Energia kontra élelmiszer

Mindezek esélyt és veszélyt egyaránt magukban rejtenek. Az esélyek lényegében a mezőgazdasághoz (is) kötődő megélhetés javulásában összegezhetők, de mint mindennek, ezeknek is vannak árnyoldalai. Például az, hogy mostanában a gazdálkodás, különösen a növénytermesztés alapvető feladata mintha egyre kevésbé az élelmiszer-, illetve a takarmánytermelés lenne. Ezek számos nyűggel járnak, ám ott az új lehetőség, a bioenergia! - hirdetik úton-útfélen. Ezáltal tovább éleződhet az ellentét a mezőgazdaság klasszikus ágazatai, a növénytermesztés és az állattenyésztés között.
Nemcsak Magyarországon divat a bioetanolról, biodízelről, biogázról és más megújuló energiaforrásokról értekezni, hanem az egész világon. Hiszen a tartósan magas kőolajárak közepette amelyik ország csak teheti, menekül az olajfüggőségtől. A kukoricakivitelben világelső USA mezőgazdasági minisztériumának információi szerint az idén 55 millió tonna tengeriből gyártanak bioetanolt. A hatalmas amerikai bioetanol-üzemek gomba módra szaporodnak. Nem csoda - hiszen megtérülési idejük mindössze két év!
A természet mintha ráérzett volna hazánk uniós csatlakozására. A magyar agrárgazdaság a rendkívül aszályos évek után - amelyekre a pillanat bűvöletében élő ország mintha már nem is emlékezne -, 2004 óta immár harmadik bő esztendejében jár. Különösen kukoricából nagy a fölösleg. Viszonylag magas árát egyelőre még garantálja az EU intervenciós rendszeréből adódó felvásárlási kötelezettség. Ami természetesen nem kedvez a haza maradék állatállományával bajlódó gazdálkodóknak. Ne legyen igazam, de számukra a feketeleves még hátravan.
Egyre-másra hallani a zömében nemzetközi tőkéből épülő hazai bioetanol-üzemekről, amelyek egy-két éven belül megkezdik a termelést. Hogy miből? Természetesen magyar kukoricából. Amire tízéves vagy még hosszabb távú, az elmaradt teljesítést rendkívül szigorú szankciókkal sújtó szállítási szerződéseket kötnek a gazdákkal. Akiknek a biztos piac miatt ez jó, hiszen a kukoricaintervenció fölött máris ott lóg Damoklész kardja. Ha beüt egy rossz év - aminek valószínűsége egyre nagyobb -, akkor nincs más hátra, mint előre. Vagyis a szerződést akár harmad- vagy féltermésből is teljesíteni kell, az állatoknak pedig majd a "maradék" kukorica jut. Természetesen jó drágán, a kereslet-kínálat törvényei szerint.
A fölösleg tehát korántsem az etanolgyáraké lesz, hiszen zömében külföldi tulajdonosaik nem a magyar mezőgazdaság szerkezeti gondjai miatt fektettek be, hanem tisztes haszon reményében. Ha a feltételezést végigvisszük, akkor a kiegyenlítő szerepet az abrakfelhasználó állattenyésztés töltheti be. Ad absurdum egy még szerényebb állatlétszám mellett beállhat ugyan a mostanában gyakorta emlegetett "egyensúly" a növénytermesztés és az állattenyésztés között, csakhogy az már egy másfajta mezőgazdaságot körvonalaz. Olyat, amelyben az élelmiszerárak fő alakítója az energiatermelés lehet. Jó példa erre a repce idei szárnyalása, ami a nyugat-európai biodízelgyártás miatti kereslettel magyarázható. Az élelmiszer és az energia célú földhasznosítás valószínűsíthető harcából az energiaszektor nyertesen, mi, fogyasztók pedig vesztesen kerülhetünk ki.