Bozótharcos disznótenyésztők

- Az uniós csatlakozás óta zuhanórepülésben van az addig sem valami fényesen álló sertéságazat - kezdi. - A létszám jóval négymillió alá csökkent. Csupán viszonyításként említem, hogy a nyolcvanas években volt már tízmillió közelében is. Sorra kiürülnek a "háztáji" disznóólak, a nagyobb telepek közül is mind többet bezárnak. Összedugtuk a fejünket néhányan, s kigondoltuk: nemzeti sertésprogramot kellene létrehívni, ami megszabja, milyen elvek és gyakorlat alapján lehet jól megélni a sertéstartásból. Másutt a világon hihetetlen az előretörés: Spanyolország például az elmúlt tizenöt évben megötszörözte sertéshústermelését, s az e téren eddig ismeretlen Brazília is támad az európai sertésfronton.
Tömegtermelésben ezekkel az országokkal nem lehet versenyezni. Nekünk, magyaroknak valami különlegeset kellene produkálnunk a sertéstenyésztésben. Merész húzással ki lehetne alakítani egy betegségektől mentes, genetikailag értékes állományt, s bekapcsolódni az európai tenyészsertés-forgalomba. Nálunk itt van a világ minden, genetikailag értékes fajtája, de évtizedek óta csupán importáljuk a tenyészkanokat. A nemzeti sertésprogramban egységes tenyésztési és állat-egészségügyi rendszert, valamint szaktanácsadást, képzést és továbbképzést kellene kidolgozni.
- Szép elvek, de az ágazatban ma is tucatnyi, ilyen-olyan névre hallgató, széthúzó szervezet van. Ki lenne a gazdája ennek a hangzatos nevű programnak?
- Maguknak a termelőknek kellene megszervezniük, hiszen az ő érdekük és létük a tét. Szakmai céllal megalapítottuk a Honi Sertéstartók Érdekegyesületét, s vállalnánk is a program gondozását, ám a tagok pénzbeli hozzájárulása nélkül jelenleg működésképtelen az egyesület.
- Pedig minden magyarországi sertéstartót össze kellene fognia a programnak. Mennyire hajlanak erre?
- Sajnos cseppet sem fogadókészek, noha szóban mindenki üdvözölte a kezdeményezést. A sertéssel foglalkozók korábban megszokták, hogy irányítják őket, nem szeretnek gondolkodni, és a legkisebb kockázatot sem vállalják.
- Jól értem, hogy a sertéstartók önigazgató, saját érdekeiket kiharcoló és azt érvényesítő képessége ezek szerint a nullához közelít?
- Jelenleg a sertéstelepek gazdái teljesen kiszolgáltatott "bozótharcosként" élnek. Amelyiküknek jól megy, az senkivel semmit meg nem oszt, akinek meg rosszul áll a szénája, az állami támogatásért sír, s ha nemleges a válasz, akkor kivonul az utakra.
{p}
- Azt mégsem gondolhatja komolyan, hogy semmi esélyük a hazai sertéstartóknak.
- Az esély a további létszámcsökkenésben rejlik. Egy ponton kialakulhat egy olyan "elit", amely megrázza magát, és véget vet a sodródásnak. Állítom, hogy rengeteg tartalék van nálunk a hatékonyság tekintetében. A példaként felhozott dánok kocánként évi harminc választott malacot céloznak meg, míg nálunk a küszöb húsz körüli. Igaz, hogy mi korszerűtlenebb körülmények között termelünk, de képzettséggel és odafigyeléssel ezt részben ellensúlyozni lehet. Nem egy olyan lepusztult sertéstelepet ismerek, ahol másfél évtizede különféle támogatásokból élnek.
- A kormányzat miként viszonyul az önök által nemzetinek kinevezett sertésprogramhoz?
- Az alapításkor összehívtunk Gödöllőre vagy harminc személyiséget: egyetemi, kutatóintézeti szakértőket, minisztériumi vezetőket. Az FVM államtitkárának részvételét lemondó hivatalnok kissé nyeglén megjegyezte: mit akarnak maguk, a minisztérium már dolgozik a kormányzati sertésprogramon. Tudtommal ilyesmi azóta sem készült el. Sehogy sem megy a fejembe, miért nem veszik figyelembe a miénkhez hasonló civil szervezetek véleményét.
- Ha mégis összejönne az elképzelt program, milyen partnerük lenne a hazai húsipar?
- Iszonyatos rákfenéje a magyar sertéshústermelésnek, hogy, a fejlett országoktól eltérően, nálunk az alapanyag-termelés és a feldolgozás tulajdonviszonyai teljesen elkülönültek. Így aztán nem csoda, ha külföldi vágott félsertéseket hoznak be, kilónként 210 forintért. A magyar hízósertés legkedvezőbb önköltsége pedig élősúlyban számolva 230 forint körüli. Nem hiszem, hogy e mögött ne lenne valamilyen közvetett támogatási trükk.
- Csapda ez a javából. Van egyáltalán menekülés belőle?
- Nem tudom. Egy éles elméjű állatorvos kollégám ötletét idézem, aki szerint mindig új és új országos sertés-egészségügyi mentesítési programokat lehetne hirdetni, s erre hivatkozva megtilthatnánk a sertések forgalmát. Ez persze csupán elméleti felvetés.

Életút
Dr. Wekerle László állatorvos csaknem negyven éve dolgozik a sertéságazatban. Ennek első felét a Herceghalmi Állattenyésztési Kutató Intézetben töltötte. Később családi, szaktanácsadói céget alapított, amely egyebek mellett az A sertés című szakfolyóiratot adja ki. Létrehozta a Disznó Alapítványt és a Disznó Klub Hálózatot. Nem önzetlenül, hiszen maga és családja is a sertéságazatból él.