Baj van, ha ők kénytelenek szólni! Ráfizet, aki korszerűsített

Az épületbe lépve puritán előtér fogad. Egyetlen csodálatos dísze az üvegvitrinbe zárt óriási madár: a legnagyobb, repülni képes európai szárnyas, azaz a túzok. Abból is egy kakas, melyet fotós kollégánkkal csodálunk elölről-hátulról. Aztán a falon lógó megfakult oklevelek sorát nézzük, melyek bizonyítják, hogy az elmúlt fél évszázad szinte minden esztendejében is élenjáró üzem volt a Lajta-hansági Állami Gazdaság. Utódjának, a mai Lajta-Hanság Zrt.- nek a vendégei vagyunk, s első mondataink Preiner József vezérigazgatóval a túzokról szólnak. Az elmúlt húsz évről, hiszen – miután csak 30 egyede maradt fent a magyar természetvédelem címermadarának a Kisalföldön – ennyi idő gondos munkája kellett ahhoz, hogy mára már 300 példánya éljen e tájon. Hogy meddig, az csak attól függ, hogy a cégnek lesz-e miből áldozni a védelmére. Ugyanis az utóbbi tíz évben a környezettudatos gazdálkodás miatti bevételelmaradás kompenzálására kapott támogatás megszűnik, és várhatóan csak 2018-ban lesz megint guruló forint belőle, annak ellenére, hogy a kormány már 2016-ra ígéri. Két év múlva indul az új program, de a támogatási igényeket várhatóan csak 2017-ben lehet leadni, és a tapasztalatok szerint ezután még egy évet kell várni a kifizetésekig. Ha tehát a kieső időszakban nem tudják saját zsebből fedezni a pluszköltségeket, az elmúlt évtized környezettudatos gazdálkodásával elért eredmények veszélybe kerülhetnek – nem csak itt, országszerte.

Persze van más baj is az átalakítás alatt álló, szinte minden elemében bizonytalan magyar és uniós támogatási rendszerrel. Például a kiszámíthatatlansága: október közepe előtt sem tudni biztosat, csak azt, hogy jövőre az 1200 hektár feletti területekre már nem igényelhető a legnagyobb segítséget jelentő területalapú támogatás. Bár az agrárkormányzat közlemények és nyilatkozatok szintjén már beszámolt arról, hogy az így elvett pénzekből miként juttatnának vissza a gazdálkodóknak, s milyen új forrásokat kívánnának bevonni, ám a részletekről még egy jogszabály sem jelent meg, tehát semmi nem tekinthető biztosnak.

– Mi mégis annak vettük és feltételezve, hogy minden úgy történik, ahogyan ígérik, számoltunk, majd ezt követően szólaltunk meg. Ha már kénytelenek vagyunk szólni mi is, akkor tényleg baj van! – állítja másik vendéglátónk és beszélgetőtársunk Purgai Ferenc, aki annak a Mezort Zrt.-nek a vezérigazgatója, amely a három korábbi állami gazdaságból – Sárvár, Szombathely, Mosonmagyaróvár – alakult agrárnagyüzem munkáját fogja össze (a Mezort Zrt. Nyerges Zsolt és Simicska Lajos cégbirodalmának része – A szerk.). A kormány olyan időszakban alakítja át radikálisan az agrártámogatásokat, amikor egyszerre legalább három, önmagában is veszélyes piaci folyamat zajlik. Az orosz embargó miatt az unió területén már 4 milliárd liter tejfelesleg alakult ki, így zuhan a tej ára, hasonló okok miatt a sertésé is esik. Nem mellékesen jövőre már mindenki szabadon termelhet tejet a közösség országaiban a kvótarendszer megszűnése miatt, vagyis a túltermelési válság csak fokozódik. A lengyelek már 29 eurócentért, vagyis nagyjából 90 forintért ideszállítják a tej literjét. A mi áraink még 95-96 forintnál járnak, ami az átlagos önköltségi szintnek felel meg. Ráadásul a két évvel ezelőttihez képest szinte megfeleződött a fő növényi termékek piaci ára, így jelentősen csökken az idei bevétel. Ebben a szituációban csak a mi három nagy gazdaságunk, amelyek összesen 18,6 ezer hektáron gazdálkodnak, egymilliárdos bevételcsökkenéssel kalkulálnak 2015-ben, még akkor is, ha a kormány által beígért minden támogatást megkapnak. Ez már társaságaink eredményességét veszélyezteti. A három cég még soha nem volt veszteséges! – szögezi le a szakember. – Az a helyzet, hogy a magyar mezőgazdaság termelésének jelentős részét adó 525 nagyobb agrárgazdaság akár vis maiort is jelenthetne, ugyanis az agrár-környezetgazdálkodási támogatás kiesése és a területalapú támogatások kompenzáció nélküli megvonásáról szóló kormánydöntés olyan váratlan volt, mint derült égből a villámcsapás. Az elvont támogatásokat részben ellensúlyozni lehetett volna a cégek által kifizetett munkabér és a hozzá kapcsolódó kiadások figyelembevételével, az úgynevezett bérkompenzációval. Nálunk a három cégnél tíz éve változatlanul 600 főnyi, csakis legálisan foglalkoztatott munkatársunk után annyi kompenzáció járt volna, hogy nem csökkenne a támogatás. A kormány azonban nem támogatta a bérkompenzációt alkalmazó változatot, annak ellenére, hogy fontos célként jelölte meg a munkahelyteremtést és -megtartást. Az elutasítás indoka: a megoldás csalásra adna lehetőséget, boldog-boldogtalant foglalkoztatottként jelentettek volna be a gazdálkodók. – Állítjuk – mondja Preiner József –, hogy ez még hasznára is lehetne az ágazatnak: fehéredett volna a mezőgazdaság, ahol köztudottan sok a feketemunkás. Külföldi versenytársaink másként gondolkodnak: a németek jövőre mindent odaadnak a gazdáknak, amit csak tudnak, egy hektár után már 270–310 euró támogatást kapnak. Mi 1200 hektárig 144 eurót vehetünk fel, ehhez jöhet még 81,3 euró, ha a zöldítésnek megfelelünk. Az 1200 hektár feletti részre csak 81,3 euróval számolhatunk. Vagyis a németek legalább harmadával több pénzhez jutnak, míg az 1200 hektár felettinek számító magyar területek támogatottsági szintjéhez képest pedig akár négyszeres is az előnyük – hallhattuk a figyelmeztetést már az új fejőházban sétálva. Itt patyolat minden, a tehenek várnak a sorukra, majd maguktól állnak a fejőállásba, hogy egy kört megtéve már lefejve mehessenek vissza a komfortos istállóba.

– Hét év alatt 12,6 milliárd forintnyi beruházást valósítottunk meg saját forrásból, hitelből, támogatásból. A három cégnél felújítottuk a tehenészeteket, öt új körkarusszelles fejőházat alakítottunk ki, így már háromszor fejhetünk naponta, s legalább tizedével nőtt a tejtermelésünk, ami éves átlagban megközelíti a tehenenkénti tízezer litert. Világszínvonalú minden, ahogy a genetika, a takarmányozás is az. Ha mi így nem lehetünk nyereségesek, akkor ki lehet az országban? – teszi fel a kérdést Purgai vezérigazgató. – Persze áltathatnánk magunkat, ha megfeledkeznénk a beruházások utáni amortizációról, de így csak önmagunkat csapnánk be. Évi 42 millió litert fejünk. Nálunk az amortizáció egy liter árában 11–16 forint. Aki nem számol ezzel, azt látja, hogy egy liter tejet már 80 forintból is képes előállítani. Ez hamis kép. Ahogy az is, amikor állítják, hogy a nyugati családi gazdaság képes megélni néhány tucat legeltetett tehénből. A miénkhez hasonló modern fejőállásokkal dolgozik például sok német tehenész, holott nem ezer, hanem csak 250 tehenet tart. Miért? Mert megteheti, s mert fontos, hogy ne napi nyolc órát töltsön fejéssel, hanem csak négyet! De sok olyan családi gazdaságot is láttunk, ahol már 500–800 tehenet fejnek. Vagyis a kisebb üzemek is egyre inkább nagyüzemi, profi módszerekkel, berendezésekkel működnek, és a méretük is folyamatosan nő. A cél a hatékonyság, mert a verseny öldöklő és még öldöklőbb lesz – erre kellene felkészíteni a magyar termelőket, megadva nekik minden segítséget a talpon maradásra, a versenyhátrányuk leküzdésére.

De a következő évek vélhetően nem erről szólnak, sőt a szakemberek szerint zöldmezős beruházásba fogni ma az állattenyésztésben szinte tilos, hiszen biztosan nem térül meg.

A meglévő létesítményeket korszerűsíteni kellett, most pedig éppen azok kerülhetnek veszélybe, akik ezt megtették az utóbbi években. A támogatások megvonása azt jelenti, vége annak, hogy a növénytermesztésre kapott pénzből az állattenyésztés rentabilitását lehetett javítani.

Csapdába kerültek a nagyobb üzemek: vagy betartják a támogatási szerződéseiket, tovább tartják az állományukat, tovább foglalkoztatnak annyi embert, mint korábban, és biztosan veszteségesek lesznek – vagy visszafizetik büntetőkamatostól a támogatásokat, s akkor emiatt mehetnek akár csődbe is.