Mézinvázió fenyeget

MEGEMLEGETIK a mostani telet a magyar méhészek. S bizony egyáltalán nem dicsérően, hiszen rengeteg méh pusztult el a havas hónapokban. De nem ám a hideg, hanem az atka miatt, ami főleg a gyengébb családokban aratott.

GazdanetBalogh Géza2017. 03. 07. kedd2017. 03. 07.
Mézinvázió fenyeget

Február végét írjuk, de Szatmárban és a Nyírben még tartja magát a tél. Bár a szántóföldeken már ki-kibukkan egy-két fekete rög, de az erdőkben hó borítja az avart.

Az akácosokban is, ahol a méhészek már javában szegelik vagy igazítják a tavalyi táblákat, melyekkel jelzik, hogy a terület foglalt. A vajai Takács Józsefnek nincs szüksége erre. Van tizenöt hektár saját erdeje, s a barátok is a szokásjog alapján örömmel veszik, hogy náluk legeltet. Most is egy ilyen akácosban törjük az utat a híres vajai tó közelében. A kocsit a dűlőúton hagyjuk, árok tátong előttünk. Takács József ásta, mert elege lett abból, hogy a környékbeliek közül páran rendszeresen ide hordták a szemetet. Azóta tiszta a környék.

A hóban vadnyomok. Az egyik csapa közvetlenül a kaptárok előtt kanyarog, amúgy semmi más nyom – tavaszt váró csend ül a tájon.

Ám ha megkocogtatjuk a kaptárok oldalát, halk zúgást hallunk.

Bent, ha alapjáratban is, de zajlik az élet. Viszont nem tanácsos sokáig zavarni a méheket, mert annak kárát látná a család. Vendéglátónk háromszázhúsz kaptár gazdája, ám nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy rabja, mert az unokákon és a méheken kívül semmi másra nincs ideje. Még télen is sok a tennivaló, de azért néha szakít egy kis időt, hogy megnézze a kinti társakat.

– Hallom sok helyen, hogy az idei rendkívül szigorú tél nagy károkat okoz a méhcsaládoknak, de a tapasztalataim mást sugallnak – áll meg a délre néző és fekete fóliával letakart kaptárok közelében a majd’ négy évtizedes méhészmúltra visszatekintő kísérőnk. – A hideg talán még jót is tesz a családoknak, de azért nyugtalanságra sokaknak lehet okuk. Az ősszel ugyanis több méhészetben lehetett atkával komolyan fertőzött családokat találni. Kérdés, ezt hogyan viselték a téli hónapokban, ám erről csak akkor győződhet meg a méhész, ha enyhül az idő, s be lehet nézni a kaptárokba.

Az utóbbi időkben örvendetesen nő a hazai méhészek száma, azonban nem mindenki vállalja közülük az avval járó sok-sok munkát. Vagy idő nincs rá, vagy a szaktudás kevés, mindenesetre a kezdő méhész is tisztában van vele, hogy ezek az egymásfél milliméteres élősködők akár egész családokat is képesek kiirtani.

Pedig van ellenük gyógyír, csak idejében, telelés előtt be kell vetni.

A szakirodalom manapság nemcsak a méhvédelemről, hanem a mézinvázióról is szól: nem csak a kínai „műmézek” veszélyeztetik a hazai méhészek piaci pozícióit. Más országok, így Bulgária, Románia is egyre jobb minőségű mézzel rukkolnak ki, csak jóval olcsóbban, mint a magyarok – legalábbis a mézfelvásárlók szerint, akik most azzal riogatják a hazai méhészeket: ha az idén nem engednek az árból, a nyakukon marad majd a méz.

Takács Józsefnek aligha kell ettől tartania. Egyrészt az ő felvásárlói korrektek, másrészt pedig portékája kiváló minőségű. Úgyhogy bizakodva, de nem elbizakodva várja az évet: például az időjárás nagyon meg tudja keseríteni a méhészek életét, a klímaváltozást ők is megérzik. Takács József ezért is szervezte úgy a gazdaságot, hogy a méhek másik része Beregben legel, ahol a száraz nyírségi dombokhoz képest gazdagabb a rétek növényvilága.

Ezek is érdekelhetnek