A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) keretében a termelői csoportként állami elismerést szerző szervezetek számára 2006. november 1-30. között ismételten megnyílik az Európai Unió által biztosított ötéves támogatás kérelmezésének lehetősége.
A termelői csoportok támogatását szabályozó 133/2004. (IX. 11.) FVM-rendelet szerint a 2006-ban végleges állami elismerést szerző termelői csoportok új támogatási igényeiket augusztusban adhatták be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A rendelet 7. paragrafusának 2. bekezdése tartalmaz egy másik lehetőséget is, arra az esetre, ha beérkező kérelmek nem merítik ki a termelői csoportok számára rendelkezésre álló pénzügyi keretet. Eszerint az MVH közlemény útján megnyithat egy második beadási időszakot is november 1-30. között. A 2006-ban lekötetlenül maradt jelentős források - az eredeti célnak megfelelő - felhasználása fontos agrárgazdasági érdek. Novemberben tehát minden elismert - de a támogatási rendszerben még részt nem vevő - termelői csoport az augusztusival megegyező feltételek mellett adhat be támogatási kérelmet az MVH-hoz.
A támogatáshoz jutás alapfeltétele a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által kiadható állami elismerési határozat megszerzése. Ehhez pedig teljesíteni kell a többször módosított 81/2004. (V. 4.) FVM-rendeletben foglalt feltételeket.
Mindenekelőtt a rendelet szellemiségének és előírásainak megfelelően meg kell alakítani a termelői csoport jogi alapját képező szövetkezetet vagy korlátolt felelősségű társaságot, majd egy pályázat elkészítésével igazolni kell a szervezet jogszabály szerinti működését. A pályázat tartalmi követelményeiről szintén a már hivatkozott jogszabály ad eligazítást. A pályázatot a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) dolgozza fel. Az agrártárcánál működő szakbizottság megfogalmazza a javaslatot, amelynek alapján a miniszter kialakítja döntését az állami elismerés kérdésében.
A szóban forgó eljárás lefolytatásának időtartama harminc nap, de természetesen a szaktárca - az ésszerűség és a lehetőségek határain belül - mindent megtesz az elbírálás gyorsítására. A jelenlegi gyakorlat szerint az október végéig beérkező - alapvető tartalmi hibáktól és tisztázatlan kérdésektől mentes - pályázatok bírálata bizonyosan lezajlik november vége előtt. A miniszter által kiadott határozat másolatát mellékelve - a MVH honlapján közzétett formanyomtatványok kitöltésével - a támogatási kérelem így a támogatási időszak utolsó napjáig beadható.
A határidő szorítása miatt előnyben vannak azok a termelői csoportok, amelyekben a szerveződés és a pályázat kidolgozása már folyamatban van. De azért megfelelően gyors döntéshozatal és ügyintézés mellett a csak most formálódó termelői csoportok előtt is nyitva áll a támogatás elnyerésének lehetősége - állítják a minisztériumi szakértők. Az elfogadást gördülékenyebbé teszi, ha jól kidolgozott, tartalmi, formai hibáktól, hiányosságoktól mentes pályázatot adnak be, amely az elbírálása során nem igényel hiánypótlást, helyszíni szemlét vagy más kiegészítést.