Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
NEM SOK EMBER bírná ezt a hajtást, Fekete Zsókának azonban meg se kottyan. Tulajdonképpen egész eddigi élete zakatoló tempóban zajlott.
Ma reggel ötkor kelt, s szaladt a Hajdúböszörmény határában lévő sertéstelepére. Elvégezte az állatorvosi teendőket, majd ment vissza Böszörménybe, egy tárgyalásra. Otthon vetett még egy pillantást az e-mailjeire meg a füstölőben színeződő, érő sonkáira és szalonnáira, aztán rohant megint vissza a mangalicákhoz. Ott már várta e sorok írója, akinek, mielőtt a telepre lépett volna, bele kellett bújnia egy ufószerű kezeslábasba, nehogy a kerítésen belülre hurcoljon valami fertőzést.
Már gyermekkorában sem volt az a babázgató kislány – az utóbbi években pedig még fokozta is a tempót. Ennek a törékeny, mediterrán arcú lánynak a mangalicák körül forog az élete. Harmincévesen elmondhatja, hogy övé az ország egyik legstabilabb törzstenyészete.
A Hortobágy folyó mellett, Hajdúböszörmény és Görbeháza között vagyunk a régi téesztelepen, melynek egyik felét birtokolja a böszörményi lány. Egész családja a mezőgazdaságból él. Édesapja főként takarmánynövényt termeszt, édesanyja írja a pályázatokat, Zsóka pedig mangalicázik. A sertések egy részét levágják, százféle terméket készít és árul a budapesti Lehel piacon. A Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszer-tudományi Karán végzett mérnök hölgy a régi, bevált böszörményi családi receptek szerint készült termékeket kínálja.
Húsz kocával kezdte, ma már 350-400 mangalica gyarapszik. Budapest után visszatért Böszörménybe, ahol édesapja 65 hektáros biogazdaságában várt volna rá fontos szerep, de közbeszólt a véletlen.
Egy ekkora gazdaságban sok olyan melléktermék keletkezik, amit kár lenne a szemétre hajítani. Úgy gondolták, vesznek néhány mangalicát.
Hamarosan kiderült, hogy a kocák közül több is vemhes. Így aztán pár hét után már nem húsz, hanem több mint ötven mangalicájuk lett, ide pedig már egész ember kellett.
– Az egyetem után egy budapesti multinacionális ital-nagykereskedés irodájában dolgoztam, azt az állást adtam fel a mangalicákért – meséli, miközben a kifutók szalmáján heverésző malacokban, hízókban gyönyörködünk.
Patyolattiszta mind. Itt látja csak az ember, micsoda ostobaság azt mondani valakire, hogy „olyan koszos vagy, mint a disznó”.
A disznó ugyanis szereti a rendet.
A malacok oly szépek, lehetetlen megállni, hogy meg ne simogassuk őket, ám ekkor Zsóka erőteljesen ránk szól. Nagyon hamar megértjük, miért: a kocák malacaikat féltve azonnal megindulnak felénk.
Bár már itt a tél, s köd szitál, ám ezzel a szívós mangalicák nem sokat törődnek, a kifutókban múlatják az időt. Csak egy termetes kan meg pár vemhes koca van az ólakban, s egy kiszélesedő helyiségben a sok takarmány. Minden összetevő biotermék, így a malacok is azok. Valamivel drágábbak is a hagyományosan hizlaltaknál, bár még így sem éri meg hízósertésként értékesíteni őket. Ezért Zsókáék főleg malacokat adnak el és húskészítményeket. Elnyerték a Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék Díj címet, de az országos mangalicafesztiválokon is díjakat kapnak.
Két alkalmazottjuk van a telepen és egy segítség a feldolgozásban, a többi tennivalót a család végzi. Hogy mikor jut idő szabadságra? Nos, amikor a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete szakmai utat szervez, legutóbb Albániában járt. Most áprilisban Madridban, a Salon de Gourmets gasztronómiai szakkiállításon képviselte Magyarországot, a nyáron pedig Olaszországban élelmiszerüzemeket keresett fel, mert azt mondja, a tanulásban sosem lehet megállni.
Az amúgy lótenyésztési szakképesítéssel, állatorvosi szaksegéd végzettséggel és élelmiszer-ipari szakfordítói, valamint lovaskultúra-szakoktatói diplomával is rendelkező egykori diák tulajdonképpen azt folytatja, amit kislányként elkezdett, s csak az angliai és budapesti éveiben mellőzött. Nevetve meséli, hogy kilencévesen a nagymamájától húsvétra kapott ajándékba egy nyulat, amit bebúgatott, a kisnyulakat eladta, azok árából vett három ketrecet, kilenc törzskönyvezett anyát meg négy bakot, s volt olyan év, hogy negyven-ötven nyulat is leadott.
A bevételből vett magának biciklit és nyerget, lószerszámot is, mert szabadidejében lovagolni járt. S közben még arra is maradt ideje, hogy zongorázni tanuljon.
– Jaj, azt nagyon nem szerettem! – mondja búcsúzóul, s fordul vissza az ólakhoz, mert valahol felvisít egy malac, neki pedig feltétlenül ismernie kell az okát. Mindent tudni akar tenyészállatdíjas mangalicáiról.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu