Csányi: lesznek jól élők, és van aki csak túlél

- Miként lesz valakiből az ország legnagyobb agrárcégeinek, tej- és húsipari feldolgozóinak, egy nagy borászatnak a feje alig harminc évesen?
- Tudatosan nem készültem az agrár pályára. Az egyetem után 2002-től egy tanácsadó vállalkozásnál dolgoztam három és fél évet. Ott tanultam meg, miként működnek együtt egy nagy cég egyes osztályai, hogy hajtanak végre egy stratégiát. Utána két évet az Egyesült Államokban tanultam, ahol továbbra is a pénzügyi irány állt az érdeklődésem középpontjában. Azaz az agrárszakmát iskolában nem tanultam. Így amerikai tanulmányom után, pénzügyi szemmel láttam a cégcsoportot és döntöttem úgy, hogy megpróbálom kiaknázni a csoportban rejlő tartalékokat. Mit láttam? Hiányzott az összefogott menedzselés, a cégek közötti együttműködés, az összehangolt költséggazdálkodás sem volt jellemző. Az agrárvállalkozások, a húsipari, tejipari, borászati vállalkozásaink közötti beruházási együttműködések is hiányosak voltak, így az ezekből eredeztethető előnyöket sem használhattuk ki. Ekkor úgy határoztunk, hogy feladatom ezeknek az ügyeknek a helyretétele lesz. Vagyis az, hogy egyes ágazatokban stratégiát alakítsunk ki, és a beruházásokkal a lehető legnagyobb előnyöket érjük el költség és bevétel oldalon. Akkor úgy gondoltam, hogy ehhez 4-5 év kell, s közben esetleg, lassan az agrárszakmába is beletanulok.

- Ez az idő eltelt, hiszen 2009-ben került a Bonafarmhoz.
- Közben átalakult a vállalkozás, a csoport ténylegesen megszerveződött, eközben kapta a Bonafarm nevet is. Egy stratégia mentén, a vezérigazgatókkal közösen irányítunk, van egy csoportszintű távlati tervünk, amiben mindenki tudja a saját maga feladatát. Közben az irányítást is vállaltam, s időközben megtetszett annyira az ágazat, hogy úgy döntöttem, ezzel szívesen foglalkozom hosszabb távon is. Már csak azért is, mert a munka kihívásokkal teli. Azt tapasztalom, hogy nagyjából miden tízszer annyi időbe, energiába telik megcsinálni, mint amit előtte gondoltam. Mire egy változtatási szándék átmegy a szervezeten, meggyökerezik a kultúrában, kialakul egy tudásszint, mire megépítesz egy beruházást, az mind lassabb folyamat, mint előre várható. Ez a munka és annak jellege vezetett oda, hogy nem is annyira a jelene, hanem a várható jövője fogott meg az élelmiszeriparnak és a mezőgazdaságnak. Az a vízió, hogy a szervezettség növelésével és a termelés modernizálásával hová is lehet majd eljutni. Mi, az integráció folyamatos bővítésével, ebben szeretnénk példát mutatni.

- Régen talán Bábolna tudott álmodni és lépni is ekkorákat, olyan sok termelőre volt képes kihatni, mint most önök.
- Mi sok szempontból semmi újat nem csinálunk Bábolnához képest. Azt, hogy miként kell ésszerűen megszervezni, egymásra építeni ágazatokat – a növénytermesztéstől a takarmányozáson, a genetikán át az állattenyésztésig és az állati termék feldolgozásáig – azt a régiek is tudták. Újdonság egyrészt a piacszerzésben van, a mai nem könnyű szabadkereskedelemi világban. Másrészt az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági előírások is nagyobbak, nem beszélve a kiskereskedelem által diktált és meghatározott minőségi előírásoknak való megfelelésről. Az egyik legnagyobb kihívás, hogy a késztermék eladási lehetőségeit megszabó feltételeket hogyan fordítsuk le partnereink és ágazataink számára és hogyan határozzuk meg, hogy az egyes szinteken melyek azok a közbülső minőségi, költséggel kapcsolatos elemek, melyeket teljesíteniük kell. Ez rendszerszintű tervezést igényel, melynek végrehajtása sem egyszerű.
 

- Miként lehet ezt a bonyolult, egymásra épülő integrációt rentábilisan és rugalmasan működtetni? Sok a szereplő, sok a termék, összetett a felvevőpiac.
- A piacon teljes termékpályák versenyeznek. Nekünk egy kiló tej, vagy húskészítmény összes önköltsége számít e versenyben. Mi a termékpálya legnagyobb részét felügyeljük, látjuk, hogy melyik ágazat mennyivel járul hozzá a végtermék költségéhez. Abba bele sem merek gondolni, hogy mi lenne velünk, ha például csak sertést tenyésztenénk. Ez óriási kitettséget jelent a termelőnek az árak ingadozása miatt. Óriási kockázat ez akkor is, ha egyébként a termelő nagyon jól csinálja a dolgát. A siker lehetősége az integrációban rejlik. A termékpálya csúcsán lévő feldolgozó látja a piacot, tudja, milyen termékre van szükség, milyen áron, milyen minőségben. Ez határozza meg, hogy milyen növényből készült takarmány kell, milyen genetikájú állatokat kell termelésbe állítani ahhoz, hogy a piacra végül eladható tej- és hústermék kerülhessen.

- Nagyban már nem éri meg kockáztatni? Hol van az a limit, amikor már nem éri meg a feketepiac része lenni?
- Amíg a hatósági ellenőrzés nem hatékony, a feketézésből is meg lehet élni. De azt is látom, hogy szervezettséggel, tanulással, fejlesztésekkel, bekapcsolódva egy szervezett termékpályába, egy integrációba, ami stabilitást ad, lehet annyi pénzt keresni, mely megélhetést biztosít és alternatíva a feketézéssel szemben. Az igazi kérdés az, hogy a kettő közül melyikben van jövő. Jövője pedig annak van, aki akkor is túlél, amikor a hatóságok kiszűrik a csalókat. Ami az állami teendőket illeti, sajnos van még feladatuk az adózási átláthatóságot illetően. Említhetném példaként az őstermelőket: nekik olyan új adózási rendet kellene kialakítani, hogy miközben nem nőnek terheik, átlátható, azaz támogatható és finanszírozható módon könyvelnek. Vagy említhetném az áfacsökkentést is. A gyorsan forgó árucikkeknél, ahol a hatékony ellenőrzés nehézkes, ott javasolt folytatni a mérséklést, és persze az adókat is hatékonyan kell beszedni. Máskülönben nagyon nehéz marad a legálisan működő cégek élete.

- Említette a folyamatos fejlesztést. Most beruházási bumm van, viszont 2020 után változhat a helyzet. Csökkenhet a támogatási szint, vele csökken a hitelezés fedezete is. Mi lesz, mit vár?
- A nagy gazdaságok az 1200 hektár feletti területek után már évek óta nem kapják meg nálunk a területalapú támogatás egy részét, így alkalmazkodni voltak kénytelenek. Hogy mi lesz 2020 után, meglehetősen bizonytalan, de vélhetően valamelyest (biztos hogy nem jelentősen) csökkenhet a támogatás mértéke. Az is valószínű, hogy egyre inkább a környezeti állapot javításáért – zöldítés, környezetvédelem, állatjólét stb. - fogja Brüsszel adni a pénzeket és nem egyszerű jövedelempótlásként vagy termeléshez kötött támogatásként. Ez sajnos minket rosszul érint, mert 10-15 évnyi lemaradásunkat nem zöldítésre és állatjólétre adott pénzekből, hanem kimondottan fejlesztési beruházásokra szánt keretekből tudnánk a leggyorsabban csökkenteni, mivel alapvetően a versenyképességünk növelése a fontos. Valószínűleg 2020 után ez kissé nehezebb lesz, de ugyanakkor reménykedhetünk benne, hogy a magyar kormány - a lehetőségek korlátai között - nemzeti forrással kiegészíti majd az EU-s támogatást.

- A fejlesztés, a versenyképesség egyben azt is jelenti, hogy kevesebb ember kell az ágazatba, mert fejlett technológiát alkalmazunk? Most munkaerőhiányról beszélnek sokan.
- Nem hiszek a munkaerőhiányban. A bérek alacsonyak, s amint emeljük, egyből lesz, van elég munkáskéz. És miközben a béremelés a legjobb dolog, ami történhet az általános jólét emelése szempontjából, a gazdaságok vezetőinek közben nagy fejfájást okoz a plusz bérköltségnek a kigazdálkodása. Ennek jó részét, csak a versenyképesség növelésével, beruházásokkal lehet kitermelni. Egy új baromfi-, vagy sertéstelepen egy kiló állati termék előállításához fele annyi bérre van szükség, mint egy régiben. Ezért a bérnövekedés a régi telepeket duplán sújtja majd, ami még több helyen kikényszeríti a beruházásokat. És a végén hol lehet jobb fizetést adni és a kibocsátást tovább növelni? Természetesen a modern, költséghatékony telepeken.

- Nem fél az oroszoktól, netán az ukránoktól? Lassan két évtizede szisztematikusan fejlesztik mezőgazdaságukat, élelmiszeriparukat. Mit tud tenni az ország legnagyobb agrárvállalkozása, mely keleti méretekhez képest azonban kicsi.
- A keleti szomszédok nagyot fejlődtek. Hatalmas beruházákat hajtanak végre, nyugati technológiával. Például sertésben már csaknem teljesen önellátóak lettek az oroszok. Gabonából rengeteget termelnek elég olcsón, Ukrajnával együtt. Kimagasló veszélyt én mégsem látok, a feladat ugyanaz, mint a béremelkedés kapcsán: meg kell tanulni versenyképesen termelni.

- Ma a gabonatermesztőink fele veszteséges lenne, ha nem lenne uniós támogatás.
- Rengeteg veszélyt emlegethetünk, a béremelést, az EU-s támogatásokat, a keleti hatékonyság növelést és ezek még csak azok, amikről itt ma szó esik. Nem lehet egyenként meghatározni, hogy a magyar termelők hogyan fogják venni az akadályokat. De nézze, a világ hosszú távon egyre több élelmiszert igényel. Egyik oldalról attól félünk, hogy a Föld egy része éhezni fog. Másrészt pedig a keleti veszélyt emlegetjük, mondván az oroszok, ukránok letarolják a piacot előlünk. Szerintem a dolgok ki fognak egyenlítődni. S azok az országok, amelyek hatékonyak, transzparensen, alacsony költséggel, modern technológiával dolgoznak, kutatnak és fejlesztenek, azok fogják kielégíteni a világ növekvő élelmiszerigényét. Azaz nekik nincs mitől félniük. Akik gyengébbek, azok folyamatosan küzdeni fognak a megélhetésért. Vagyis ilyen szinten duálissá válik a piac, ahogy ma is az: lesznek, akik sokat keresnek és jól élnek, s lesznek akik csak túlélnek.

- Édesapja Csányi Sándor bankvezér, a leggazdagabb magyar. Sokan gondolják, hogy ilyen háttérrel a családnak, a vállalkozásainak nem kell sok mindentől tartaniuk. Fiatal vezetőként mennyire támaszkodik erre a háttérre, s egyben mennyire nehéz e helyzetben dolgoznia?
- Sok rosszat hallottam már az apa és fia együttműködésről. Eleinte nem tartottam tőle, azután volt időszak, amikor igen, de összességében nagyon jól alakul az együttműködés: ebben talán az is segít, hogy édesapámnak sincs elég ideje mindenre ránézni és talán az is, hogy már a bizalma is alakul felém. Amiben közösen döntünk és átbeszéljük, azokat sem veszem hatáskör szűkítésnek, vagy beavatkozásnak. Ezek eleve nehéz, bonyolult, jövőbe látást, nagy vezetési tapasztalatot igénylő kérdések, amelyekben nem szívesen hoznék egyedül döntést. Csak köszönni tudom, hogy segít.

- Abban is együtt döntöttek, hogy 50 milliárd forintos fejlesztést hajtanak végre? Az egy éve működő mohácsi óriásvágóhíd egy volt ezek közül. Mi van még a terveikben?
- A húságazatban új készítménygyártó üzemet tervezünk, négy nagy kocatelepet építünk, az integrációs kört is bővíteni akarjuk és a mohácsi vágóhíd második műszakának beindítása is cél. A tejnél az egyes telepek egyedi hatékonyságnövelő beruházásait hajtjuk végre, termékinnovációk lesznek és bővítjük a tehénállományt. A baromfi esetében most elemezzük, hogy egyáltalán fejlesszük-e, vagy kivonuljunk a piacról. A villányi borászatnál évi 2,2 millióról hat-hét év alatt 3-3,5 millió palackra akarunk felmenni a termeléssel és új borokkal jelenünk meg. Növelni akarjuk az exportot, beszállunk a pezsgő és fehérbor előállításba is.