Szlovákia is élne a földmoratóriummal!

Szlovákia mégis él a külföldiek földvásárlására vonatkozó moratóriummal! Ez a legfrissebb hír Pozsonyból, ahol alig két hete még úgy nyilatkozott az agrártárca vezetője, hogy a szlovákok nem kérik Brüsszeltől a tilalom hosszabbítását, más úton, például nemzeti jogszabályokkal védik a földpiacukat.

GazdanetO. Horváth György2011. 01. 05. szerda2011. 01. 05.
Szlovákia is élne a földmoratóriummal!

A Duna Tv információi szerint a pozsonyi kormány felülbírálva alig két hete tett nyilatkozatát, mégis él a földvásárlási moratórium meghosszabbítás igényével. Két hete még úgy nyilatkoztak a szlovákok, hogy földügyi jogszabályok változtatásával próbálják a szlovák termőföldvagyont szlovák gazdák kezében tartani, és nem kérik a moratórium három évvel történő meghosszabbítását.

Most azonban úgy tűnik, hogy a szlovák kormány él a lehetőséggel, vagyis a közlejövőben még sem lesz szabad a külföldiek előtt a szlovák földpiac. (Brüsszel eddig három ország kérését, köztük hazánként bírálta el pozitívan, így ez várható a szlovákok esetében is.) Tegyük hozzá, áttételesen most is vehet külföldi szlovák földet, ugyanis északi szomszédaink már lehetővé tették gazdasági társaságok földvételét. Így egy vegyes vállalaton keresztül mégiscsak földtulajdonhoz juthat külföldi Szlovákiában. Ezzel főleg dán és holland befektetők éltek az elmúlt években.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek