Férges fűbe harapnak?

Az idei enyhe tél és a rendkívül esős február miatt kora tavasszal vidékenként eltérően alakult a vegetáció állapota, sokáig találhattunk belvízzel borított területeket. Ilyen körülmények között még fontosabb a parazitózisok – májmételykór, galandférgesség, gyomor- és bélférgesség, tüdőférgesség, kergekór, rühösség – elleni védekezés.

Különösen megnövekszik azoknak a kórokozóknak a szerepe, melyek fejlődéséhez a legelők vizes területein élő köztigazdára van szükség.

Ilyen a törpe iszapcsiga, a májmétely köztigazdája. Az idei enyhe télen sem a csigák, sem a belőlük kiszabaduló fertőzőképes lárvák nem pusztultak el, a legelő állatokra várnak. Fontos tehát a vízállásos területek felderítése, megszüntetése, a csigák gyérítése.

A legelő felszíni vizeinek pH-ja enyhén lúgos, ami a legtöbb bélbaktérium életben maradásának kedvez. A parazitás és a baktériumos fertőzöttség szempontjából is főként azok a legelőterületek veszélyesebbek, amelyeket az állatok naponta többször is felkeresnek vagy ott hosszabb időt töltenek (itató- és delelőhelyek). A belvizek miatti kései kihajtás azt eredményezheti, hogy a vízzel nem borított területeken megnő a fű. Ismeretes, hogy a legeltetés kezdetének az a jó időpontja, amikor a talaj már kellően száraz és a fű a juhoknak legalább 10-15, a szarvasmarháknak pedig 25 centi magas. A szarvasmarha a növények felső harmadát legeli le, nyelvével mintegy „körülkanyarítja” azt, mélyen legelni nem tud.

A juh viszont ajkainak gyors mozdulataival a talajfelszín közelében is lecsípi a füvet. A túlnőtt fűszálak közötti relatív páratartalom mindig nagyon magas (95% körüli), ami kedvez a parazitalárvák fejlődésének. A különböző kórokozók fertőzőképes lárvái éppen ilyen helyeken, a hosszú, nedves füvön érzik jól magukat (pl. tüdő-, gyomor- és bélférgesség).

A víz alatti területeken különféle rágcsáló- és más tetemek lehetnek. A szerves anyagokban gazdag pangó vizekben lúgos rothadási folyamatok zajlanak, melyek kedveznek a különböző baktériumok szaporodásának, hosszabb ideig tartó fertőzőképességének (pl. szalmonellák, Leptospirák, Pseudomonasok, Mycobaktériumok, Brucellák stb.). Különösen veszélyesek a lépfenét okozó baktérium évekig fennmaradó spórái.