Eljön az idő, mikor új cukorgyárat építünk!

Cukorszükségletünk kétharmadát be kell hoznunk az országba. Öt - korábban még tizenkét - cukorgyárunkból négy bezárt, a cukorrépa vetésterülete és a cukortermelés a négy évvel ezelőttihez képest kevesebb, mint negyedére esett vissza. Nyolcszáz termelőből ma már csupán nyolcvanhatan termesztik szerződés alapján a növényt.

A változások 2006-ban kezdődtek, mikor az Európai Unió a hatmillió tonnányi éves túltermelés miatt útjára indította a cukorreformot. A cél a termelés visszaszorítása volt. Magyarország ekkor még a csatlakozás során kialkudott négyszázezer tonnányi cukorkvótával rendelkezett, míg az évi cukorfelhasználásunk háromszázezer tonna körül mozgott. Az uniós reformelképzelés szerint ekkor minden visszaadott cukorkvóta tonna után 730 euró járt, melynek tíz százaléka a termelőt, kilencven pedig a gyárat illette. A cukorrépa felvásárlási árát ezzel párhuzamosan hatvan százalékra csökkentették. Az elképzelés azonban a gyakorlatban nem működött: a reformot követő évben a tervezett hat helyett csupán két és félmillió tonnával termelt az unió kevesebbet.

Drasztikusabb intézkedés következett, 2007-ben a termelőknek jóval magasabb összeget (237,5 eurót) csillantottak fel és a gépi szolgáltatók is bekerültek (62,5 euró/tonna összeggel) a kompenzálandók körébe. A hatás nem maradt el: a kabai, a szerencsi, a szolnoki és a petőházi cukorgyár bezárt, egyedül a kaposvári maradt talpon. A négyszázezres kvótánk százötezerre csökkent, a munkagépek nagy része Ukrajnában és Fehéroroszországban talált új gazdára, a gazdálkodók jelentős százaléka pedig abbahagyta a cukorrépa termesztését. A folyamat még nem zárult le, a szerkezetváltás most is tart.

Vajon mikor dönt jól a termelő? Berki Gyulával számolgatunk: egy ötvenhektáros gazda esetén (55 tonnás hektáronkénti átlagterméssel, 40,5 eurós felvásárlási árral, 271,84 forintos átváltással és 420.000 forintos hektáronkénti költséggel számolva) hat és félmillió forintos nyereség van a termésen, amihez ötmillió forint árbevétel-kompenzáció társul, így éves szinten körülbelül tizenegy és félmillió forintos nyereségre számíthat. Ezzel szemben, ha abbahagyja a termelést, körülbelül harmincmillió forint egyszeri juttatásra jogosult. A termelők döntése így sok összetevőtől függ. A cukorrépa termesztés kézi- és gépi munkaigényes kultúra, nem véletlenül tartják a mezőgazdaság nehéziparának.

Pénzügyi szempontból viszont tervezhetőbb, biztonságosabb a többi terménynél: betakarítás után beviszik a gyárba, majd az év végére általában forint lesz belőle. Ha valaki mégis abbahagyja a termesztést, célszerű helyette olyan munkaigényes kultúrát választani, ahol az esetleg meglévő öntözési kapacitást is kihasználhatja. Ilyen lehet a paradicsom, a csemegekukorica vagy egyéb, szántóföldi zöldség. Ezt egyébként az Alföldön már többen meg is lépték. Jó hír, hogy a visszaadott cukorkvóták fejében közel nyolcmilliárd forintnyi pályázati támogatást osztanak szét hamarosan – igaz, nem csak a közvetlenül érintettek között. Pályázni lehet ugyanis bármilyen mezőgazdasági termelés-korszerűsítésre, feldolgozásra, mikro-, kis- és középvállalkozások alapítására, valamint vidék- és falufejlesztési célokra. A pályázati kiírások az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján olvashatók.

És hogy mit hoz a jövő? 2013-ig a jelenlegi támogatási rendszer biztosan nem változik és a szigorú uniós védővámrendszer is megmarad. Nyitott kérdés azonban, hogy mi lesz azután. A silány minőségű, tankhajókon feldolgozott nádcukor már most is nyomul, a cukor világpiaci ára pedig az utóbbi idők drasztikus (50-60%-os) emelkedése ellenére is jóval az európai ár alatt áll.

- Az igazi probléma öt-hat év múlva kezdődik, mikorra nem lesz elegendő jó minőségű cukor a piacon, így jelentősen meg fog emelkedni az ára – zárja a beszélgetést az elnök, végül hozzáteszi: - Én már tudom, hogy valakik cukorgyár nyitását tervezgetik Magyarországon!