Valódi a gagyi szürke marha

- Ma már közel ezer marhánk van, hatalmas területen! Felsőgagyon, Baktakéken, Nagyapátiban, Fájon, Litkán - közli büszkén alsógagyi irodai legénylakásában Veres Péter, a Hortobágyról ide költözött telepvezető. - Itt korábban soha nem volt szürke marha. Okoskodtak is, hogy az alföldi szikes, sós talajhoz szokott fajta nem fog megélni. Pedig csak annyi a trükk, hogy kéthavonta tíz mázsa sót etetek fel velük.
Az Echte-Gagyi Bio Agro Kft. főnöke jó üzletembernek is bizonyult.
- Németországban végeztem az egyetemet - sorolja lendülettel a tűzpiros dzsekiben, fülén mobiltelefonnal ajtót nyitó Megyesi Zoltán, a Pest megyei Páty és Cserehát között ingázó fiatal cégtulajdonos a "valódi-gagyi" nevű vállalkozás történetét.
- Tanulás közben szakácsként, vágóhídon is dolgoztam, s amikor jó tíz éve hazajöttem, már volt némi fogalmam a húsfeldolgozásról és a gasztronómiáról. Itthon aztán szembesülhettem a marhahús siralmas kereskedelmi és fogyasztói helyzetével. A vágóhidakra ugyanis főként a nagyüzemek tejelő állományának selejtje került. Azt ettük, mert arra épült a tömegtermelésünk. Kelet-Európában, szemben a nagy hústermelő nyugati országokkal, ez volt szokásban. Egy fenékkel két lovon ülni? Naná, hogy a magyaroknak nem ízlett a marhahús! Mert szerencsés esetben kifogtak egy porhanyós tinót, legközelebb meg rághatták a kiselejtezett, vén, gumitalp állagú tehénhúst. Gasztronómiai kultúránk lábszárpörköltből és gulyáslevesből állt, marhahúsfogyasztásunk a béka feneke alatt volt. Uniós csatlakozásunk óta törvény szabályozza egy termék pontos megnevezését, származási helyének feltüntetését és egyéb jellemzőit. Elvégre a fogyasztónak jogában áll tudni, mi kerül a serpenyőjébe. És végre meghúzták a határvonalat a hús-, illetve tejelő marha felhasználása között!
- Eddig világos. De hogy került a képbe a szürke marha éppen itt, ahol sose volt őshonos? - kanyarodunk vissza az eredeti felvetéshez.
- Elhatároztam, hogy bio minősítésű hústenyészetem lesz! Röhögtek is rajtam, mert vágóállatként akkor még szinte értékesíthetetlennek tartották - szolgál újabb részlettel vendéglátónk. - A vágóhidakon csak hasított, negyedelt marha létezik, s a 65 százalékos kitermelésű külföldi húsfajták sorának legvégén kullogott 45 százalékával. Mennyi haszon lehetett ezen a genetikailag szikár, csontos fajtán, ami vágósúlyát is csak egy évvel később éri el a többiekhez képest? Gazdasági szempontból tehát, tessék nyugodtan cenzúrázni - veti oda -, a helyzet úgy volt szar, ahogy illik.
- Akkor miért kezdett hozzá? - folytatom értetlenkedésem.
- Szeretem a logikus kihívásokat - szólt az egyszerű magyarázat. A ridegtartású szürkemarhánál ugyanis nem a súlykitermelés fontos, hanem vasban, ásványi anyagokban gazdag, szermaradványtól, koleszterintől mentes, különleges húsa. Mint a mangalicának. Egy olyan állatot, ami egyéves koráig csak anyatejen, majd három évig gyógyfüves legelőn él, ipari takarmányt, turbósítót, hozamfokozót nem kap, gyepét fűkasza tisztítja, és télen-nyáron mozgásban lévén, gyönyörűen fejlett izomzatú, megilleti a bio és hungarikum minősítés. Megyesiék tagjai lettek a Szürkemarha-tenyésztők Országos Szövetségének, jövőre pedig várományosai az itt elérhető minősítésnek. Már most saját márkanéven forgalmaznak hústermékeket, címkéjén minden adattal.
- Királyi beszállítói lettünk a nagy bevásárlóközpontoknak, étteremláncoknak, hoteleknek. A szürke marhához a Cserehát kiváló vidék! Vegytiszta, nagyüzemi művelésre alkalmatlan, sovány földjét, domborzati viszonyait az Isten is ökológiai gazdálkodásra teremtette! - büszkélkedik Megyesi Zoltán.
- Egy becsődölt telepen kezdték 2002-ben, 70-80 tehénnel. Azóta megkapták az agrár-környezetgazdálkodási támogatást őshonos állattartásra és füves élőhely fenntartására.
- Sőt, most állatjólétire is pályáztunk! Hiszen maga a Kánaán nekik a szabadság, a gulya, a napfény, boldogan bóklászhatnak télen-nyáron. Nem biztos, hogy nyerünk, mivel három telephelyünk egyetlen ENAR-számon szerepel, ami elbíráláskor "gubancot" okozhat, bár szerintem nincs jelentősége. Indulásunk egyébként hátborzongató "állatmentő akció" volt!  Csont és bőr tehenek, szomjúságtól elhulló borjak, mert fizetési elmaradás miatt lekapcsolták az áramot, a szivattyúk nem pumpáltak vizet. Fél év alatt sikerült rendbe tennünk az állományt, majd elkezdtük gyarapítani. Vettünk, béreltünk legelőt, most több ezer hektáron legeltetünk, amiből tulajdon és tartós bérlet 1300 hektár, a többit "csak úgy" használjuk. Aminek szerződés nélkül is örülnek az emberek, mivel a földalapú támogatásukat úgyis megkapják, mi viszont tisztán tartjuk a legelőiket. Vágóállatokat vásárolunk nemzeti parkoktól, kisebb tenyésztőktől, növendék üszőkért tinókat cserélünk. Pályázatunk öt évre szól, 130 őshonos marhára 28 ezer forintot kapunk állatonként, ezerhektárnyi legelőre 14 ezret hektáronként. Az állatlétszám és legelőterület azóta jóval nagyobb, de újabb pályázatra forráshiány miatt egyelőre nincs lehetőség. A lényeg az, hogy sínen vagyunk. Elnézést, most rohannom kell! Átadom a terepet Generálisunknak. Veres úr mindenek tudója, országos díjazottja a szürkemarha-tenyésztésnek - hagyott minket "szinte faképnél" Megyesi Zoltán.
A Generálissal először a növendék borjakhoz megyünk, ahol megjegyzi: ha a kisborjú egy deres, téli hajnalon a hóra pottyan és öt perc múlva nem szopik, fűtött kályha mellett is elpusztul. Sajnos kevés emberük van. A környéken a segélyt többre becsülik a munkánál. És félnek is a félvad jószágoktól. Nem alaptalanul, mert hiába kötik le őket kezeléskor. Veres úrnak így is már minden bordája eltörött. Az anyák borjaikat, a bikák gulyájukat féltve támadnak. Másik helyszín a bikára váró "szűzlányoké". Ezek az üszők, magyarázza, már egyévesen ivarérettek, elléshez ideális koruk viszont a második, harmadik év. Hatvan üszőhöz egy bika dukál, nekik márciusban lesz az "orgia"! A harmadik telepen vemhes, lomha törzsgulya álldogál. Most még béke honol, de ha beindul az ellés, éjjel-nappal szaladgálhatnak.
Végül egy parasztház kertjéhez érünk. Jézus és Jákob már eltűri a simogatást. Jézus kétéves, herélt tinó, Jákob még csak nyolc hónapos bika. Nem szoptatta őket az anyjuk, s a Generális, akinek szakértelmén kívül óriási szíve is van, magához vette őket. Kis szekérrel parádézik majd velük, aztán visszakerülnek az egyik gulyába. Muszáj! A szürke marha ember nélkül jól elvan, gulya nélkül viszont bekattan, és életveszélyes lesz.