzt a belső fogyasztás ösztönzésére! Ez lenne az igazi érdekvédelem.
Ausztria megtette: tíz évvel ezelőtt az osztrák uniós csatlakozás után két-három évig ömlött az országba a dán, német, holland disznóhús. Ausztria kapcsolt, meggyőzte lakóit, hogy osztrák, egyél osztrák húst, mert tönkremegy a paraszt, feldolgozó. A sógorok megértették. Ott sikerült. Nálunk, miközben érdekvédő száll szembe a másik lobbistával, a boltokban a minél kisebb ár számít. Mindegy, hogy brazil-e a csirke, spanyol-e a paprika, szlovák-e a sonka, német-e a sör vagy éppen semmire való, gagyi-e a sajt. Csak olcsó legyen.
Jelentem: a húsvét szlovákiai, 550 forintos sonkával köszönti az érdekvédőket, akik közben import elleni védelmet, még több támogatást követelnek. A termelőknek viszont azon kellene eltöprengeniük, miként fogjanak össze, hogy változtassanak a tényen: ma itthon 20-30 százalékkal nagyobb a sertéshizlalás költsége, mint Dániában, Hollandiában. A lakosság szimpátiáját, támogatását olcsóbb, egészségesebb termékkel nyerik el. Senki nem számíthat rá, hogy merő hazafiasságból a sokkal drágább hazait veszi majd a magyar. A sógorok ezt a luxust megengedhették maguknak.