Húsvéti nyúltól a mangalicáig

NEM SOK EMBER bírná ezt a hajtást, Fekete Zsókának azonban meg se kottyan. Tulajdonképpen egész eddigi élete zakatoló tempóban zajlott.

GazdanetBalogh Géza2017. 12. 22. péntek2017. 12. 22.
Húsvéti nyúltól a mangalicáig

Ma reggel ötkor kelt, s szaladt a  Hajdúböszörmény határában lévő sertéstelepére. Elvégezte az állatorvosi teendőket, majd ment vissza Böszörménybe, egy tárgyalásra. Otthon vetett még egy pillantást az e-mailjeire meg a füstölőben színeződő, érő sonkáira és szalonnáira, aztán rohant megint vissza a mangalicákhoz. Ott már várta e sorok írója, akinek, mielőtt a telepre lépett volna, bele kellett bújnia egy ufószerű kezeslábasba, nehogy a kerítésen belülre hurcoljon valami fertőzést.

Már gyermekkorában sem volt az a babázgató kislány – az utóbbi években pedig még fokozta is a tempót. Ennek a törékeny, mediterrán arcú lánynak a mangalicák körül forog az élete. Harmincévesen elmondhatja, hogy övé az ország egyik legstabilabb törzstenyészete.

A Hortobágy folyó mellett, Hajdúböszörmény és Görbeháza között vagyunk a régi téesztelepen, melynek egyik felét birtokolja a böszörményi lány. Egész családja a mezőgazdaságból él. Édesapja főként takarmánynövényt termeszt, édesanyja írja a pályázatokat, Zsóka pedig mangalicázik. A sertések egy részét levágják, százféle terméket készít és árul a budapesti Lehel piacon. A Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszer-tudományi Karán végzett mérnök hölgy a régi, bevált böszörményi családi receptek szerint készült termékeket kínálja.

Húsz kocával kezdte, ma már 350-400 mangalica gyarapszik. Budapest után visszatért Böszörménybe, ahol édesapja 65 hektáros biogazdaságában várt volna rá fontos szerep, de közbeszólt a véletlen.

Egy ekkora gazdaságban sok olyan melléktermék keletkezik, amit kár lenne a szemétre hajítani. Úgy gondolták, vesznek néhány mangalicát.

Hamarosan kiderült, hogy a kocák közül több is vemhes. Így aztán pár hét után már nem húsz, hanem több mint ötven mangalicájuk lett, ide pedig már egész ember kellett.

– Az egyetem után egy budapesti multinacionális ital-nagykereskedés irodájában dolgoztam, azt az állást adtam fel a mangalicákért – meséli, miközben a kifutók szalmáján heverésző malacokban, hízókban gyönyörködünk.

Patyolattiszta mind. Itt látja csak az ember, micsoda ostobaság azt mondani valakire, hogy „olyan koszos vagy, mint a disznó”.

A disznó ugyanis szereti a rendet.

A malacok oly szépek, lehetetlen megállni, hogy meg ne simogassuk őket, ám ekkor Zsóka erőteljesen ránk szól. Nagyon hamar megértjük, miért: a kocák malacaikat féltve azonnal megindulnak felénk.

Bár már itt a tél, s köd szitál, ám ezzel a szívós mangalicák nem sokat törődnek, a kifutókban múlatják az időt. Csak egy termetes kan meg pár vemhes koca van az ólakban, s egy kiszélesedő helyiségben a sok takarmány. Minden összetevő biotermék, így a malacok is azok. Valamivel drágábbak is a hagyományosan hizlaltaknál, bár még így sem éri meg hízósertésként értékesíteni őket. Ezért Zsókáék főleg malacokat adnak el és húskészítményeket. Elnyerték a Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék Díj címet, de az országos mangalicafesztiválokon is díjakat kapnak.

Két alkalmazottjuk van a telepen és egy segítség a feldolgozásban, a többi tennivalót a család végzi. Hogy mikor jut idő szabadságra? Nos, amikor a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete szakmai utat szervez, legutóbb Albániában járt. Most áprilisban Madridban, a Salon de Gourmets gasztronómiai szakkiállításon képviselte Magyarországot, a nyáron pedig Olaszországban élelmiszerüzemeket keresett fel, mert azt mondja, a tanulásban sosem lehet megállni.

Az amúgy lótenyésztési szakképesítéssel, állatorvosi szaksegéd végzettséggel és élelmiszer-ipari szakfordítói, valamint lovaskultúra-szakoktatói diplomával is rendelkező egykori diák tulajdonképpen azt folytatja, amit kislányként elkezdett, s csak az angliai és budapesti éveiben mellőzött. Nevetve meséli, hogy kilencévesen a nagymamájától húsvétra kapott ajándékba egy nyulat, amit bebúgatott, a kisnyulakat eladta, azok árából vett három ketrecet, kilenc törzskönyvezett anyát meg négy bakot, s volt olyan év, hogy negyven-ötven nyulat is leadott.

A bevételből vett magának biciklit és nyerget, lószerszámot is, mert szabadidejében lovagolni járt. S közben még arra is maradt ideje, hogy zongorázni tanuljon.

– Jaj, azt nagyon nem szerettem! – mondja búcsúzóul, s fordul vissza az ólakhoz, mert valahol felvisít egy malac, neki pedig feltétlenül ismernie kell az okát. Mindent tudni akar tenyészállatdíjas mangalicáiról. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek