Nagybirtok-kisgazdaság-birtokméret

Egyre gyűlnek a sötét felhők

A tartósan alacsony gabonaárak mellett a termelők értékesítési hajlandósága is egyre visszafogottabb, így folyamatosan nő a tárolási idő és a készletnagyság. Mindez komoly kihívást jelent a gazdák számára, amire a megfelelő fajtaválasztással és tárolási t

O. Horváth György| 2017.10.10.

A szakadék szélére sodorták, majd eljött a tavasz Mezőhegyesen

Csaknem 15 milliárd forint közpénzt fordít a kormány a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság fejlesztésére – azok után, hogy a korábbi földbérleti, majd földeladási pályázatokkal a megszűnés szélére sodorta az agrárgazdaságot, és csaknem megfoszt

Tanács István| 2017.03.12.

Az agrárbérek harmada nőhet jövőre

Miközben három év alatt a mezőgazdaságban a cégek 22 ezer fővel foglalkoztattak többet, addig az egyéni gazdaságoknál ez a szám 8 ezerrel kevesebbet. A hagyományosan alacsony fizetések jövőre itt is nőhetnek: a megkérdezettek 31 százaléka tervez bérnövelé

O. Horváth György| 2016.12.01.

Így működik a kormány agrárprogramja

A gazdálkodók háromnegyedének nincs agrárvégzettsége, azaz továbbra is kizárólag a gyakorlati tapasztalatára támaszkodik. 16 százalékkal csökkent az egyéni gazdaságok száma, növekedett a gazdasági szervezeteké. Ugyanakkor a kormányprogram működik: egyre c

O. Horváth György| 2016.11.23.

Ez határozza meg az ország egyötödének jövőjét!

A Magyar Közlönyben megjelent hosszú távú koncepció megszabja az ország területének egy ötödével való gazdálkodás irányait 2030-ig, és választ keres az erdőkkel kapcsolatos kihívásokra.

O. Horváth György| 2016.10.18.

Rossz év volt, de felértékeltük jóra

Sem kiugró teljesítmény, egy esetet kivéve sem nagy válság nem jellemezte a mezőgazdaságot és élelmiszeripart 2015-ben. Így az ágazatok pénzügyi teljesítménye is közepesnek lenne mondható, ha nem vinne ki az ágazatból százmilliárdokat az aszály, illetve a

O. Horváth György| 2015.12.30.

Nem titkolózhatnak tovább az agrártárcák!

Az uniós tagállamok agrártárcáinak mostantól kötelezően közzé kell tenniük az agrártámogatások kedvezményezettjeinek nevét, a támogatás összegét, annak leírását és az intézkedés jellegét is. Egyedül az évi 1250 eurós támogatásban részesülő kistermelők men

O. Horváth György| 2015.06.02.

Baj van, ha ők kénytelenek szólni! Ráfizet, aki korszerűsített

HA MÁR A NAGYÜZEMEK KÉNYTELENEK szólni, tényleg baj van. Ha nem tudnak nyereséget elérni, akkor ki fog ebben az országban? – többek között ezeket a mondatokat hallottuk Mosonmagyaróváron a legmodernebb hazai agrárvállalkozásokat irányító vezetőktől. Vajon

O. Horváth György| 2014.10.24.