Kilenc év után győzelemmel kezdte NB I-es szereplését a Nyíregyháza
nemzetisport.hu
Valós, érdemi megoldást a hús- és húskészítmények fogyasztói áfájának érdemi csökkentése jelentene, mind a fogyasztók, mind a sertéstartók számára. A többi csak porhintés. - gondolattal zárja közleményét a sertés és félsertés áfájának csökkentéséről szóló elemzésében a főként a nagyobb hazai agrárgazdaságok érdekeit képviselő MOSZ.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint nem jelent megoldást a feketegazdaság elleni harcban az élő- és félsertések 5 százalékos áfa-szintjének bevezetése. Azaz a húsfeldolgozók és vágóhidak számára igen, de ezt a terhet a sertéstartók fizetik meg. Ők ugyanis 5 százalékos áfa mellett értékesíthetik januártól állataikat, de a számukra legnagyobb költséget jelentő takarmányokat, az állategészségügyi szolgáltatást, gyógyszereket, az áramot, a gázt, a vizet és más szolgáltatást 27 százalékos áfával lesznek kénytelenek továbbra is vásárolni a kormány tervei szerint. A termelők tehát több áfát fizetnek be, mint eddig, de azt vissza is igényelhetik. Csakhogy míg nekik a számla kiállítását követő hónapban kell a 27 százaléknyi áfát befizetni – ha beérkezett az állatok vételára, ha nem -, addig az adóhatóság eleve 75 nappal később utalja azt vissza, ha nem rendel el éppen valamiféle ellenőrzést az ügyekben. Az állattartók többsége több hónapig lesz kénytelen e forrás nélkül gazdálkodni, melyet vélhetően csak hitelből – ha kapnak egyáltalán – tudnak finanszírozni. Ebből fakadóan az eddig jellemzően áfa befizetői pozícióban lévő sertéstartók ez után áfa visszaigénylői pozícióba kerülnek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy átmenetileg ők finanszírozzák az élelmiszeripart, illetve az államot.
A MOSZ az áfa-csökkentést a tervezett formájában nem tartja hatékony megoldásnak, mivel nem elégséges a feketekereskedelem visszaszorításához, nem élénkíti a keresletet és a termelők terheit is növeli. Ahhoz, hogy a sertéstartók helyzete az intézkedés következtében csak kisebb mértékben romoljon, arra van szükség, hogy a sertéshez hasonlóan 5%-os áfa kulcs alá tartozzanak a keveréktakarmányok, a fehérjék (pl. szójadara) és az állatgyógyászati készítmények is. Ez az intézkedés nem csak a sertéstartóknak, hanem az egyéb állattenyésztési ágazatoknak is segítséget jelentene.
A MOSZ ebben a helyzetben kezdeményezi a likviditási helyzet romlásának enyhítése érdekében, hogy a sertéstartók automatikusan élhessenek az úgynevezett gyakorított áfa visszaigénylés lehetőségével, azaz dekádonként igényelhessék vissza az áfa-t, ami valamelyest tompítaná a fellépő finanszírozási nehézségeket.
A MOSZ egyetért azokkal a szakmai szervezetekkel, akik a kormányzati intézkedést elégtelen lépésnek tartják, és újra felhívja a figyelmet, hogy valós, érdemi megoldást a hús- és húskészítmények fogyasztói áfájának az érdemi csökkentése jelentene, mind a fogyasztók, mind a sertéstartók számára. A többi csak porhintés.
nemzetisport.hu
mindmegette.hu
life.hu
vg.hu
teol.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
origo.hu
origo.hu
mindmegette.hu
origo.hu