
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Laptársunk 40 negyvenéves menedzsert kérdezett: tippeljenek, milyen lesz a világ 40 év múltán, 2049-ben?
A fiatal szakemberek közül sokan 2-4 gazdasági világválságot jósoltak a következő évtizedekre. A válaszadók szerint az energiahasználat eltolódik a megújuló erőforrások – főként a napenergia – felé, a szén szerepe viszont megszűnik. A Föld túlnépesedése négy évtized múlva óriási kihívást jelent, csakhogy ugyanennyi idő alatt Magyarország lakossága 8-9 millióra csökken. Az utóbbi években az anyagi és erkölcsi elismerés elsősorban a pénzvilágban ténykedőknek jutott, pont annak a „kreatív” rétegnek, amelyik a mostani válság fő okozója. A jövőben a dicsőséget a fenntartható módon hasznot hajtóknak kellene megkapniuk, vagyis az új értékek létrehozóinak. A megkérdezettek között volt Mikula Lajos, a Magyarországi Fiatal Gazdák Szövetségének elnöke is. Jövőképét így fogalmazta meg: „A mezőgazdaság iparszerűen termeli majd a műkaját. A valódi, egészséges és biztonságos élelmiszer luxuscikké válik. Magyarországon addigra eltűnik jóformán minden, amit ma még mezőgazdasági hagyománynak nevezhetünk. A termelés döntő részét külföldi tulajdonban lévő nagyüzemek adják majd.”
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu