Dajkaságom története - A Szabad Föld Kertjében kecskénk egyszerre két gödölyét nevel

Szinte két évig nap mint nap etettem, itattam őkelmét. Megnőtt szépen, kecskét tartó szomszédok piszkáltak is, hogy miért nem ugrattam már be az első évben, de úgy voltam vele, hogy kicsi még, inkább érje el az ideális méretét, aztán majd meglátjuk. Nos, jelentem, nekem lett igazam, bár még két hónapja sem voltam benne biztos. Kecském történetét még tavaly decemberben azzal hagytam abba, hogy nem tudtam, sikerült-e a fedeztetés. Mert az első nem, ugyanis december elején ismét ivarzás jeleit mutatta. Ekkor több napig vendégeskedett nála egy bak.

S most már elmondhatom, nem eredménytelenül.

Már április közepén azt hittem, elleni fog, ugyanis előbb kézi-, aztán focilabdányi tőgyet növesztett őnagysága. Aztán még várni kellett rá három-négy hetet – innen tudom, hogy a decemberi fedezés volt eredményes –, amire az utódok is megszülettek. Igen, egyből kettő, ami kecskés szomszédaim, az ellésnél és az első fejésnél segítő Tóni bátyám és Margit néni szerint is ritka dolog (a szakirodalom szerint erre 10-15 százalék az esély előhasi, azaz első elléskor). Szerintem pedig nem véletlen: nem első, hanem második éves anyakecskét ugrattunk be, míg a többség már akkor megteszi ezt, amikor a növendék eléri felnőttkori súlyának 50-60 százalékát. Végeredményben a mi kecskénk behozta a lemaradást, most egyszerre két gödölyét nevel. (A magyar köznyelv helytelenül őket is gidának nevezi, holott az a fiatal, hím ivarú kecskék elnevezése.)

Hogy mi lesz a sorsuk – megesszük-e őket –, még nem tudom, már csak azért sem, mert egyre jobban hozzám kötődnek. Az első négy nap ugyanis naponta többször kellett cumival táplálni őket, mivel gyengék voltak még a megfelelő tejmennyiség kiszopásához.
(Nem tudom leírni azt az aggodalmat és dühöt, ami rám tört, amikor is felismertem, hogy nem szopnak eleget, az anyának meg úgy feszül a tőgye, mint egy labda!)

Így aztán fejni kellett kecskénket, nejem és magam is most tanuljuk...

Az első két-három napon az anyatejfogyasztás életbevágó minden  újszülött emlős számára: ekkor  termelődik az úgynevezett föcstej vagy kolosztrum, mely tele van immunanyaggal, nagy molekulás zsírokkal, fehérjékkel, szóval minden jóval, ami kell a gödölyéknek.

Ezért kellett eleinte fejni és cumival beléjük könyörögni a lehető legtöbb tejet. Ugyanis a fiatal állatok emésztőrendszere is csak ekkor képes befogadni e fontos táp- és immunanyagokat: a születés utáni 5-6. napon a bélfal már nem engedi át ezek többségét, ráadásul beindul az emésztőenzimek termelődése is, azok pedig elbontják alkotóikra az értékes fehérjéket, zsírokat, egyebeket. Szóval az első napok meghatározóak, de talán túl vagyunk a nehezén. Kecskéink már négynaposak, midőn e sorokat írom, s már úgy tűnik, maguktól is képesek annyit szopni, amennyi elég nekik, és persze az anyjuknak is.

Mert egy másik szempont is a fejésre késztetett: nem akartam, hogy az anya tőgygyulladást kapjon, belázasodjon, netán elapasszon. Ezért minden reggel és este kifejtünk annyi tejet, amennyit csak bírtunk, s minél többet megitattunk a kölykökkel. (A maradékot lefagyasztottuk, aranytartaléknak jó lesz.) Egyébként anyánk elég jó tejelőnek bizonyul – ismét igazolva látom, hogy érdemes volt nem első életévében fedeztetni –, naponta több mint egy litert ad, s még bőven marad a tőgyében is.

Az ötödik naptól már nem fejtem, a gödölyékre hagytam a munkát, remélem,  beválik a számításom. Persze később, majd három hónap múlva derül ki, amikor a gödölyéket leválasztom őkelmétől, hogy igazából mennyi tejet termel a családi konyhára, mert gomolyát mindenképpen akarok készíteni a nyár és az ősz folyamán, ezért tartottam, neveltem eddig.

Nos, az öröm – amelyet tetézett, hogy a születésnapomon születtek a kicsik –, majd az aggodalom váltogatja egymást e napokban, ahogy az szinte minden esetben, amikor a Szabad Föld Kertjének állatparkja saját szaporulattal gyarapodik. Ez volt a malacokkal, a kacsákkal, a csirkékkel, a fürjekkel és a nyulakkal.

Ez az az érzés, amiért érdemes csinálni, emiatt soha nem válik rutinná, ettől marad élvezetes a munka. Kár, hogy egyre több vidéki magyar lemond róla, hagyja elveszni a tudást, melyet eleitől örökölt!