Szerb kezek Mélykúton

Kicsi a világ: egyik békéscsabai riportalanyom fiára ismerek a mélykúti pecsenyekacsa-vágóhíd építkezésén. Ifjabb Zsilák Mihály 28 éves, 22-nek néz ki, s ő vezényli a rendkívül bonyolult épületgépészeti kivitelezést. Büszke is a laikus számára nehezen érthető sokféle rendszerre. Csak ámulunk, mikor mutatja, hogy gőz, hideg víz, meleg víz, lágy víz vezetékei futnak párhuzamosan a hatalmas épületben. A gyárnak saját szennyvíztisztítója lesz. A vágósor már a helyére került, de ma még makulátlan a festés az akasztóvillákon.

A fő tulajdonos Kiss István, a Hunent Zrt. igazgatóságának elnöke azt mondja: menet közben 40%-kal emelkedett a beruházás költsége, mert az utóbbi években gyökeresen megváltozott a munkaerő-piaci helyzet. A  szerződést 2015-ben kötötték meg a magyar állammal, amely szerint a 40 millió eurós költségbe 15 millió euró vissza nem térítendő támogatással beszáll a költségvetés. Ennek fejében vállalták, hogy 350 új dolgozót vesznek föl és 2020–2027 között foglalkoztatják őket. Ezt mindenképpen be kell tartani, Kiss István a magánvagyonával is felel érte. Az állam érvényesíti a saját érdekét, ez idő alatt a közterhekből és járulékokból visszakapja a támogatás összegét.

Csakhogy az elmúlt négy évben Bács-Kiskun megye déli részén is elfogyott a szabad munkaerő. Nincs már munkanélküli vagy a szalagmunkán használható közmunkás, a leendő dolgozóikat más cégektől kell elcsábítaniuk. Ezt csak úgy lehet, ha ráígérnek az eddigi munkabérekre. Kiss István megjegyzi: a cégcsoportnál 2015 óta 60%-kal nőttek a nettó bérek. Úgy kellett tehát megváltoztatni a technológiát, hogy minél több fázist gépesítsenek.

Folyamatosan toboroznak munkásokat a szerbiai Vajdaságban is. December 1-jétől napi 24 órásra bővül a bácsalmási határátkelőhely nyitva tartása. Szerbiai munkásszervező és szállító vállalkozókkal állapodtak meg, akik majd kisbuszokkal hozzák és viszik haza a dolgozókat a műszak után. Szerbia jó ideig a toborzócégek munkaerő-tartalékának számított, de lassan ott is elfogynak a használható munkavállalók.

A próbaüzem után az első időszakban napi egy, de 10 órásra nyújtott műszakban zajlik majd a vágás. Óránként 5 ezer – tehát naponta 50 ezer – kacsát terveznek levágni. Ha belelendülnek, s lesz, aki működtesse a gépsorokat, akkor szó lehet a második műszakról és évi 20 millióra emelkedhet a vágás. A piaci kereslet megvan, a jól fizető német nyelvterületen évről évre nő a kacsahúsfogyasztás.

S úgy tűnik, kacsa is lesz. A 2016-os madárinfluenza miatt leölt állományok komoly kiesést okoztak, ám a magyar baromfiipari cégek az áremelkedésből, az állattartók pedig az állami kártérítésből pótolták a veszteségeiket. Amennyire a kocsiútról látni, a homokhátsági farmokon ma is ezerszámra tartják a baromfit a szabad ég alatt, ahol megvan a sanszuk elkapni a vírust a fertőzött vándormadaraktól. Kiss István szerint a fertőzés lehetőségét nem lehet kizárni, de a veszélyét igyekeznek csökkenteni: saját keltetőt létesítenek, és zárt, vertikális integrációban nevelik a tojástól a levágásig a saját szárnyasaikat.

Mélykútnak és környékének régóta nem látott fejlődési lehetőséget jelent a hatalmas baromfivágóhíd. Az építők, köztük a fiatal Zsilák Mihályék már ma is az ötezer lakosú kisvárosban laknak, ott vásárolnak, étkeznek. Ötven kilométeres körzetből hozzák majd saját buszokon a munkavállalókat. A cégcsoport jelenleg Kiskunhalason üzemeltet feldolgozót, a későbbiekben az is kiköltözik Mélykútra. A halasi dolgozók, akik vállalják az utazást, maradhatnak a vállalatnál.

FOTÓK: SEBESTYÉN ISTVÁN