Volt szép napunk, lesz holnapunk

– Szükség van még agrármérnökre?
– Nemcsak az alaposan átalakult agrárképzés, hanem a mezőgazdasághoz kapcsolódó valamennyi tevékenység küzd az alapanyag-termelés rangjának társadalmi leértékelődésével. Pedig a nyersanyagokhoz egyre igényesebb élelmiszerpiac társul, nem is szólva a hazai és az uniós szakigazgatás által kínált elhelyezkedési lehetőségekről. A vidékfejlesztés szintén sokoldalúan képzett szakembereket igényel.
– Áldozatul eshet-e a mezőgazdaság középfokú és felsőoktatása az imént említett rang- vagy imázsvesztésnek?
– Ennyire azért nem súlyos a helyzet. A nyilvánosságban azonban nem kap erőteljes hangsúlyt, hogy Magyarország természeti erőforrásainak kétharmada a földhöz kapcsolódik.
– A fiatalokat azonban ma inkább taszítja, mintsem vonzza a föld.
– Falusi gyerekként ezt megértem. De nem érthetek vele egyet, mert az összehangolt értékteremtés helyett a „szervezett szervezetlenségből” nem következhet más. Sokakat elbizonytalanítanak a megélhetési nehézségek, ám a sikeres agrárvállalkozásokról méltatlanul kevés szó esik.
– A GTK milyen módszerekkel csalogatja a leendő hallgatókat?
– Tudomásul vettük, hogy a kelleténél több felsőoktatási intézmény valósággal vadászik a diákokra. Eredményesen beszálltunk a kommunikációs versenybe, s ezenkívül kéttucatnyi középiskolával tartunk rendszeres kapcsolatot. Az utánpótlásban szerencsére a hajdan nálunk végzettek gyermekeire is számíthatunk.
– A legnagyobb vonzerőt mégis a diploma értéke adhatja. Hol állnak a rangsorban?
– A Századvég Intézet és a HVG legutóbbi felméréseiben mintegy hatvan kar közül az első tízben voltunk. A jövőre nézve bíztató, hogy összeállt és akkreditálták nálunk a bolognai piramist, vagyis a hároméves alapképzés után a régi főiskolaihoz hasonló értékű diplomát kapnak a fiatalok, az elmélyült oktatásra igényt tartók pedig további két évig a mesterszakon folytathatják. Karunkon két doktori iskola várja a tudomány iránt elkötelezett szakembereket.
– A most végzett mérnököknek viszont nagyon hiányosak a gyakorlati ismereteik, teszik szóvá a kezdő szakembereket alkalmazó cégek.
– Ez igaz. Ám az előbb említett hároméves oktatást követően a jövőben csak a kötelező féléves gyakorlat letöltése után kaphatnak diplomát a fiatalok. Elég régen végeztem már Gödöllőn, de a mi időnkben is hasonló rendszer működött.
– Hová s kinek a kontójára mehetnek majd üzemi, vállalati gyakorlatra a hallgatók?
– Ennek pénzügyi hátterét még nem ismerjük. Mindenesetre nem elsősorban saját tanüzemeinkbe, hanem a velünk együttműködő vállalkozásokhoz mehetnek. Közülük sokan közvetlenül nekünk fizetik a képzési hozzájárulást. Előre rögzített kritériumok szerint, kölcsönös érdekek alapján szeretnénk megvalósítani a gyakornokságot. Régen hangoztatom, hogy az ötéves „farmerképzés” bűncselekmény az adóforintjaink ellen.
– Amikor kezembe vettem a GTK bőséges alapképzési kínálatát, megakadt a szemem a kommunikáció és médiatudomány szakon. Már itt is?
– Az agrár- és gazdaságtudományi területek mellett bölcsészet- és társadalomtudományi szakokat is választhatnak a hozzánk jelentkezők. Jelmondatunk alapján – Színvonalas, életre szóló képzés, sokszínűen – ezen nincs semmi csodálnivaló.
– Ha már a jelmondatoknál tartunk: miért éppen Tradíció és innováció címmel zajlott a múlt heti konferencia?
– Mert agrártörténetünkben a hagyomány és az újítás csak nagyon ritkán találkozott. Talán a XIX–XX. század fordulóján, Darányi Ignác minisztersége idején, valamint az 1970 és 1985 közötti másfél évtizedben. Mindkét „aranykorban” nagy szerepet játszott a közgazdasági gondolat.
– Csak nem azt akarja állítani, hogy most meg a harmadik aranykor előtt állunk?
– Ugyan már! A megújulásra érett magyar agrárgazdaság szerintem most még csupán a gondolat stádiumában van. Ez a mi terepünk, a tudomány embereié. Nem véletlenül választottam helyzetünk árnyalására a költő sorait: volt szép napunk, lesz holnapunk!