
Nevetségessé tette magát Hamilton csapata, és ezt nem mossa le magáról
gphirek.origo.hu

Újabb komoly kártevővel kénytelenek szembenézni a magyar és a baranyai szőlőtermelők. Megtelepedett az országban az amerikai lepkekabóca, s ezt komolyan kell venni.
Bock József, a villányi borvidék elnöke a baon.hu-nak nyilatkozva elmondta, hogy a lepkekabócák jellemzően a szőlőfürt tengelyét szívogatják és viaszszállal hálózzák be a növényt. Feltétlenül védekezni kell ellenük felszívódó rovarölő szerrel, mert tönkreteszik az ültetvényt. A veszély komolyságára jellemző, hogy a kártevő elszaporodása egy-egy növényen végső esetben az egyed végét jelenti, ugyanis a védekezés egyik leghatékonyabb módja a beteg növények elkülönítése, megsemmisítése.
Az amerikai lepkekabócát hazánkban először Budapesten figyelték meg 2004-ben, azóta jelentős terjedését és elszaporodását tapasztalták. Július közepétől jelennek meg a felnőtt egyedek, a növények hajtásain táplálkoznak, és zavarásra pattanva menekülnek. Magyarországon eddig közel 100 növényfajon, köztük lágy- és fásszárú fajokon figyelték meg. A közterületre gyakran ültetett növényfajok közül az ostorfán, vadgesztenyén, juharon, hárson, kőrisen, akácon, platánon, eperfán gyakori. Házi- kertekben szőlőn, őszibarackon, birsen is károsít. Előfordulásukra leggyakrabban a növények hajtásán, a levelek fonákján található fehér viaszváladék hívja fel a figyelmet. Az országban idén sajnálatos módon több hagyományos szőlőtermőterületen is felütötte a fejét a kártékony rovar.
gphirek.origo.hu
ripost.hu
life.hu
mandiner.hu
heol.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
metropol.hu
origo.hu
mandiner.hu
origo.hu