Tévelygő szövetkezés

Nálunk a politika macska-egér játékot űz a kisembereknek gazdasági és szociális védettséget nyújtó szövetkezéssel. Az átkos rendszertől ez nem lehetett idegen, hiszen akkor diktatúra volt. A szabad parlamenti demokráciára épülő berendezkedés sem felvirágzást, hanem hanyatlást hozott a szövetkezés ügyének. Indulatosabb érdekvédők kevésbé finoman fogalmaznak: másfél évtizede folyamatosan szórakoznak a szövetkezetekkel, "a politikai homokozó" játékszerei lettek - állítják. Holott a fogyasztásitól kezdve a mezőgazdaságin át az iskolaszövetkezetekig nyolcféle szerveződés létezik nálunk. A rendszerváltást követően a termelőszövetkezetekre zúdult össztűz. A tény maga jogos volt ugyan - hiszen azok, mint tudjuk, korántsem szerves fejlődéssel jöttek létre -, ám az átalakításuk módszerei kerékkötői voltak a valódi szövetkezésnek.
Napjainkban tapasztalhatjuk igazán ennek kárait, amikor nemzetközi szinten is tőkeerős termelőkkel és kereskedelmi vállalkozásokkal kellene versenyezni. Fogjatok össze, szövetkezzetek, mert elvesztek, harsogja az a mindenkori politika és kormányzat, amelynek "elévülhetetlen érdemei" vannak a szövetkezés ügyének évtizedes visszavetésében.
Pedig hatalmas múltja, óriási tradíciói vannak nálunk a kisemberek összekapaszkodásának. A történelmi Magyarország területén, a Nyitra melletti Újszombaton alakult meg a világ első hitelszövetkezete. A XIX-XX. század fordulóján gróf Károlyi Sándornak köszönhetően vetették meg a máig bizalmat keltően csengő Hangya Szövetkezeti Mozgalom alapjait. A Hangya országossá terebélyesedett, és a második világégést követő megszüntetéséig nem lankadt. A szocializmusban torz módon alkalmazták a lenini szövetkezeti elveket, s ily módon a hatvanas évek elejére kollektivizálták mezőgazdaságunkat. Máig hatóan mély nyomokat, ellenérzéseket hagyott ez a magyar emberek lelkében. Nem volt képes ezt feloldani a hetvenes-nyolcvanas évek szövetkezeti szárnyalása sem, amikor a falvak valóban ennek hatására fejlődtek. Majd jött az országos és általános csalódást kiváltó rendszerváltás, szövetkezeti szempontból a fentebb már részletezett következményekkel.
{p}
Most van két szövetkezeti törvényünk - az 1992. évi 2. és a 2000. évi 141. -, s a bevezetőben részletezett fenekedéssel dolgoznak a mindkettőt felváltó harmadikon. Nemcsak a szándék hiányzik azonban a gyorsabb haladáshoz, hanem van egy másnak ásott, de a szövetkezeti eszmét mindenestül elnyelő verem is. Méghozzá a szövetkezeti üzletrészeké, amelyeket az ipari, a fogyasztási és a mezőgazdasági szövetkezetek teljes vagyonának felosztására rendelt el az elsőként választott parlamentünk kötelező érvényű jogszabálya. Ez olyan gátja a legújabb törvényalkotásnak, amellyel az illetékesek láthatóan nem tudnak mit kezdeni.
Az államnak nincs pénze, hogy kiszálljon a 2000. évi törvény által, a mezőgazdasági szövetkezetek tagjaitól történt kötelező üzletrészvásárlás során keletkezett csaknem százmilliárdos, valójában veszteséget termelő, nem pedig hasznot hozó "tulajdonából". Mondhatni: mattot adott magának a nagypolitika. Akiknek névértéken kifizették a pénzecskéjét, annak ez vitán felül jól jött. A következmények legkevésbé rajtuk kérhetőek számon. Szép számmal akad olyan a hétszázra tehető, még megmaradt közös gazdaság között, amelyben a vagyon fele-kétharmada állami kézben van - természetesen az egy tag, egy szavazat elve alapján. A világon sehol nincs példa ilyesmire, ezért nem csoda, hogy a nemzetközi szövetkezeti szervezetek képviselői hitetlenkedve kérdezgetik: "Megőrültek önök?"
Szakértők nem véletlenül tartják a leendő szövetkezeti törvény leggyengébb láncszemének a vagyoni kérdésekről intézkedő paragrafusokat. Miközben kinyilvánítja: az üzletrész idegen a szövetkezettől, a tervezet létrehozza a "befektetői részjegyet" ami gazdasági tartalmában lényegében véve azonos az üzletrésszel. Történik mindez akkor, amikor a magyar gazdaság, főként az élelmiszer-gazdaság védelme érdekében példátlan összefogásra lenne szükség. Olyanra, amelynek szellemében az ország tej-, gabona-, sertés- és más ágazatainak szereplői egyetlen hatalmas szövetkezetben egyesítenék erejüket. A sok kis szövetkezet a globalizáció világában ugyanúgy halálra van ítélve, mint a magányos bozótharcosok.