Eljutunk az alagút végéig?

– Azt hallom a gazdáktól, hogy meglennének az EU nélkül is!
– Emocionális nép vagyunk, szeretünk nagyokat mondani. Az érzelmek által gerjesztett véleményt ismerem, ám a tényekhez semmi köze sincs. A gazdálkodók jövedelme EU-tagság nélkül fele sem lenne a jelenleginek. Területegységre vetítve az unió új tagországai közül a mi gazdálkodóink kapják a legtöbb támogatást, tavaly 174 eurót, durván 43 ezer forintot hektáronként.
– Ön egy, az unió közös agrárpolitikájának reformjáról tartott előadást így kommentált: jó-jó, csak  élve jussunk el az alagút végéig. Mire gondolt?
– Az angolok és a hollandok például a támogatások jelentős csökkentése mellett érvelnek. A KAP jövőjéről vitatkozók zöme viszont továbbra is a jelenlegi, földalapú támogatás egyszerűsített változata mellett kardoskodik. Nekünk ez utóbbi, tehát a versenyképes magyar mezőgazdaság kialakítását segítő változat a fontosabb. Addig azonban semmilyen reform nem áll érdekünkben, amíg az EU kettős mércével mér. Az újak a régiekhez képest jelenleg csak kétharmadnyit kapnak a közös kasszából.
– A nyugatiak szemében az állatjólét mintha fontosabb lenne a keleti emberek életviszonyainál.
– Az új tagállamok többségében nagy a vidéki szegénység. Ennek orvoslása nem a KAP feladata, hanem szociális kérdés. Gond, hogy az unió  gondolkodásmódjában nincsenek benne a szegény emberek. Nekik se földjük, se pénzük, se munkájuk. Az uniós pályázatok viszont saját erőt meg hitelképességet írnak elő a közösségi pénzek megszerzéséhez.
– Mi lehet a megoldás?
– Mindenekelőtt a színvonalas az oktatás. Vidéken most veszítjük el a jövő generációját. A képzett munkaerő hiánya akadályozza leginkább a vidék fejlődését. Mindez messze túlmutat az agrárgazdaságon.
– Mit várhatnánk a reformoktól hajszolt iskolarendszertől?
– Nem értek egyet a kis létszámú iskolák mindenáron való védelmével. Korszerű iskolahálózat kellene, megoldva a gyermekek települések közötti szállítását. A XXI. században vagyunk! Nem szerencsés azzal érvelni, hogy mi is itt tanultunk, itt nőttünk fel, jó lesz ez a gyereknek is. Különösen fontos a roma fiatalok képzése. Amilyen mintát látnak a szüleiktől, olyanná válnak maguk is. Legalább hatszázezer képzetlen felnőtt vár segélyt hónapról hónapra.
– Nagy a pánik az élelmiszer-drágulás miatt. Ön miként látja?
– Túlzottnak tartom a riadalmat. Tény viszont, hogy a növekvő ázsiai kereslet, a bioüzemanyagok, valamint az időjárás együttes hatására az élelmiszerek világpiaci ára emelkedik. A magyar élelmiszerláncban tovább növekszik a kistermelők kiszolgáltatottsága. Ha nem fognak össze, akkor elvesznek, tönkremennek.
– Annyiszor hallottuk már ezt, mégsem változik a „pusztuljon el a szomszédé is” mentalitás.
– Talán éppen a szkepticizmus és a bizalmatlanság az oka nemzetünk fennmaradásának. Mátyás király óta a mindenkori hatalommal szemben és nem azzal együttműködve kellett életben maradni az embereknek.
– Ön 2005 márciusától tagja a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának. Milyennek tartja a válságban lévő magyar gazdaság helyzetét?
– Magyarországon nincs általános gazdasági válság. Az export húsz, az ipar pedig tíz százalék fölötti ütemben növekszik. A meggondolatlan költekezés miatt az állam gazdálkodása van pénzügyi válságban. A kormányzat a hiányt hitelekkel finanszírozza. Teheti, mert uniós tagságunknak is köszönhetően, hazánk hitelképes. Állami beavatkozás, megszorítások nélkül, ötven-hatvan százalékos forintleértékelés árán a piac oldaná meg az államháztartás stabilizációját. Ebben az esetben kinek-kinek ennyivel kevesebbet érne a jövedelme.
– A legutóbb közölt gazdasági növekedés tizede az iparénak, alig mérhető, 1,2 százalék körüli. Akkor mi nem növekszik?
– Az állami kiadások és az egészségügyi szolgáltatások estek vissza, valamint a hazai piacra termelő kis- és középvállalkozások. Ezt nagyon sokan megszenvedik, ám a dolgok kiforogják magukat. A magyar gazdaság magja egészséges, kilábalunk a gazdasági gondokból.