Limousinok a legelőn

Az országban egyre több az olyan falu, ahol egyetlen egy szarvasmarha sincsen, a Mátra északi oldalán lévő Mátraderecskén viszont ma is csaknem félezernyi jószágot számolnak. Igaz, a kistermelés már itt is megszűnt, öt-hat gazdálkodó kezében összpontosul az állomány. Köztük találjuk a Kovács-Bolyki Kft.-t is, melynek egyik tagjával, Bolyki Jánossal indultunk egy kis határnézőbe, legelő- és marhamustrára a minap.

Nemhiába a Mátra északi felén vagyunk, az ország más részeihez képest itt jó két hetes késésben van a tavasz. Másutt már javában virágzik az akác, itt viszont még csupán a májusfa fehérlik, és a Kékes háta is barna még, márpedig amíg az nem zöld, errefelé nincs igazi tavasz. Ettől függetlenül a Kovács-Bolyki páros tehenei, borjai, bikái kiválóan érzik magukat. Limousin- fajta mind, egy-egy kis magyar tarka beütéssel. Az állomány magját a helyi termelőszövetkezet felszámolásakor vették, s mellé néhány épületet is a régi téesz-telepen, amit aztán korszerűsítettek. Ez ma is a törzshelyük. Az állatok nagyobbik fele most is itt várja a fűzsendülést, de vagy száz már kint legelészik a határban, a téglagyár közeli dombokon. Illetve az aljukban, ahol szépen zöldell már a fű, és seregélyek hada kíséri az állatokat. Nem a tehenekre vadásznak persze, hanem az általuk felvert rovarseregre, melyek a tehenekkel együtt szívesebben időznek a völgyben, mint a kopár domboldalakon. Itt van víz, s ahol víz van, a fű is kövér.

Nagy kincs errefelé a víz, hiszen az ország egyik legszárazabb vidékén járunk, ennél kevesebb már csak a Kiskunságban esik. Az ivóvízzel még sincsen nagy gond, a határban több forrás is ered, a jószág pedig megkeresi a vályúkban felfogott vizet. Szokatlanul jó minőségű földutakon, rengeteg munkával szépen rendben tartott dombok között kanyarog velünk az autó. A laposabb vidékekhez szokott utas meglepetten tapasztalja, hogy füvön és lucernán kívül egyetlen szál gabonát, vagy tengerit se látni, pedig lassan bebarangolták már a fél határt.

– Nem is nagyon fogunk látni – mondja Bolyki János –, itt ugyanis gazdaságosan szinte lehetetlen a gabonatermesztés, a húsz mázsás búzaátlag például már igen szépnek számít. A régi, téesz-világban ugyan itt is, meg ott is – mutat körbe az egyik dombtetőről – próbálkoztak velük, de akkor más világ volt, a veszteség nem érintette olyan közvetlenül az embereket, mint manapság.
Kovács Zoltán és Bolyki János, illetve a kft.-jük kétszáz jószággal gazdálkodik, kimondottan húsmarhákat tenyésztenek. Tíz éve, mikor a gazdasági társaságot alapították még a tejben is gondolkoztak, de aztán nagyon hamar letettek a tervről. Rá kellett ugyanis jönniük, hogy az agyontámogatott külföldi tejjel nem képesek felvenni a versenyt, ráadásul megfelelő szakembert se igen találtak volna a faluban. Akik még szerették és értették a jószágtartást, már kiöregedtek, a fiatalabbaknak pedig eszük ágában sincs tehenet fejni.

A húsmarhával is van gond persze bőven, de kevesebb, mint a fejősökkel. Most nagyjából két mázsás korban adják el az állatokat, s azt mondják, komoly, megbízható vevőkörrel rendelkeznek, akik értékelik a minőséget. Úgyhogy maradnak a limousinok.