Bizonytalan biztonság

"Értsék már meg: a mezőgazdaság az nem esztergapad!" - jut eszembe egy évekkel korábbi kifakadás. A köpcös magyar azt akarta vele üzenni az aszfalt emberének, hogy a gazdálkodást jórészt a szabad ég alatt, az időjárás szeszélyeinek kitéve űzik. Márpedig az elemekkel egyre nagyobb a küzdelem. Bőrünkön és majdan pénztárcánkon érzékelhető példái ennek az ismét kísértő aszály meg az április végi, május elejei fagyok. Utóbbi csak a gyümölcsösökben 40-50 milliárd forint kárt tett. Az irdatlan összeg egyébként fele az ágazat évi termelési értékének.
Teljes védelem nincs a tomboló természeti erők ellen, legfeljebb mérsékelni lehet a veszteségeket. A kockázatok kezelésének kézenfekvő lehetősége az agrárkárok biztosítása. Jelenleg Magyarországon három változat közül választhatnak a termelők. A kereskedelmi biztosítótársaságok üzleti alapon szerződnek. A termelők maguk is alakíthatnak nonprofit elven működő mezőgazdasági biztosítási egyesületeket: 24 ilyen van az országban, ám piaci részesedésük mindössze 2-3 százalékos. Harmadik az időrendi sorban a 2007 elejétől működő nemzeti kárenyhítési alap.
Az agrárbiztosítást általában kockázatosnak ítélik a kereskedelmi biztosító társaságok. Ennek ellenére a rendszerváltást követő daliás időkben a hazánkba érkező külföldi biztosítók is próbálkoztak mezőgazdasági üzletággal, ám a magyar agrárgazdaság mélyrepülésével együtt többségük felhagyott vele. A kilencvenes évek közepén lehetett a mélypont, ezt követően a biztosítási díjakhoz nyújtott állami támogatás révén fokozatosan újjáéledt az agrárbiztosítási piac.
Mire azonban a gazdálkodók bizalmát sikerült volna megnyerni, 2004-től, a költségvetés túlzott terheire hivatkozva megszüntették az utóbb már harmincszázalékos díjtámogatást. Szinte egyik évről a másikra húszmilliárd forintról hétre, majd 2006-ban 6,8 milliárdra zuhant a biztosítási díj összege. A Magyarországon működő 27 biztosítótársaságból négy foglalkozik mezőgazdasági biztosítással: az Allianz Hungária Zrt., az OTP Garancia Biztosító Zrt., a Generali Providencia Zrt. és a K&H Biztosító Zrt. Ezek a növénybiztosítások terén általában tűz- és jégkárokra, kalászos növényeknél viharkárokra és téli fagykárokra szerződnek. Aszálykárra többnyire nem, vagy a termelők számára vállalhatatlanul drágán kötnek biztosítást, pedig több mint 40 százalékos aránnyal ez vezeti a kárstatisztikát. Jó üzlet ugyan a biztosítás, ám az agrárműfaj kivételnek számít. A Mabisz Mezőgazdasági Tagozatának kimutatásai szerint 2004-ig minimális eredmény volt rajta, az utóbbi két évben viszont összesen három-négy milliárdos veszteséget hozott össze az említett négyes fogat.
Szakértők szerint hét évből három-négyben fordulnak elő számottevő elemi károk. Inkább a jóistenre, mint az előzetes biztosításra bízzák magukat a gazdálkodók. Nemcsak a pénz, a bizalom is hiányzik.

Fagyos Szatmár
Alighanem sokáig emlegetik majd ezt a tavaszt a szatmári gazdák. Előbb a hetekig tartó szárazság miatt kínlódtak a földek, majd hatalmas jégeső verte el a mezőket. Végül pedig, április utolján, május elején akkorát fagyott, amilyenre a legvénebbek sem emlékeznek. A Szamos és Tisza mentén mínusz hat, mínusz hét fokokat mértek. Tarolt is az rendesen.
Tiszakóródon, Fábián László kertjében ugyanaz a kép fogad, mint mindenütt. A diófákon a legszembetűnőbb a kár. Jó öt méter magasságig koromfeketék az ágak, a friss hajtások szabályosan zörögnek, mintha csak lereglonozták volna őket. A fiatal, nyolc-tíz éves fák teljesen szárazok, s kérdés, kizöldülnek-e valaha. Az idősebbek minden bizonnyal átvészelik a tavaszi fagyot, de a termés kétséges. Az almáé ellenben nem. Az almafákon szinte egyetlen ép almát se látni.
-A virágokat valósággal leperzselte a fagy - mutatja a fákat házigazdánk. Az idared fákon itt-ott talán még találnánk is egy-két szemet, de a többieken a levélen kívül nincsen semmi.
Házigazdánknak Kóródon és a szomszédos Szatmárcsekén összesen vagy ötszáz almafája van, azt mondja, örülni fog, ha össze tud majd szedni ősszel egy jó főzet pálinkára való gyümölcsöt. A terméskiesésből származó kára számításai szerint meg fogja közelíteni a másfél millió forintot, és akkor még nem is számolta a munkát meg a permetszer árát. Mert a fákat így is, úgy is permetezni kell, hiszen ha elmulasztja, jövőre se lesz termés.
A gazdák katasztrófaalapjáról - sokakkal ellentétben - Fábián László tud, de nem fizetett oda pénzt, mert, sok más társával együtt, arra legrosszabb napjain se gondolt, hogy ilyen súlyos károk is érhetik a gazdaságát. Ahhoz már hozzászokott, hogy öt-hat évente valami természeti csapás sújtja kis birodalmának valamelyik ágazatát. Hol a szántóföldi növényei sínylik meg az aszályt, hol a gyümölcsösét támadja meg valami nagy kór, hol a szarvasmarháin képtelen túladni - de hogy egy évben minden egyszerre forduljon elő, ez példátlan.

Nemzeti elvi alap
Az idén indult nemzeti kárenyhítési alapba a mezőgazdasági terület hat százalékával jelentkeztek be a termelők, s eddig mindössze 302 millió forint gyűlt össze a számlán. Az összeg egyelőre elvi pénz, hiszen a kárenyhítéshez csatlakozott gazdálkodóknak az érvényben lévő szabályozás értelmében majd szeptemberben kell ténylegesen fizetni. A szántók után évente és hektáronként ezer, ültetvények esetén háromezer forintot fizetnek be az önkéntes biztosítási alapba. Az összeget az állam ugyanennyivel kiegészíti - áll a múlt év októberében elfogadott törvényben. A rendszer a forrásgyűjtésen alapul, így nyújtva lehetőséget az időközönkénti súlyos csapások enyhítésére.
A "forrásgyűjtésre" azonban nem hagyott időt a természet. Mindjárt az elején tízmilliárdokkal mérhető fagykárt hozott a nyakunkba. Kedvezőtlenre sikeredett hát a belépő. Ettől függetlenül elvileg igaz az FVM államtitkárának felvetése: aki a kisujját sem mozdította a saját érdekében, az milyen alapon vár állami segítségre? Ha mindjárt magasan kezdenek a gazdálkodók, és - tegyük fel - a mezőgazdasági terület felére befizetik az ezer forintokat, az mindjárt 2,5 milliárd forint - az állami hozzájárulással együtt pedig ötmilliárd. E számítgatás egyébiránt éppen olyan elvi tétel, mint az iménti államtitkári dörgedelem.
Amikor - legutóbb két éve, a száz lépés program agrárfejezetében - immáron sokadszor szóba került a mezőgazdasági katasztrófaalap ötlete, Horváth Gábor, a MOSZ főtitkára így vélekedett: "Az intézmény leghamarabb tíz év alatt válhat működőképessé, ezért a kezdeti időszakban az államnak a tervezett ötvenszázalékos mértéknél nagyobb arányban kellene hozzájárulnia az intézmény finanszírozásához."
Elvileg neki is igaza van - de mit érünk vele, amikor a kincstárhoz képest a templom egere dúsgazdagnak számít? Egyáltalán nem csodálkoztam hát józan paraszti eszéről híres - foglalkozására nézvést elnök-vezérigazgató - barátom válaszán, amikor megkérdeztem: csatlakoztak-e az alaphoz? Ugyan már, parasztvakítás ez is! Ha komolyan gondolnák az egészet, nem bíznának az önkéntességre semmit. Minthogy az MVH kezeli ezt a pénzt is, minden regisztrált gazdálkodó támogatásának bizonyos részét automatikusan a kárenyhítési alapba lehetne-kellene utalni. Biztos vagyok a hivatalosság válaszára - toldotta meg -, Brüsszel nem járulna hozzá! Az ám, az Európai Unió! Ott tagállama válogatja az agrárbiztosítás gyakorlatát.

Jégben
Leszakadt az ég Dunatetétlenen. Egy órával ezelőtt, amikor hazaértünk, még száz ágra tűzött a nap. Most a verandáról nézzük, ahogy zuhog a jég. Dió meg galambtojás nagyságú lövedékek. Csattognak az autón, a tetőről paladarabok hullanak, törik a fák ága a szélben...
Harminckét percig tart az ítéletidő, végre kimerészkedünk. Vízben úszik a falu, a kerteket vastagon borítja a hideg ködöt lehelő jég. Lyukas tetők, ablakok, beszakadt redőnyök, szétvert esőcsatornák, letarolt növényzet. Földön a szőlő, a gyümölcs, sárban a zöldségek.
Esik még az eső, de már mindenki az udvaron, a házak előtt. Iszonyatos a csend, csak a távolodó égdörgés hallik.
Törött cserepek cseréje estig, fóliák és műanyag zsákok a palatetős padlásra, hólapáttal hányják a jeget az emberek a járdákról és a falak tövéből. Villámlásos, komor szombat éjjel ereszkedik Tetétlenre. Ilyen napra a legidősebbek sem emlékszenek.
A vasárnap a takarításé. Hegyek gyűlnek ágakból és gallyakból, a fák alatt összekapart levéltörmelékből, gyümölcsökből. Alkonyatkor néhol még mindig látni jégkupacokat.
Végre hétfő, a remény napja: a falu népe a biztosítót hívja. Hamar kiderül azonban, a házbiztosításhoz kapcsolt terménybiztosítás nem érvényes a kert növényeire, csak a betárolt terményekre. Lehetett volna külön a kertre is kötni, de az nagyon drága volt...
Hány meg hány családnál ez volt az utolsó tartalék: a kert ígérete. Kiheverik-e, hogy minden odalett?

Életben maradni
Szerszámokkal, háti permetezővel felszerelkezve indultam el szülőfalumba május első hétvégéjén, hogy megkapáljam a krumplit és kiirtsam a burgonyabogarakat. Először arra gondoltam, elkéstem, mert messziről nem zöldellt a krumplitábla. Aztán közelebb menve rá kellett jönnöm, hogy nem a bogarak voltak a ludasok, hanem a május eleji fagy, attól barnultak meg a levelek. Kertem egyébként nem a hatalmas fagykárt szenvedett Alföldön található, hanem a Mezőföldön. A patakhoz közel eső, mélyen fekvő részen a szőlőm is elfagyott.
Most mi lesz? Kihajt-e még az a krumpli, vagy újat kell raknom? A vetőgumó ötezer forintba került. Ennyi a károm, vagy azt is hozzá kell számolnom, amennyiért egy éven keresztül meg kell vásárolnom a burgonyát? Csupán néhány kérdés azok közül, amelyek mostanában a fagykárosult termelőket foglalkoztatják. Mélyen együtt érzek velük, hiszen valószínűleg csak magukra számíthatnak, komolyabb segítséget nem kapnak senkitől. Legtöbbjüknek nincs biztosítása, s nem csatlakoztak a kárenyhítési alaphoz se, mert nem volt rá pénzük vagy nem is hallottak róla. Pedig most tudtuk meg, ez az a közös kockázatviselési kassza, amihez az állam is hozzá tud járulni. Viszont a kevéshez csak keveset tehet. Tudomásul kell venni, hogy elmúlt az az idő, amikor "állam bácsi" megsegített bennünket. Főleg akkor, amikor a kormány uniós jogszabályok alapján hozhatja meg döntéseit. Szerintem az is sovány vigasz a termelőknek, hogy kérhetik a bankoktól hiteleik átütemezését. Csöbörből vödörbe esnek, ha újabb, kedvező konstrukciójúnak titulált kölcsönöket vesznek fel életben maradásuk érdekében.
Sok gazdálkodó megélhetése került veszélybe - és csak ezek a lehetőségeik vannak káruk enyhítésére. A tavaszi fagy és a jégverés ismét figyelmeztet bennünket arra, hogy föld adta sors örök: a huszonegyedik században is ugyanaz, mint a hajdani parasztoké volt. Ma is óriási kockázatot vállalnak azzal, hogy élelmiszert termelnek, mert ki vannak téve az időjárás szeszélyeinek. És ha valóban a globális felmelegedés okozza a szélsőséges időjárást, akkor a helyzet még tragikusabbá válhat. Ennek tudatában kell áldozni egyfajta védőhálóra - vagy a kár következményeit vállalni.

Kockázati matematika
A biztosítók komoly matematikai és statisztikai apparátussal kiszámolják, hogy mekkora eséllyel következik be a baj, és költségvetésükbe belekalkulálják, hogy nagyobb mértékű káresemény - teszem azt - tíz évben egyszer fordul elő. A tizedik évben kifizetett kártérítést - mint ráfordítást - leosztják a többi, káresemény nélküli kilenc évre. Most képzeljük el, hogy a statisztika változik. Már nem minden tizedik évben következik be elemi csapás, hanem ötévente. A biztosítónak ahhoz, hogy nyereséges tudjon maradni, fel kell emelnie a díjakat. A termelés biztosítását végső soron a vásárló fizeti meg, hiszen a termék árába a biztosítás díjtételét is belekalkulálja a termelő. Ha nem fizetünk biztosítást, miközben minden ötödik évben bekövetkezik a káresemény és hiány keletkezik a piacon, ez áremelkedéshez vezet: végső soron tehát mindenképpen mi, fogyasztók álljuk a cechet.



A mezőgazdasági biztosítás ma Magyarországon veszteséges: a négy szereplő több kártérítést fizet ki, mint amennyi díjat beszed. Ezt egyetlen okból teszik: abban reménykednek, hogy a gazdák bankszámlájukat, illetve jövedelmező biztosításaikat - különösen a befektetési célú életbiztosításaikat - is hozzájuk viszik. Ugyanakkor a kockázatok olyan nagyok - a kajszi lassan háromévente fagy el -, hogy a díjak még kisebb biztosítói haszonkulcs mellett is az egekbe szöknek.

Az összeállítást írta: Balogh Géza, Dulai Sándor, Pethes József, Tanács Gábor, T. Dögei Imre