Gyöngyfán terem a sajt

- Innen, Gyöngyfáról már a Jóisten is csak a háta mögé tud tekinteni - terelget viccesen befelé az Ormánság-széli település (vagy ma már inkább településroncs) templomával szemközti udvarán. - De feltett szándékom, hogy bebizonyítsam a világnak: ebben az eldugott kis faluban, segítség nélkül, önállóan is talpra tudok állni. Valahogy úgy, mint a Gladiátor című filmben a főhős, ugye látta?
Én csak az elszántságot és a bizakodást látom, ami az ötvennégy éves gazdából árad. És látom a portát. Ahol gépesített, az összes szabványnak megfelelő, ötvenállásos tehenészetet alakított ki valaha. Akkor még szervezkedett, szövetkezett, tiltakozott, politizált, megfeszítve küzdött, hogy tágabb környezete és vele együtt a maga szekere is előrébb mozduljon - de nem mozdult. Tavaly aztán döntött: végleg felszámol mindent. Ám a véletlen közbeszólt:
- Találkoztam egy svájci sajtkészítő mesterrel, akinek a családja baleset miatt felhagyott a tevékenységgel. Ő beszélt rá, hogy vegyem át a berendezést.
A gazda bedobta magát és megmaradt tartalékait az új vállalkozásba, és a tizennyolc tehénre csappant állománnyal belevágott az ismeretlenbe. Bár a svájci mester segített a kezdeteknél - bevizsgálta a tejet, bemutatta a gyártási folyamatot és elárult egy-két titkos praktikát -, az utat egyedül kellett sztrádává taposnia.
- Olyan ez, mint a szerelem. Lehet tanácsot adni, de a saját tapasztalat a döntő: figyelni kell a változásokat, reakciókat, és előbb-utóbb ráérez az ember. Tulajdonképpen itt is élő anyaggal dolgozom. Nagyon megszerettem ezt a munkát - vallja be a gazda, miközben büszkén mutatja a nagy üstöt és a különféle, elsőre kissé mulatságosnak ható eszközöket.
A finom, kerek tejtermék nagy fegyelmet, figyelmet és szigorú időbeosztást kíván megformálójától. Ezt persze sokszorosan meghálálja, a sajt ugyanis nagyon kapós.
- Adalékanyagoktól mentes, teljes értékű tejből készült, ezért nagyon tápláló és finom. Csak sóval ízesítem - árul el egy fortélyt Németh István.
Mire visszaérünk az üzemlátogatásból, a zöld, árnyas udvaron már terített asztal fogad. Sajtkockák, pirítós, újhagyma, középen pedig egy rakletsütő, melynek lapátjaiban a sajtkülönlegesség olvad.
- Mi inkább nyersen esszük, de a gyerekek így, ebben a kis praktikus masinában megsütve szeretik. Jól melegíthető, ezért olaszos ételekre, melegszendvicsre is kiváló - mondja a gazda felesége.
- A hasznot azért nem eszik meg, ugye? - kérdezem humorosan, de az anyagi kérdés érzékeny pont. Az üzem kapacitása a jelenlegi termelés tízszeresét is elbírná. Felvenné a piac is a többletet, hiszen az igény nagyon nagy. De ehhez forrás, pénz kell. Megszerzése folyamatban van.
- Majd ha ez is meglesz, és látványosan fellendülünk, akkor megint felveszem a kapcsolatot a környékbeli gazdákkal. Mert vannak még harmincan - csillan fel az őstermelő szeme. - Ha látják, hogy így is lehet, talán bekapcsolódnak. Nagy terveim vannak velük, de ehhez idő kell és akarat. Mint a Gladiátorban. Érti?