Károlyi gróf öröksége

- A kistérségek fejlesztéséhez az agráriumon keresztül vezet az út - fogalmazott nemrég egy háttérbeszélgetésen Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke.

GazdálkodásT. Dögei Imre2005. 04. 08. péntek2005. 04. 08.
Károlyi gróf öröksége

Tavaly év végén összesen 91 milliárd forint agrárhitellel az integrált takarékszövetkezetek piacvezetők voltak a magyar mezőgazdaság finanszírozásában. Összesen mintegy ötszázmilliárd forintot tesznek ki a kölcsönök. Az agrárfinanszírozás kockázatát egyébként a kereskedelem és az ipar után a harmadik helyre sorolják, hiszen a helyben lévő takarékok jól ismerik a zömében kis- és őstermelőkből, valamint családi gazdaságokból álló ügyfélkörüket.
Csicsáky Péter, az egyetlen magyar tulajdonú pénzintézet, a Takarékbank Rt. vezérigazgatója mindehhez hozzáfűzte: egy olyan ágazat, amelyben vissza-visszatérően támogatásokért tüntetnek, nem nagyon nevezhető kockázatmentesnek. Tavaly a takarékszövetkezetek is bekapcsolódtak a területalapú támogatások előfinanszírozását szolgáló, kormányzati közreműködéssel zajló faktorálásba. A 46 milliárd forintból hetven-nyolcvanezer ügyfelük számára több mint 14 milliárdot hasítottak ki, majd' minden harmadik forintot tehát.
A faktoringnak mint a jogos és nem lejárt számlakövetelések meghitelezését lehetővé tevő pénzügyi műveletnek egyébként az Európai Unió utólagos kifizetési rendszerében most jön el igazán az ideje. Az OTSZ szerint azonban a megfelelő díjért nyújtott áthidaló kölcsön csak akkor vonzó a termelőknek, ha "védett". Vagyis hogyha tartozásaik megfizettetésére nem emelheti le számlájukról valamilyen más intézmény vagy vállalkozás.
Az uniós csatlakozással az elmúlt évben alapvetően megváltozott a mezőgazdaság hitelezése, hiszen megszűnt az éven belüli lejáratú, a fizetőképesség biztosítására szolgáló, államilag támogatott zöldhitel. Jelenleg a takarékszövetkezeti agrárhitelek több mint háromnegyede közép- és hosszú lejáratú. Az OTSZ kedvezőtlennek ítéli a gyakori kölcsönakciók nyomán "átforgatott", ezért más-más néven futó, de évek óta a mezőgazdasági üzemek előtt görgetett hiteleket. Úgy véli, a bankrendszer nem oldhatja meg az agrárium gondjait.
A 153 integrált takarékszövetkezet országosan csaknem ezerhétszáz fiókot működtet, minden második hazai településen jelen vannak tehát. Ennek gyökerei a XIX. század végére nyúlnak vissza, ekkor alapította elődjeiket, a hitelszövetkezeteket gróf Károlyi Sándor. A kiterjedt hálózatra büszkék, de Kiss Endre szerint ez egyúttal rontja jövedelmezőségüket. A koncentráció feltartóztathatatlanul megindult, a jövő év végéig akár harminccal is csökkenhet a takarékszövetkezetek száma. Ennek ellenére az egyedülálló fiókhálózat az érdemi vidékfejlesztés pénzügyi szolgáltató háttere lehetne - ám az egymást követő kormányzatok, megfelelő programok híján, csak módjával építenek rájuk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek