Árkartell facsarja az almát

Manapság egyetlen gyümölcsösautót sem látni a léüzemek előtt. Pedig alma van most is - csak ára nincs. Pontosabban van, persze: huszonhárom forint kilónként. De az olyan kevés, hogy a legtöbb termelő kivár. Reménykedik, hátha feljebb kúszik az ára.
- Hogyne várnánk, hisz nekünk egy-két forint is sokat jelent - mondja Makkai Bertalan, a tuzséri Jonathán szövetkezet elnöke.
A Záhony melletti község híres almatermesztő település, az egyik leghíresebb az országban. Még ma is csaknem négyszáz hektáron almáznak, pedig rengeteg öreg fát kihúztak már a rendszerváltás óta.
- Sajnos nem eleget - mond ellent Makkai Bertalan. - A szóban forgó területnek csak elenyészően kicsi része a korszerű ültetvény. Holott annak a művelése egyszerűbb, a hozama pedig nagyobb, mint a régieké. A fák lecserélését a hozzánk hasonló kisemberek nehezen tudják finanszírozni. A kicsiket pedig az állam sem nagyon segíti, ellenétben az unió más országaival.
Mi is egy ilyen öreg, még a téeszidőkben ültetett, huszonöt-harminc éves gyümölcsösben beszélgetünk. Nem vagyunk egyedül, innen is, onnan is hangos szavakat hall az ember. Javában tart a szüret, ilyenkor a falut is nyugodtan el lehetne lopni. Némi túlzással ugyanis, aki él és mozog, az most kint van a kertben. Szedi az almát... - s számol. És morog, mert az ipari alma például hét-nyolc forinttal is olcsóbb, mint tavaly.
- Nagy érvágás ez - lép le a létráról a csapatával a kert másik végében szüretelő Lakatos Bertalan.
A helyi kertbarát klub elnöke százötvenhárom termelő keserveit hajszálpontosan ismeri - ennyi tagja van a klubnak Tuzséron meg a környező településeken. De nem ismeretlen előtte a távolabbi vidékek almásainak gondja sem.
- Kilóg a lóláb, de bizonyítani nem tudjuk persze: a jelek szerint árkartellbe tömörültek a feldolgozó üzemek - állítja a két szabolcsi termelő. - A megyében féltucatnyinál is több léüzem működik, és furcsa módon mindegyik huszonhárom forintot kínál az alma kilójáért. És külön szomorúság, hogy az a kevés, magyar kézben maradt üzem is beállt a sorba. Ott is ugyanazt mondják, amit a nagyok üzennek. Hogy külföldön sem adnak érte többet.
A magyar almatermesztők most a lengyelekre haragszanak nagyon. A hazai feldolgozók ugyanis onnan is hoznak be almát, meglepően olcsón, letörve ezzel a hazai árakat.
- Emlékeznek még rá, mikor a parasztok a sínekhez hegesztették a magyar búzával rakott vagonokat Lengyelországban? - kérdezik a vendéglátók. - Hát már a mi klub- és szövetkezeti tagjaink közül is volt, aki felvetette e lehetőséget. Elvetettük persze, de az végtelenül szomorú, hogy a magyar paraszt képtelen megvédeni a saját érdekeit.
Tavaly - pedig akkor jobb volt a termés - harminc forint körüli összeget kaptak a termelők kilónként az ipari almáért. Azt mondják, az sem valami eget rengető ár, de némi haszon már származik belőle. A mostani huszonhárom viszont csak ahhoz elég, hogy kijöjjenek nullára. Pedig tömérdek a munka az almával, különösen az olyan, rossz nyarakon, mint az idei volt. Most voltak időszakok, amikor négynaponta permetezni kellett! Pedig integrált növényvédelmet és hajszálpontosan megtervezett tápanyag-utánpótlást folytatnak - hiába.
- Új, korszerűbb kertekre volna szükség - tér vissza beszélgetésünk elejére Makkai Bertalan. - Amíg a mi hagyományos fajtáink jó, ha háromszáz mázsát hoznak hektáronként, az intenzív kertek öt-hatszázat is. Nagy-nagy áldozatok árán már mi is telepítettünk harminc hektárt, de még fiatalok a fák. Gyönyörűek, de kérdéses, mi lesz, mikorra termőre fordulnak. Hatékony érdekvédelem és kellő tárolók nélkül nem sokra megyünk. Addig a felvásárló és feldolgozó cégek könyörtelenül kihasználják a sebezhetőségünket. Ezért tartanak ki most is a huszonhárom forintos almaár mellett.
De ma még a termelők is állják a sarat, többségük azért sem viszi a feldolgozó üzemekbe az almát. Kérdés, kinek fogy el hamarabb a türelme. És a pénze.

*

E sorok írása után nem sokkal megváltozott a léalma ára. Már nem huszonhárom forint kilója. Huszonegy...