Nyögvenyelős aratás

Tavasszal még remek búzatermést ígértek a szakértők, a májusban kezdődő időjárási viszontagságok azonban először kisebb, aztán júniusra egyre nagyobb bajokat okoztak. Az árvíz, a belvíz, majd a jég- és viharkárok a búzatermő területek felét érintették valamilyen formában.

– Egyedül a Dunántúlon maradtak érintetlenek a táblák, főleg Vas és Zala megyékben, de ezeken a területeken kevés a búza – tájékoztat Vancsura József, a Gabonaszövetség elnöke. – Az igazi gabonatermő vidékeken, Szolnok, Békés megyében és a Hajdúságban viszont nagy a baj. Ezzel nincs vége a problémáknak, mivel az átázott földekre még a múlt héten is csak óvatosan vagy egyáltalán nem lehetett rámenni.

Az év mezőgazdasági végeredménye nagyban függ az aratás körülményeitől. Ha egyszer a termés készen van, a lehető leggyorsabban be kell hozni a magtárakba. Ez azonban nem megy olyan könnyen.

– Mi 2200 hektáron termelünk nyári betakarítású növényeket: őszi búzát, tritikálét, durumbúzát, káposztarepcét – mondja a Bácsalmási Agráripari Zrt. növénytermesztési ágazati igazgatója, Vajda Tibor. – Régen ezek szakaszosan, egymás után értek meg, de most, amint elkezdődik az aratás, egyszerre minden elkészül. Innentől kezdve minden nap, amit kint tölt a növény, veszteség mennyiségben és minőségben.

Az aratás ugyanakkor még a hasonló nagyüzemekben sem megy gyorsan. – Ezer hektár őszi búzánk van, ennek a fele vetőmag, a másik fele kommersz búza – mondja Vajda Tibor. – Tíz-tizenkét kombájn kellene ahhoz, hogy ezt megfelelő tempóban be tudjuk takarítani, de nem lehet erre az egy hónapra ilyen szinten gépesíteni. Ezért aztán hat kombájnnal aratunk, négy a sajátunk, kettőt bérlünk. Ugyanígy vagyunk a munkaerővel is: az idényjelleg miatt ilyenkor kellene a növénytermesztésbe ötven ember, mikor lemennek a csúcsok, akkor meg öt is elég. Télen nincs munka: novemberben befejezzük a szántást, tavaszig gond van a foglalkoztatással, nehezen tudják megtermelni a bérük fedezetét.

Ráadásul az aratás nem csak a kombájnnak ad munkát. – Az alapgépeket kellőképpen ki kell szolgálni szállítójárművel, „edénnyel” – magyarázza Vajda. – A határ két széle között van ötven kilométer. A kombájn nem állhat, a fogadórészekre – a tisztítóba, szárítóba – be kell szállítani a kalászost, és ha ráhordunk az aknára tizenöt vagon gabonát, annak reggelre üresnek kell lenni, hogy ne legyen gond a nappali műszakkezdéssel. Össze kell lőni mindezt. Minden évnek megvan a sajátossága: az idei elég kemény esztendő, ha csak azt nézzük, hogy két hónap alatt annyit esett, mint máskor egész évben, és ráadásul most is két napot aratunk, kettőt meg állunk. Amennyiben ez így folytatódik, akkor később több géppel kell dolgozni, hogy a további veszteségeket megakadályozzuk.

– Húsz-harminc százalékkal kisebb ka¬lá­szostermésre számítunk – mondja Vancsura József. – A konkrét számok attól függenek majd, hogy végül hogyan sikerül a betakarítás. A termés megvan, az a kérdés, mennyit sikerül behordani belőle. Szóval lehet, hogy a veszteség „csak” huszonöt százalék lesz végül, de lehet, hogy negyven.

– Az ilyen időjárás egyben minőségi problémákat is jelent – teszi hozzá Vajda Tibor. – Az árak viszont egyelőre nem lesznek magasabbak, hiába lesz kevesebb kalászos.

– Akkor hozhat ez a katasztrofális időjárás magasabb búzaárakat, ha Európa más részein is gond lesz a termés mennyiségével vagy minőségével – véli Vancsura József. – Az utóbbi tekintetében egyelőre nálunk sincs értelme jósolgatni: süssön ki a nap, kerüljön magtárba a termés, azután ráérünk a minőségen morfondírozni.