Kistermelői szabályok 1.

Kistermelő az, aki kis mennyiségben termel élelmiszereket és azokat közvetlenül a fogyasztók felé értékesíti - derül ki a Vidékfejlesztési Minisztérium kiskátéjának első pontjából. Nem számítunk tehát kistermelőnek, ha az otthon termelt, előállított élelmiszert családi fogyasztásra szánjuk, de akkor sem, ha felvásárlóknak adjuk további a termést. Ha viszont kiskereskedelmi, vendéglátó, valamint közétkeztetési intézményeknek - így például a helyi kisboltnak, a faluszéli csárdának, az iskolának, óvodának, kórháznak - adjuk el házilag termelt élelmiszereinket, még beleférünk a kistermelői kategóriába. A meghatározás sarkalatos pontja, hogy a kistermelő kis mennyiségben termel - a kis mennyiséget a jogszabály szigorúan meghatározza. A nagyságrendeket itt csak néhány kiragadott példával illusztráljuk: hetente legfeljebb 200 tyúkot vághat, napi 200 liter tejet értékesíthet, évi 5 tonna mézet, 1 tonna halat adhat el a kistermelő - a többi határértéket érdemes az eredeti jogszabályt, illetve a tárca honlapjáról letölthető kiskátét átböngészni.

Aki a fenti feltételeknek megfelel, az tehát büszkén viselheti a kistermelői címet - de csak ha beszerezte az összes ehhez szükséges okmányt. Először is be kell jelenteni a tevékenység végzését, illetve annak fontos változásait, szüneteltetését, megszűntét a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) területileg illetékes hivatalához. Ez a lépés csak akkor hagyható ki, ha a kistermelő nem állati eredetű alapterméket termel, illetve vadon termő alapterméket gyűjt, de az értékesítést már ebben az esetben is jelezni kell a hatóságnak. (Az alaptermékek, feldolgozatlan és feldolgozott termékek közti különbségeket cikksorozatunk következő részében tekintjük át.) A bejelentésnek a kistermelő nevét, a gazdaság vagy élelmiszer-előállítás helyét és az értékesíteni kívánt élelmiszerek megnevezését kell tartalmaznia.

Az adminisztráció a továbbiakban sem állhat meg: minden egyes alaptermékből előállított élelmiszerhez adatlapot kell készíteni, és azon feltüntetni a kistermelő nevét, címét, az élelmiszer-előállítás helyét, az élelmiszer nevét, az összetevőket, a fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési határidőt és a tárolási hőmérsékletet. Az adatlap-írást csak az úszhatja meg, aki falusi vendégasztal keretében árul élelmiszert vagy alapterméket értékesít.

Aki állati eredetű terméket - így húst, tejterméket, tojást - árul, annak hatósági állatorvosi bizonyítványra is szűksége van: ez biztosítja, hogy az állatállomány, amelytől a termék származik, mentes a különféle betegségektől, baktériumoktól. Ezt a papírt az állatorvos a kistermelő kérésére állítja ki, és a bizonyítványnak vagy a hiteles másolatának ott kell lennie minden egyes helyen, ahol a terméket értékesítik - így a boltban, étteremben is, vagy akár a kocsmában, ha ott készítenek melegszendvicset házilag készült kolbászunk és sajtunk felhasználásával.

Ezzel nem ért véget a beszerzendő dokumentumok sora. Ha levágjuk az otthon nevelt állatot, akkor hússzállítási igazolást is kell kérnünk az állatorvostól. Ehhez ő a vágás előtt az állományt, a vágás után a húst köteles megvizsgálni. A hússzállítási igazolásra egyedül akkor nincs szükség, ha heti legfeljebb 50 házi tyúkfélét, 25 víziszárnyast vagy pulykát, illetve 12 nyulat vágunk és a húst közvetlenül a fogyasztóknak értékesítjük, méghozzá azon a településen, ahol a gazdaság található. Ennél nagyobb mennyiség, más típusú értékesítés vagy más állatok esetén minden esetben szükség van az igazolásra. A tájékoztató azt is hozzáteszi: jó, ha tudjuk, hogy a gazdaságban nevelt sertést, juhot, kecskét, szarvasmarhát, struccot és emut csak engedélyezett vágóhídon vágathatjuk le, egyedül a baromfi és a nyúl vágható otthon.

És végül még egy kötelező papír: az összes előállított termék mennyiségéről, az előállítás idejéről, az értékesítés mennyiségéről, idejéről és helyéről nyilvántartást kell vezetnie a kistermelőnek, és azt két évig meg is őrizni. Minderre azért van szükség, hogy a forgalomba hozott élelmiszer útja követhető és visszakövethető legyen. A termékek minőségéért és a fogyasztók egészségéért a kistermelő a felelős, de ha a nyomon követhetőséget biztosítani tudjuk, a feldolgozás egyes lépéseivel más kistermelőket is megbízhatunk. Erről és az értékesítés szabályairól a sorozat második részében olvashatnak, a harmadik, befejező részben pedig a higiéniai szabályokat és az esetleges szankciókat tekintjük át.