Ára van a humánumnak, avagy vesztébe rohan-e az uniós állattenyésztés?

Németország a minap úgy döntött, hogy a kan malacokat 2021-től nem szabad érzéstelenítés, kábítás nélkül kiherélni. Ez nem kevés jószágot jelent, mivel az ottani sertésállomány a múlt év végén 26-27 millióra volt tehető, ami esztendőnként ennél másfélszer több sertés születését, felnevelését, levágását jelenti. Nagyjából a megszületett állatoknak a fele hímivarú, azaz akár évi 20 millió malac ivartalanításának mikéntjéről beszélünk.

A gazdálkodók három megoldás közül választhatnak: vagy kábítják a malacokat, vagy nem herélik ki, hanem még a kanszag kialakulása előtt, kis súlyban vágnak, vagy injekciós kezeléssel a vágás előtti időszakban semlegesítik a kellemetlen szagot.

Mindegyik megoldás sokkalta többe kerül a most alkalmazottnál. A kábítást speciális vegyszerrel és műszerrel kell végezni, az ilyen gép ára 3–10 ezer euró, azaz 1–3 millió forint. Annak is van költsége, hogy országszerte legalább ötezer főt kell a kábításos módszerre betanítani: csak vizsgázott szakember vagy állatorvos végezheti majd el a feladatot.

Másik, szintén a sertéseket érintő terv, hogy a németeknél tilos lesz a néhány napos korban elvégzett farok-kurtítás. Ez azért szükséges, mert az állatok gyakorta kikezdik, kiharapdálják egymás farkát, ami sebzéshez, vérzéshez, fertőzéshez vezethet. Nos, már ma kemény nyilvántartási akadályokkal kényszerítik a német gazdákat a malacok farok-kurtításának elhagyására. Dokumentálniuk kell ugyanis a farkon és füleken esett sérüléseket, leírniuk az üzemi tartásmóddal járó rizikófaktorokat, továbbá részletes tervet kidolgozniuk ezek csökkentésére. Ha mindez megvan, egy évre kaphatnak engedélyt a kurtításra.

Az sem jár jobban, aki nem vágja le a malacok farkát, ugyanis az állományában a harapásos sérülések aránya nem érheti el a két százalékot. Ha ez nem sikerül, akkor bizonyítottnak veszik, hogy az adott tartóhelyen csonkítás nélkül nem lehet állatot tartani – de így is csak egy évre kapnak felmentést a kurtítás elhagyására, és át kell állni valamely megfelelőbb technológiára.

Mivel Németország is sok holland és dán malacot vásárol, ezért a program érinti az import jószágokat. Annak érdekében, hogy a németek kellő mennyiségű hízóalapanyaghoz jussanak, meg kell győzniük a külföldi partnereiket arról, hogy érdemes átállniuk a kupírozás elhagyására. Ennek érdekében intenzív tárgyalások folynak a kibocsátó országokkal.

A végeredmény nem kérdéses: a hollandok belemennek majd az üzletbe, miközben az árak megemelésével ellensúlyozzák költségeiket. Mindez azt jelenti, hogy a német disznó biztosan drágábban állítható elő a versenytárs spanyol vagy a holland, dán sertésnél. Vagyis a várható áremelkedés itthon is megjelenhet, mivel sok német disznót és húst vásárolnak a magyar vágóhidak. Másrészt – és nem mellékesen – a magyar árakat mindig a németéhez igazítják a felvásárlók.

Drágító tényező volt és lesz a tojótyúk-tartás szinte biztosan bekövetkező átalakítása.

Milliók gyakorolnak nyomást a nagy áruházláncokra, hogy néhány év múlva ne áruljanak ketrecben tartott tyúkoktól származó tojást. Egyre több kereskedő áll be a sorba – az egyik nagylánc néhány hete jelentette be nálunk, hogy csatlakozik a kezdeményezéshez, és olyan termelőt is bemutatott, aki már ma sem alkalmazza a sokak szerint kegyetlen ketreces tartást.

Emlékezhetünk: néhány éve, amikor az EU bevezette, hogy csak az új, nagyobb területet és más állatjóléti eszközöket, feltételeket tartalmazó tojóketrec alkalmazható, az egész uniós tojáspiac megingott. Kellett két év, mire beállt a piac, sokan felhagytak a módszerrel, mert a mélyalmos tartás sokkalta drágább tojást „produkál”, mint a ketreces.

A tojást drágító másik tényező, hogy a németeknél a tojótyúkkal foglalkozó vállalkozásoknak tilos lesz lefojtani napos korban, kelés után a kakascsibéket. (Feltéve, ha a most futó per végül erre kötelezi a keltető üzemeket.) A tojáságazatban e hímivarú egyedekre nincs szükség, nem nevelik fel, mert kis testű, lassan növő fajták. A kikelő csibéket szexálják, azaz a külalakra eltérő kakasokat kiválogatják és leölik. Van módszer rá, hogy ez elkerülhető legyen, de az még sokkal drágább, ugyanis már tojáskorban válogatják ki a hímivarú embriókat tartalmazókat és azokat semmisítik meg. Ez is költséges, mivel 3–10 napig kell keltetni hozzá.

A drágább hús- és tojás-előállítás éppen azon országok szállítóinak és termelőinek kedvez, ahol az uniós állatvédelmi előírásokat talán nem is ismerik. Ott sokkalta mostohább körülmények uralkodnak, viszont az áraik – egyéb tényezők miatt is – alacsonyabbak az EU-ban lévőknél. Eddig is rengeteg termék jött az ilyen országokból, ezentúl még több érkezhet. Nagy kérdés, hogy ezeket mennyire fogja majd az európai fogyasztó elutasítani, megveszi-e? Vélhetően a lakosság jelentős része a nem a sokkalta drágább – igaz, az állatjóléti és humánussági okok miatt jobb körülmények között is tartott – saját és uniós állatok húsát, tejtermékét, tojását veszi meg.