Elsüllyedt a hajó, kimarta a lúg

Be kell ültetni a határt energianövénnyel, leginkább fűzzel. A katasztrófát követően még ez volt a szakértők első reakciója. Mára azonban változott véleményük, kiderült, a terület egyéb növények termesztésére is alkalmas. A szántóföldek rétek, kertek mentesítésének állapotáról bejárás keretében ezen a héten Benkovics Zoltán katasztrófavédelmi tábornok és Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke társaságában Szabó Csaba miniszteri megbízott tájékoztatta a sajtó munkatársait.

De kezdjük sétánkat a Kolontárhoz legközelebb eső résszel, a halastóval. Előttünk labirintusrendszer, benne vörös lé kanyarog. A trutyi utánpótlásáról nagyteljesítményű szivattyú gondoskodik. A technológia értelmezésében Lévai Ferenc, a mentesítést végző Aranypont Zrt. vezetője segít eligazodni:
- A horgásztóban néhol több méter vastag iszap gyülemlett fel, ezt szivattyúzzuk a vízzel együtt az ülepítőbe – mutat a labirintusra.
Eddig 54 ezer köbméter vörös levet távolítottak el, de szivattyúzni kell, mert az egykori kavicsbányából kialakult tóban vagy húsz forrás gondoskodik a folyamatos utánpótlásról. Ahol már nincs víz, onnan kotrógéppel távolítják el az iszapot.
– Igaz, hogy már első éjszaka elsüllyedt a hajó? – kérdezek rá a faluban hallott mendemondára.
– Igaz – neveti el magát Lévai Ferenc. – az egyik tömítést néhány óra alatt kimarta a lúg.
A leülepedett lúgos vízhez savat és lisztet adagolnak, s amikor a pH-érték megfelelő szintre csökken, visszaengedik a természetbe.
– Úgy tudom, a tó tulajdonosa, Fuchs József nem akarja a helyet horgásztóként használni – fordulok Szabó Csabához.
– Ez már az ő dolga – válaszolja a miniszteri megbízott. – Mi a tavat a katasztrófa előtti állapotában fogjuk visszaszolgáltatni.
Ebből még lesz némi bonyodalom, idéződik fel bennem a néhány héttel korábbi beszélgetésem a gazdával. Mert az lehetséges, hogy a tóban ismét halak fognak úszkálni, de ki lesz az a horgász, aki a következő időszakban napijegyet vált a kolontári tó partjára?

Más a helyzet a mezőgazdasági területekkel. A vörösiszaptól mentesített 758 hektárnyi szántón és legelőn 328 gazda osztozik. Korábban kétharmaduk úgy nyilatkozott, hogy vagy eladnák a földjüket, vagy elcserélnék. Most azonban, látva a mentesítés eredményeit, már csak alig harmincan kívánnak megszabadulni a földjüktől. Ők a Nemzeti Földalappal tárgyalnak a megoldásról – ami jogszabályi módosításokat is kíván. Hogyne, hiszen a földek piaci értéke e pillanatban gyakorlatilag nulla. Márpedig a földalap értékesebb területet nem adhat, mint amekkorát cserében kapott érte.

Devecsernek a Szentkút nevezetű külterületére érve tátva marad az újságíró szája: ahol azon a gyászos októberi napon még vörösiszap hömpölygött, ma embermagasságú kukorica virít.
– Dudarittal szórtuk be először a néhány centis vörösiszap lerakódást – hallgatom Puskás Béla agrármérnöknek, a bérlő cég, a Vicenter Kft. megbízottjának a tájékoztatását – majd bőven kapott baktériumtrányát, végül pedig az egészet összeszántottuk. Íme az eredmény – mutat a 15 hektáros ültetvényre.
Az eredmény kétségtelenül látványos. Különösen azt tudva, hogy mindez alig két hónapja történt, a talajművelési tilalom május 5-i feloldását követően. A kérdés már csak az, hogy kinek tudják értékesíteni az itt megtermelt kukoricát.
– Nem szükséges az értékesítés – hallgatom a választ a felvetésemre Szabó Csabától. – A környéken az állattartás az országosnál magasabb arányú, lesz tehát helye a takarmánynak.
A megtermelt növényeket természetesen folyamatosan ellenőrzik, hogy nincs-e benne olyan maradvány, ami fogyasztásra alkalmatlanná tenné.

S hogy a természet kezd magára találni, azt számadattal is igazolja Szabó Csaba. A katasztrófát követően egy gramm talajban mindössze százezer baktériumot számláltak. Ma ennél nagyságrendekkel magasabb a baktériumok száma, ami az élet egyértelmű visszatértét jelzi.
Ha a kezdeti energianövény-láz nem is tört ki az elöntött területen, 12 hektárnyit azért csak elültettek. Erről már Győri Tibor, a kérdés avatott szakértője és elkötelezettje tájékoztat közvetlenül Devecser határában. Az ültetvényre tekintve nehéz elképzelni, hogy valaha is energiát fog szolgáltatni, márpedig ez így lesz. A tavasszal ültetett nyárfácskák most alig fél méteresek, márpedig jövő őszre, a vegetációs időszak végén akár 10-12 méteresre is megnőnek. Ekkor kombájnt engednek rá, az apríték pedig vélhetően az ajkai hőerőműben fogja végezni. (folytatás!)

Mielőtt utolsó helyszínünkre, a devecseri kastélyparkba érnénk, még gyorsan rögzítek néhány friss számot. Volt olyan időszak, amikor a vörösiszap-katasztrófa által okozott károk teljes mentesítésének összegét 55 milliárd forintra becsülték. Most 35-40 milliárdról beszélnek. A mezőgazdasági mentesítés eddig 8,2 milliárd forintba került, és várhatóan még 6,4 milliárdos költségre számíthatunk. Ebben benne van a Tarna-patak és a Marcal folyó kotrása, amely már gőzerővel folyik, valamint a kastély parkjának, sétánk utolsó állomásának a rendbe tétele.

Az óriási hársak, bükkök, tölgyek méltósággal viselték az iszap támadását, legtöbbjük baj nélkül vészelte át a katasztrófát. Ma már csupán néhány, a törzseken virító vörös folt emlékeztetnek október 4-re: 12 ezer fa törzsét tisztították meg a szennytől.
– A termőtalaj egy részét is el kellett távolítani a parkból – hallgatom Szabó Csaba tájékoztatását – azt most humicit nevezetű ásvánnyal pótoljuk, amire humusz, majd marhatárgyából készült komposzt kerül.
– Valamennyi fát sikerült megmenteniük?
– Sajnos körülbelül tíz százalékát nem. Főleg a savat kedvelő fenyőfélék nem élték túl a tömény lúgzuhatagot.
Amely fák azonban most is állnak, azok már megmenekültek. Mire a katasztrófa első éves évfordulójára emlékezünk, a mezőgazdasági mentesítéssel is végeznek, s nem marad más mint az emlékművek felavatása. S még valami: a Torna-patak és a Marcal kotrása után a vízfolyások eredeti, elhibázott szabályozása előtti állapotának a visszaállítása. Hogy legalább ennyi haszna legyen a természetnek a katasztrófából.