Kell-e félnünk?

Hisztéria van. Észak-afrikai és arab országok polgárháborús helyzetbe sodródtak. Az elsődleges ok az élelmiszerek hiánya és drágulása volt, s erre alapozva döntöttek meg évtizedek óta uralkodó államfőket. A tőzsdei jelentések szinte hétről hétre új árcsúcsokról számolnak be. A gabona drágul, az olaj drágul, a világ egyes országai pánikfelvásárlásokba kezdtek, ami még inkább az árak emelkedését gerjeszti.

Közben tanácskozik az ENSZ, a világ legnagyobb 20 gazdasági hatalmának vezetői, az uniós szakértők. De az egyre sürgetőbb helyzetben nincs döntés, hathatós lépés. Kijelentik tudósok, hogy át kell alakítani az élelmiszer-termelést és kereskedelmet, mert különben baj lesz. Tenni viszont nem sokat tett még ezért a Földön senki.

Annál inkább fogyaszt. Méghozzá egyre többet, mert nemcsak egyre többen vagyunk, hanem az eddig szegény és szerény mennyiséggel beérő India, Kína és Brazília egyre gazdagabb. S az emberek első dolga, hogy a több pénzből élelmiszert vásároljanak. A Föld lakosságának harmadáról van szó: ha csak egy marék gabonával többet esznek hetente, már borul az eddigi egyensúly.

Kutatások szerint éppen emiatt 2020-ig a búza iránti világkereslet 12-15 százalékkal, a sertéshús iránti 20 százalékkal, a baromfihús iránti 24-25, a cukor iránti 25, a növényi olajok iránti pedig 35 százalékkal növekszik majd. Erről Udovecz Gábor, az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgatója beszélt a minap.

Szinte ezzel egy időben megjelent a Magyar Tudományos Akadémia tanulmánykötete a hazai élelmezésbiztonságról. Ebből kiderül, hogy míg a világ mezőgazdasága nagyjából 30 százalékkal tudta növelni az elmúlt 20 évben a termelését, addig mi 30 százalékkal csökkentettük azt a rendszerváltás óta.
Magyarország nem 10, hanem 15-20 millió ember élelmiszerét képes megtermelni. 1990 előtt nagyjából 16-17 millió főnek elegendő gabonát, húst állítottunk elő. Most a II. világháború utáni időszaknál kevesebb a disznó, a búza- és kukoricahozamok jottányit sem változtak húsz év alatt, csirkéből, tyúkból, birkából, tehénből jóval kevesebb van, mint előtte, egymillió tonnával kevesebb zöldséget-gyümölcsöt termesztünk, mint korábban. (folytatás!)

Nem véletlen ez a helyzet: az elsők között adtuk külföldi kézre az élelmiszer-kereskedelmet, majd a -feldolgozást. Felvásárlói háttér és összefogás nélkül a magyar szétaprózott termelés egyre inkább leépül. Egyszerűen nem éri meg kapálni, állatot etetni. A falvak lakói boltban veszik a húst, a tejet, a zöldséget. Többnyire azért, mert az olcsóbb. Működik a közgazdaságtan.

Mit lehetne tenni? Egy éve várunk a 2020-ig tartó agrárstratégiára. Minden kormány készít legalább egyet, de 20 éve nincs, aki végrehajtsa azokat. Kézzel fogható krízis lett a következmény. Vár-e ránk is élelmiszerár-robbanás? A világon tavaly június óta 44 millióval nőtt az éhezők száma. Biztos, hogy néhány tízezer jut belőle hazánkba is. Azt azonban minden érintett – minisztérium, kutatók – cáfolja, hogy itthon élelmiszerhiányra, óriási drágulásra kellene számítani. A hírre persze megindult a nép az üzletláncokba, és tízkilószám vitték haza a cukrot, lisztet, étolajat.

Itthon az élelmiszerárak az éves infláció felett emelkedtek, átlagosan 6,4 százalékkal. Tavaly januárhoz képest a liszt ára több mint 30 százalékkal megnőtt, és megközelítette ezt a mértéket az úgynevezett idényáras élelmiszerek – a friss zöldség és gyümölcs – ára is. A sajt és a cukor ára csaknem 10 százalékkal nőtt. A hús, a tojás, a baromfi alig drágult. Udovecz Gábor szerint a következő időszakban 5-15 százaléknál nagyobb drágulás alig várható. S ennek a sokat szidott multiláncok lesznek az okai. Pontosabban az ő piaci versenyüknek lehet a következménye a mérsékeltebb áremelés. Aztán aratás után, nyár végén kiderül, lesz-e elég gabona – ha igen, a piac ismét megnyugodhat.

(További részletek a február 25-én megjelenő Szabad Föld hetilapban!)