Az idén a madarak járnak jól

Az idősebbek még emlékezhetnek rá, hogy május végén, június elején szorgosan pöfögött a Széchenyi nevű kofahajó a szolnoki kikötőbe, hogy aztán a háti batyuban cipelt, frissen szedett termést a megyeszékhely piacán kínálják a termelők. Az idén azonban hiába várják Olaszországban, Németországban, a balti államokban is az ízletes gyümölcsöt, csak annyi termett, amennyit a madaraknak szoktak a fán hagyni a szüretelők.
Majdnem minden kórság elérte a cseresznyéseket, ami elérhette: jöttek a kései fagyok, melyek kárt tettek a virágban, a hideg miatt nem repkedtek a méhek, így a porzás elmaradt, és ha valami csoda folytán mégis megkötött egy-egy fa, azt a monília támadta meg. A megérett termést az eső permetezte, amitől a gyümölcs megrepedt, egyszóval boldog cseresznyésgazda lehet az, akinek a kamarájába kerül néhány üveg befőtt az évi termésből. Egy átlagos évben száz-kétszáz tonnát is leszedtek, előfordult, hogy háromszáz tonnányi cseresznyével indultak a kamionok. A gazdákat ért veszteség kétszázmillió forintra tehető. A kerttulajdonosok jóformán az ország minden részéből verbuválódtak össze, legtöbbjük idős ember, nekik a téli tüzelőre kellett volna a bevétel. A több mint hatszáz gazda akarata és szándéka a "birtokkal" merőben különböző. Van, aki hobbikertként hasznosítja a cseresznyést, és kis háza tövében zöldséget termel. Van, aki egész évben rá sem néz a gyümölcsösre, csak szüretkor jelenik meg, leszedni a termést. Márpedig a cseresznyés igényelné a közös törődést: a nagyüzemi művelést, a repülőgépes permetezést - csak hát a sok-sok eltérő érdeket eddig nem sikerült közös mederbe terelni. A zöldségtermelők nyilván saját kezűleg, háti permetezővel óhajtják megvédeni a kártevőktől a fákat. Mások sokallják a növényvédelem költségét, és nem fizetnek, így aztán, ha a természet is ellenük fordul, akkor, akárcsak az idén, csőstül jön a baj.
Aki "cseresznyeországot" álmodik Nagykörűbe, az úgy képzeli, hogy a kiöregedett fákat ki kellene vágni, néhány esztendeig jó lenne pihentetni a kertet, majd újratelepíteni, esetleg olyan fajtákkal, amelyek nem igényelnek valami nagy növényvédelmet. (Ilyesmire Németországban már van példa.) Követni lehetne a szőlősgazdák összefogását: hegyközséget alkottak, hegybírót választottak, aki a többség akaratát képviseli, így a szava szent. Van egyébként orvosság a természeti csapások enyhítésére. Bakos István kertjében jó közepes termést csodálhattunk. A magyarázat egyszerű: a germersdorfi fák közepébe beoltott egy-két Katalin fajtájú ágat, ami segített a beporzásban, így a szemzés környékén úgyszólván roskadoznak az ágak a cseresznyétől. Mindezt megteheti, mert a saját kertjükben szót ért a feleségével, ám az országban szétszóródott, több száz tulajdonos esetében nem egyszerű a megegyezés. Volt olyan cseresznyésgazda, aki azt mondta: nem is bánja, hogy jött ez a katasztrofális év, így legalább sokan elgondolkoznak majd tüzelővásárláskor, nem lenne-e jobb mégis összefogni a jó termésért.
A madarak mindenesetre gondtalanul szüretelnek. Ők azt a néhány szemet is megbecsülik, amiért a gazda már nem mászik fel a fa hegyébe.